Időtlen szerelem //BEFEJEZETT//

5) A bál

Egész este azon gondolkodtam, hogy hogy kerülhetnek Rahmaból ilyen közel a határunkhoz katonák. Elvégre sok sok évvel ezelőtt tettünk érte, hogy a közelünkbe ne kerülhessenek. Lidérces elmélkedésemből halk kopogás rázott vissza.
- Tessék? - szóltam ki és felnéztem a könyvemből. Az ajtó tárult és megláttam a legjobb barátnőmet, Noort. Hosszú hónapok óta nem találkoztunk, így már nagyon hiányzott. Sajnos az ő fajának évente kell néha pár hét, akár egy-két hónap is, hogy valódi alakjukban tölthessenek időt, ezzel is hosszabbítva az életüket.
- Felség... - mondta és meghajolt előttem, mire felnevettem és a nyakába ugrottam örömömben.
- Hiányoztál... - szipogta a fülembe.
- Te is nekem... - mondtam és leültettem az ágyamra.
Noor egyszerűen meseszép volt, mint mindig, hiszen nimfa volt. Majdnem földig érő hosszú, szőke, hullámos haja ezúttal félig fel volt tűzve, csupa meseszép virággal volt díszítve. Ég kék szemei csak úgy csillogtak, mindig nevető szempárja volt. Bőre halovány volt, teljesen hibátlan,. Az ő kötődése nimfaként a forrásokhoz volt, így ő az úgynevezett Pegaeae nimfák közé tartozott. Gyönyörű halvány aranyszálas, fehér és kék ruhája épphogy két darab anyagként takarták melleit. A két anyag a derekánál találkozott és egy arany színű övvel volt összeszorítva, csoda volt hogy egyáltalán még kapott levegőt szegény lány. Onnan jött a szoknyája, ami szinte csak rá volt lehelve, lenge anyag volt.
- Gyönyörű vagy, mint mindig! - dicsértem és végignéztem rajta. Arcára büszke mosoly ült ki és megköszönte. Hosszas percekig beszélgettünk, majd megjelent egy katona, hogy várnak odalent, megérkeztek a vendégek. Noor megsimogatta a vállamat majd előre ment, én pedig vettem egy mély levegőt és remegő térdekkel elindultam utána a hosszú folyosón, majd le a lépcsőn. Édesanyám azt mondta, hogy lesz számomra egy meglepetése, amit ma fog átadni, így izgatottan siettem, ötletem se volt, hogy mit akarhat. Már a folyosóról lehetett hallani halkan, majd egyre hangosabban a zenét, ahogy a vonósok játszottak beleéléssel. Pár percet kellett csak várnom az ajtó előtt, nekem mégis óráknak tűntek.
- Most pedig köszöntsétek a leányom, Lamia hercegnőjét, Oonat.- hallottam anyám hangját a bálteremből az ajtó résein átszűrődve. A szívem zakatolt, ez volt az első igazi bálom felnőttként. Úgy igazán el sem képzelhettem, a régebbiekről is csak foszlányok maradtak meg. Gondolataim akörül jártak, hogy milyen lehet a látvány, az illatok, de az ajtó már nyílt is, én pedig szemben találtam magam népem százaival. Előre sétáltam az oszlopokkal határolt erkélyre és köszöntöttem mindenkit, mire ezt egy nagy tapssal hálálták meg és a bál kezdetét is vette...
