Mindig a hintánál //BEFEJEZETT//

11. Fejezet: Holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány

//Sziasztok! A kéthetes kihagyás után úgy gondoltam, egy hosszabb, extrásabb fejezettel kárpótollak benneteket. Pörög az életem, alakul, tervezgetem az első, saját könyvemet, és egy komolyabb, hosszú fejezetes, befejezett történetet is írok ide wattpadre - csak győzzük mindannyian kivárni! ;)

Kommenteket várom a poszt alatt, vote-olni továbbra is szabad, ahogy terjeszteni is az igét :D

Jók legyetek, love ya :*//

(Sirius)

Hevesen dobogó szívvel, lehunyt szemmel idéztem fel Rebecca meztelen testét, ahogy lebeg a tó felszínén nyugodtan, mozdulatlanul, s teljesen megbabonázott. Egy baj volt ezzel csak: ennek a képnek hatására nem férfiasságom mozdult meg, hanem valami az agyam egy eldugott zugában, melyről eddig nem volt tudomásom, hogy létezik, s mely szétáradt egész testemben meleg, bizsergető hullámként, s mikor teljesen betöltött... Megdobbant a szívem.

Ez lenne a szerelem? Ez az, amit James érez Lily iránt, s ami miatt annyit cukkoltam Jamest?

A felismerésem óta szép lassan elteltek az órák, napok, melyek hetekbe fordultak, s arra eszméltem fel, hogy már augusztus tizenkettőre rakta a kis jelzőt Mrs. Lupin a naptárban. Az elmúlt időszakban szokásommá vált sokáig aludni, ugyanis minden estét kint töltöttem a kertben Rebeccával a hintán ülve, az eget kémlelve. Már kívülről fújtam az összes csillagképet és a fontosabb csillagok neveit. A fontos alatt természetesen azt értettem, hogy Rebecca kedvenceit.

A napokat általában - amikor nem aludtam - a srácokkal kviddicseztem, dobálgattuk a labdát, lejártunk a faluba. Kicsit rosszul is éreztem magam, mert nem mondtam el nekik, hogy olyan érzésem van, mintha kettős ügynököt játszanék. Szia, Remus, csak azt akartam mondani, hogy éjjelente a húgodat próbálom lenyűgözni, ezért nem vagyok veletek délelőtt, és ezért érezzük mindannyian kicsit azt, hogy eltávolodtam. Amúgy mizujs?

Egyik este, mikor már úgy tűnt, elaludt mindenki, szokás szerint ki akartam lopózni a szobából, mikor egy bagoly landolt hirtelen az ablakpárkányon, s csőrével hevesen kopogtatott az üvegen.

- Csss! Shhh! Kussoljál már, hülye madár! Sssh! - ijedtem meg azonnal, de késő volt. James, mint akiben villám csapott, úgy ugrott fel, s engem figyelembe se véve rohant ablakot nyitni a madárnak. - Merlinre, mi ütött beléd?

Ágas szó nélkül lekötözte a levelet az állat lábáról, majd lehuppant az ágyra, s mint az őrült, úgy bontotta fel. Kezdett gyanús lenni. Összeráncolt szemöldökkel gondolkoztam, vajon kitől kaphat levelet, aztán valami beugrott. Csak nem...?

Közelebb sétáltam, de állva maradtam. Barátom egy rövidke válaszlevelet tartott a kezében szépen ívelt betűkkel, gondos sorvezetéssel. Sejtettem, kitől érkezhetett az üzenet - bár teljességgel lehetetlennek tartottam, ha józanul akartam gondolkodni -, de csak akkor bizonyosodtam meg igazamról, mikor James hatalmas üdvrivalgások közepette vetődött hátra az ágyra, majd visszagördül ülő helyzetbe, s újra elolvasta a levelet.

- Hihetetlen - lehelte döbbenten, de levakarhatatlan vigyorral.

- El is mondod, vagy megtartod magadnak? - próbáltam lazára venni a figurát, de nem igazán sikerült.

Bármennyire is örültem, hogy Lily Evans végre válaszra méltatta Ágast, egyre csak az járt a fejemben, hogy kint a hold már magasan jár a Hold, s a hintán ülve egy lány vár rám, akibe halálosan szerelmes vagyok, s aki...