Mindig a hintánál //BEFEJEZETT//

19. Fejezet: Minden rendben

Ééééés ismét itt vagyok, tudom, nagyon belehúztam, bár tudom, hogy ez most eléggé rövidecske lett, bocsi. Ez inkább amolyan "szakasz lezáró fejezet"... De ugye minden rosszban van valami jó, és ez sajnos fordítva is igaz: Amilyen tempóban haladunk, hamarabb itt lesz a vége, mint gondoltam. Ezzel kapcsolatban egy olyan dolog lenne, hogy...

1. Nyugi, no para, még közel sincs vége, hiszen már az elején tudtam, meddig akarom írni (a HP könyvekhez képest), a tervemet végig akarom vinni, és megnyugtatok mindenkit, nem most lesz vége, de már lehet látni a kanyart a messzeségben, amin majd befordulunk a célegyenesbe.

2. Nem tudom, mennyire figyeltetek, de a 16. Fejezet: Lehangolva című részben feltűnt egy új karakter, aki ugyan nem fog olyan nagyon sokszor szerepelni, de fel fog még bukkanni párszor. Tudom, ez egy Sirius/Becka történet, így miért is fektetnénk nagyobb hangsúlyt Lyndy Laytonra? Nos, azért, mert ő Remus barátnője. Itt jön a kérdésem képbe: Ha vége a Mindig a hintánál történetnek, szeretnétek olvasni egy ehhez kapcsolódó (így Rebecca, Rebecca és Sirius szerelme is visszatérne epizódként) történetet, mely leírja, milyen kalandosan ismerte meg a Lupin-fiú a szerelmet? (Hiszen nem egy egyszerű dolog ez neki a vérfarkas-átokkal és a sok titokkal, hazugsággal)

A válaszokat várom kommentben vagy privát üzenetben, ahol jól esik, addig is jók legyetek és jó olvasást ehhez a részhez.

Love ya :*

(Rebecca)

Remus döbbent arccal nézett rám, Sirius szája a vér alatt apró, palástolt mosolyra húzódott - próbálta legjobb barátja előtt leplezni, mennyire boldog. Szinte láttam bátyámon, hogyan forognak agyában a fogaskerekek, hogy mit válaszoljon, hogyan békéljen meg a helyzettel, de végül csak behunyta a szemét, majd éles tekintettel rám meredt.

- Lefeküdtél vele?

Alig hogy befejezte a kérdést, tenyerem keményen csattant az arcán. Soha nem emeltem még kezet rá, de ezúttal képtelen voltam megfékezni karom lendülését. Hogyan feltételezhet rólam olyat, hogy a szüleim hálószobája közelében vagy egy kocsma mosdójában lefekszem életemben először valakivel, akihez ugyan mély érzelmek fűznek, de annyira még nem ismerem, hogy neki adjam a szüzességemet. Hogy merészel ilyet gondolni rólam?

A kocsmai mosdóban történt incidens után egyikünknek sem fűlött hozzá a foga, hogy tovább egy társaságban tartózkodjunk, így a pofon után kiviharzottam, s bár reménykedtem, Remus nem jött utánam.

- Becka! - Az utca sarkán álltam csak meg, s Sirius ott ért csak utol, majd maga felé fordított, hogy vigasztalón átkaroljon. - Ne foglalkozz vele, tudtuk, hogy dühös lesz...

- Igen, de... - könnyes szemmel löktem el magamtól Siriust. - Hogyan gondolhat ilyeneket? És különben is, miért baj az, ha veled csókolózom, vagy több van köztünk, mint barátság, miért lenne az baj? Mert a lányokra csak hódításként tekintettél? Na, és? Lilyre pedig lehetne mondani, hogy csak átverésből van Jamesszel, hiszen évek óta elutasító vele, és...

- Shh, nyugalom - fogta le gesztikuláló kezeimet, s szemembe nézett. - Ne gondolj rá, hiszen majd megbékél.

Igaza lehetett, így csak bólintottam egyet és kidörgöltem a szemeimből a könnyeket. Ott voltam Siriusszal, rá vártam, s vágytam az elmúlt hét hónapban, s végre egymáséi lehettünk, erre kellett koncentrálnom. Csakis a jóra, egy pillanatig sem a rosszra. Hiszen nem ér annyit.

- Oké... Mit terveztél mára? Majd jól rád csimpaszkodok - vigyorogtam.

- Igazából semmit - vont vállat zsebre tett kézzel. - Mit akarsz csinálni?

Ördögi vigyor terült szét arcomon. Igazából reménykedtem benne, hogy ez lesz a válasza.

Első célállomásunk a Mágiaügyi Minisztérium volt, ahol eltüntettük a köztem és az erőm közt nyújtózó gátat. Mikor kimondta a varázsigét Mr. Brighton, azonnal éreztem, hogy a mágia szétárad belőlem. Olyan melegség árasztott el, mint még soha azelőtt, éreztem, ha széttárnám karjaimat, képes lennék akár repülni is...

(Sirius szemszöge)

Ahogy ott álltunk a kis irodában, Mr. Brighton Beckára szegezte pálcáját, majd leeresztve hátrébb lépett, valami elképesztő történt.

Becka lehunyta szemeit, a bőre és a haja ragyogni kezdett, mintha a Nap sugarai verődnének vissza róla, s olyan forróság járta át a szobát, mintha tengerparton lennénk. A ragyogás alábbhagyott, ő pedig kinyitva szemeit, rám emelte újonnan sárgává változott tekintetét. Ez volt az igazi Becka. Most, hogy újra szabad a mágiája, a szeme visszaváltozott, végre újra önmaga teljes egészében.

- Hogy nézek ki? - illegett előttem nagy vigyorral.

Elképesztő volt. Valahogy már akkor is éreztem, hogy mégsem vagyok olyan elveszett a Roxfort után, mint gondoltam, s megannyi kaland vár még rám.

Beckával.