Megszólalt a zene és mindenki ment arra fele, amihez éppen kedve volt. Páran táncoltak, volt aki beszélgetett, volt aki evett, ivott, mulatott. A terem szélén bőségesen megpakolt asztalok sorakoztak, amiken mindent meg lehetett találni, mi szem-szájnak ingere, a legegzotikusabb gyümölcsöktől kezdve, a tortákon és desszerteken át, a vadhúsig, borokig és egyéb nyalánkságokig minden ki volt pakolva, frissen illatoztak, szinte mámoros volt. A teremben akár ezren is elfértek volna kényelmesen, a padló egy egyedi fából készült, a sötétebb és világosabb deszkák elhelyezése egy szép mintát alkotott. A falak sötét homok színűek voltak, amiken a plafonig érő ablakok díszelegtek, amiknek keretébe kézzel faragtak mintákat. Minden ablak között arany és márvány féloszlopok voltak a falban, igazán lenyűgöző mintázattal. A csillár volt viszont a kedvencem mindig a teremben. Több méter magas aranyból kovácsolt csillár volt, amit több ezer kristály és gyertya díszített. Egy kész remekmű volt, talán a palota éke a trón után. Az egész terem pompázatos volt, fényes, előkelő, pazar. Odasétáltam az egyik asztalhoz és levettem egy szem szőlőt az egyik fürtről. Ropogós és édes volt. Majd sorban jöttek a Lamiai férfiak, hogy felkérjenek táncolni. Az akkori partnerem már harmadszor lépett a lábamra, amikor édesanyámra néztem. Méltóságteljesen ült a trónon a bálterem végében és figyelte a bált, főleg inkább engem, mintha várt volna valamire. A táncpartnerem negyedik lábtaposása zökkentett ki anyám figyeléséből, amikor megjelent mellettünk egy férfi.
- Lekérhetem, kisasszony? - kérdezte udvariasan, én pedig egyből bólintottam megkönnyebbülten. A partnerem kissé sértődötten adott át neki, majd egyből ment is a következő hölgyhöz. A férfi a kezemet az ő kezén pihentetve odébb vezetett, majd átfogta a derekam. Ekkor néztem először a szemébe és mintha elvesztem volna. Csodálatos zöld szemei úgy csillogtak, mint a smaragd, hosszabb barna hajának egy tincse a szemébe lógott, a többi hullámos fürtje össze volt fogva hátul. Határozottan mosolygott, egész elbűvölő volt. Egy szót se szóltunk, csak táncoltunk és úgy éreztem, örökké így akarok maradni. A levegő szikrázott körülöttünk, egész más volt, mint akikkel addig találkoztam. Ám ekkor eszembe jutott valami...
- Még nem láttalak az országban. - mondtam a fiúnak.
- Pedig nem vagyok messze a palotától. - válaszolta mosolyogva.
- Mi a neved? - kérdeztem kíváncsian.
- Logan... És a kisasszonyé? - mélyen a szemembe nézett, közben egy percre sem hagytuk abba a táncot.
- Oona vagyok. - mutatkoztam be egyszerűen. Megállt és kezet csókolt. Udvarias, jóképű férfi volt, minden bizonnyal mágus lehetett, sokuk nem szereti a nyüzsgő várost és a palotát, így csak akkor jönnek a palotába az emberek közé, ha valami eseményen kell részt venniük, ám ruházata alapján gazdag család sarja lehetett.
– Mások meghajolni szoktak ám a királyi család tagjai előtt. – mondtam vicces kötekedéssel, mire felnézett a kezemről.
– Te vagy a hercegnő? – hangja megdöbbent volt, elfehéredett, mint aki szellemet lát. Egyből meg is hajolt előttem.
– Ki más lenne? Vagy te hol voltál a bál elején, amikor bejelentett a királynő, mint lányát? – nevettem el magam, mire ő is nevetni kezdett, a feszültség oldódni látszott benne, szinte elillant.
– Nos, felség, igazán megtisztelő, hogy nekem szentelt egy táncot. Nem hittem volna, hogy a mai bálon a leendő királynővel is táncolhatok. – igazán megkapó, mély, búgó, mégis lágy hangja volt, egészen magával ragadta az embert.
– Az ember ekkora tömegben nem ismerhet mindenkit, de ha egy valakit kéne, akkor illik a királyi családot. – mosolyogtam rá, miközben vége lett a zenének, mi pedig odébb sétáltunk, az ablakokhoz. Ahogy egy szolgáló elsétált mellettünk a fiú elvett két kupa bort a tálcáról, majd az egyiket nekem adta.
– Valóban nem árthat jó kapcsolatot ápolni az uralkodócsaláddal. – nyelt egyet a borból. - Igazán remek íze van, ritkán iszom ilyen finomat. - mondta elismerően.
