Mindig a hintánál //BEFEJEZETT//

24. Fejezet: Pillanatképek

Sziasztok! Íme a legújabb fejezet. Ne feledjétek: szép lassan közeledünk a végéhez, de előtte is inkább egy nagy, sorsfordító részhez.

Jók legyetek, jó olvasást, sok kommentet :)

Love ya :*

(Sirius)

Mesélhetnék Becka bejelentése utáni örömteli pillanatokról, lánykérésről vagy családi káoszról, de egyik sem történt meg. Igyekeztem nem mutatni, de teljesen pánikba estem, egyáltalán nem voltam kész erre, de tudtam, ha megmondanám, hogy én ezt nem akarom, talán a kapcsolatunk is rámenne, így tartottam a számat. Később vettem csak észre, hogy távolságtartóbb és csöndesebb lettem Rebeccával kapcsolatban, s mikor a Lupin szülők meglátogattak bennünket, s megtudták a nagy hírt szinte szégyelltem magam. Nem tudtam volna megmondani, mi keltette bennem ezt a borzalmas érzést, de nem akart szűnni.

Már jövőév márciusában jártunk, Becka születésnapja is elmúlt, mikor egyszer csak este elalváskor megszólalt mellettem a lány.

- Tudom, hogy nem vagy kibékülve ezzel az egésszel...

Mikor buktam le? És mivel? Egyáltalán nem akartam megbántani őt azzal, hogy megtudja, mit is érzek valójában. Főleg nem akartam bántani a reggeli rosszullétek, émelygések, a hormonok teljes felborulása miatt, még én is problémázzak neki...

- Becka - fordultam felé, s kész voltam a tagadásra és a mentegetőzésre is.

- Látom rajtad, Sirius - vágott a szavamba, s megdöbbenten hallottam hangján, hogy egyáltalán nem mérges vagy megbántott. - Adj egy esélyt...

Suttogta, majd megfogta a kezemet, s maga felé húzva kezem hasába ütközött. Mivel alapjáraton Becka nagyon karcsú és vékony is, így már most, az ötödik hónap elején óriásinak számított pocakja. Kiegyengette ujjaimat, s tenyeremet hasa egy pontjára nyomta.

És akkor megéreztem. Megéreztem azt a kis, apró mozdulatot, melyet egészen biztosan nem ő tett, hanem... Hanem a gyerek odabent. A szégyenkezés, idegenkedés és bizonytalanság hirtelen eltűnt belőlem, s helyét felváltotta valami más. Valami kellemes melegség, melyet eddig soha nem tapasztaltam. Szívem óriásit dobbant, bizsergés futott végig egész testemen, s teljesen váratlanul kirobbant belőlem a sírás. 

Az az este óta minden megváltozott, nem tudtam nem úgy vigyázni rájuk, mintha az életem függene tőle, mert talán így is volt. Megváltoztam, egy percig sem gondoltam magamra, vagy Beckán és a kicsin kívül másra.

- Szép vagyok szerinted? - tette fel újra, s újra a kérdést, miközben az év első, februári hóesésében sétáltunk.

Amikor először esik a hó, az olyan szép. Még ha azonnal elolvad is. Ilyenkor mindig gondolni kell valakire. Muszáj gondolni valakire! S én csak a picire tudtam gondolni, hogy milyen lesz, milyen apró, s mégis csodálatos, élettel teli.

- Meg se forduljon a fejedben, hogy ez kérdés - karoltam át, nyomtam egy puszit az arcára, s gyönyörködtem hatalmas, ragyogó mosolyában.

- De hát már olyan...

A félbehagyott mondat után azt kezdte mutogatni karjaival, hogy mennyivel nagyobb a hasa, mint azelőtt.

- Jöhet a nyár vagy a tél, akár terhes vagy, akár nem, mindig egyforma szép vagy. Egyformán jól áll neked minden évszak és élethelyzet, ezt jegyezd meg.

A baba 1979. július 13-án pénteken született elképesztően kék, hatalmas szemekkel, kerekded arccal, és pár szálnyi barna hajjal. Olyan pici és törékeny volt, hogy alig mertem megfogni, a kezem remegett, a szívem pedig olyan hevesen lüktetett egész testemben, mint még soha. Apró, vékonyka testének látványa sírva fakasztott. Mondhatnám, hogy évfordulóra kaptuk őt, hiszen két éve július 14-én találkoztunk először Beckával.

Ekkor döbbentem rá, hogy mennyire megváltozott minden. Nem is olyan régen még nőket hajkurásztam, fektettem meg, és nem érdekelt semmi más, most pedig egy éve végeztem a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában méghozzá egész jó eredménnyel, világot láttam, pár hónapja stabil állásom van, amitől ugyan gazdagok nem leszünk, de boldogok igen, van egy gyönyörű barátnőm, aki most adott életet a bámulatos és elragadó gyermekünknek, s nem tudok másra gondolni, csak hogy milyen csodálatos életem van, hogy minden kerek, és nem hiányzik semmi.

- Gyönyörű - suttogtam Becka szülőágya mellett ülve, megsimogatva a kicsi buksiját, aki ekkor egy hatalmasat ásított még mindig zárt szemmel, majd a lányra néztem. Annyi mindent akartam neki mondani, de végül csak egyvalami jött nyelvemre. - Elképesztő vagy.

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, s a csendes szobában hirtelen nem is volt akkora nyugalom: megérkezett James kaján vigyorral, hogy elsüthessen egy poént arról, mennyire öreg vagyok már, mellette jött Lily, s szinte leolvashattam róla, mennyire magáénak érzi a babát a sok idő után, ami Becka vele és Lyndyvel töltött, aki vörös hajú barátnőjük után érkezett szorosan. Lyndy Remus kezét szorongatta rendületlenül, s mintha egy rongybaba lenne, úgy rángatta Holdsápot, aki kicsit félt belépni, mert akkor hirtelen valósággá válik számára, hogy az édes, pici húga gyereket szül. Peternek szokás szerint valami más dolga volt, mint ahogy a legutóbbi időben mindig, így most sem tudott eljönni, még egy olyan fontos dolog miatt sem, mint az első Tekergő-gyerek megszületése. Az ajtóban türelmesen vártak a sorukra a Lupin szülők, akiknek azóta már sikerült elfogadniuk, hogy a féltve őrzött és védett kislányuk felnőtt.

Miután sikerült elcsendesíteni a nagy tömeget, Becka halkan beszélni kezdett a picúrhoz.

- Nézd csak, ő Remus bácsi, a nagybátyád, és Lyndy néni, James bácsi, a keresztapád, Lily néni, a keresztanyád, és hátul ott állnak a nagyiék - Majd tekintetét felemelte a látogatókra. - Mindenki, hadd mutassam be a kisfiúnkat, Nathaniel Rigel Blacket.