– Pedig alig van olyan pont a piacon, ahol ne lehetne kapni. – jegyeztem meg.
– Mondjuk úgy, hogy nem sűrűn járok a piacra. Teendőim nem mindig engedik. De a kisasszony biztosan járatos a városban.
– Furcsán hangozhat, de nem ismerem úgy a várost ahogy illene. – jegyeztem meg lemondóan.
– Oh, és szabad tudnom miért? – érdeklődött udvariasan, nagyon elragadó volt a modora.
– Mint nyílván te is tudod, a király halála után kissé változott a hangulat az országban. Anyám, a királynő pedig félt annyira, hogy ne igazán engedjen el egyedül sehova. – húztam el a számat és lesütöttem a szemem.
– Akkor most hogy lehet, hogy itt beszélgethetünk kettesben? – nevetett fel.
– Ezt hogy érted? Ez egy bál, nem vagyunk úgy igazán kettesben. – mosolyogtam és körbe mutattam nyomatékosítva a tömeget.
– Az igaz, de senki nem strázsál a kisasszony mellett, hogy őrizze, holott egy idegennel beszélget. – kacsintott rám.
– A népem számomra nem idegen. Itt minden lamiai otthon érezheti magát. – szavaimra kissé elkomorodott, de mielőtt bármit mondhatott volna elhalkult a zene, majd édesanyám megköszörülte a torkát és odahívott maga mellé egy intéssel. Ránéztem a fiúra, a kezébe adtam az addigra üres kupámat és elsiettem mellőle. Megálltam anyám mellett, de csak őt kerestem a szememmel mindenhol. Egy pillanatra sem tudtam odafigyelni arra, amit édesanyám mond, ám az utolsó pár mondata magához kötötte a figyelmem.
- Mint tudjátok nemsokára Oona lesz Lamia királynője, átveszi a helyem... – mondta. – Így azt gondoltam, hogy a törvényekhez híven miután meg kell házasodnia, férjet találok neki és meg is találtam a megfelelőt hosszas keresés után. – jelentette ki. Odakaptam a tekintetem. Nem hittem el a szavakat, amiket mondott. Úgy éreztem forogni kezd velem a világ, hogy szédülök és el fogok ájulni és nem csak a bortól. Nem hiszem, hogy készen állnék a házasságra, különösen nem egy számomra idegennel. Világ életemben a szerelemről olvastam és hallottam, de Ulba története után én teljesen elhatárolódtam a gondolattól, hogy férjjel vegyem át az uralkodást.
- Úgy gondoltam, hogy a legmegfelelőbb férj hadseregünk egy bátor, országunk hű katonája és varázslója lehetne. A családja szinte tiszteletbeli családtag, igazán régóta állnak a korona szolgálatában... Bastien... – ahogy ezt kimondta, bár mindenki tapsolni kezdett, bennem egy világ dőlt össze. Hozzá kényszerít egy idegenhez, akaratom ellenére, ez nem az én anyámra vall. Erre csakis nagyon nyomós indoka lehet, de igazán erre nem lehet sose annyira nyomós oka. Vagy apám halála ennyire kiölte volna belőle a szerelemben való hitet, minden jót és minden boldogságot? Elvégre ő mindig tisztelte és hitt benne, hogy két ember házassága csakis szerelemből történhet. Lehunytam a szemem majd újra kinyitottam, hátha csak egy rossz álomban vagyok, de sajnos nem volt az... Bastien megjelent mellettem és átkarolta a derekam, mire mindenki éljenzésben tört ki. Nem lehet, hogy ilyen lesz a jövőm. Próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de nem igazán sikerült. Kellemetlenül kicsit távolabb akartam állni a férfitól, de nem engedett, erősen tartotta a derekam, édesanyám meg mintha vak lett volna, boldogan adott két apró puszit a homlokunkra jelezve, hogy ő áldását adja kettőnkre. Oldalt Noor is ledöbbenve állt, tekintetéből ugyanaz sugárzott, ami az én fejemben forgott folyamatosan: Mi a franc történik most és miért?