Mindig a hintánál //BEFEJEZETT//

21. Fejezet: Teljesség

Sziasztok! Egy rövidebb, de annál jelentőségteljesebb fejezetet hoztam most nektek, remélem, elnyeri a tetszéseteket.

Jó olvasást, sok kommentet ;)

Love ya :*

(Rebecca)

Olaszország újra felfedezése Siriusszal az oldalamon elképesztőbb volt, mint mikor először jártam itt. Ellátogattunk a Sárkány Múzeumba, ahol a sárkányevolúcióról láthattunk kiállítást, voltunk különféle éttermekbe, bárokba, sőt még arra is rá tudtam venni, hogy vegyünk neki egy fürdőnadrágot, és lementünk a partra.

Remusszal az incidens óta nem beszélt egyikünk sem, de ami igazán megdöbbentett, hogy nem küldött baglyot, vagy próbálta meg felvenni a kapcsolatot velünk. Velem... A bátyám nem volt kíváncsi rám, mert a legjobb barátjával egymásba szerettünk, nem hittem volna, hogy Remus tud ilyen kicsinyes és önző lenni. Tudtam, hogy ha akarna, elérne, de mivel nem keresett, így én is igyekeztem inkább kiverni a fejemből őt és a helyzetet, mert úgy ítéltem meg, hogy nem érdemli meg az erőfeszítést, hogy mérgelődjek rajta.

Második hete voltunk már ott, mikor megváltozott valami. Tudtam, micsoda, de nem akartam tudomást venni róla. Rengeteget beszélgettünk, nevettünk, és más olyan dolgokat is meséltünk a másiknak, amit másnak nem. Két hét telt el, mégis több hónapnak tűnt.

Sirius haja kicsit nőtt, a nap pedig egy árnyalattal világosabbra szívta színét, míg bőrét barnította, és nem borotválkozott olyan sűrűn, így pár milliméteres borostát növesztett rendszeresen, s meg kell mondjam: észveszejtően dögösen állt neki.

- Ahh, elfáradtam - sóhajtottam, ahogy beléptünk a lakásba egyik délután egy kiadós strandos nap után. Már reggel lementünk a partra, ahol varázsló sakkoztunk, vajsört ittunk, ebédeltünk egy parti bisztróban, és rengeteget csókolóztunk a Földközi-tengerben. Ajkai érintése még mindig remegést, boldogságot és a gyomromban elszabaduló pillangórajt eredményezett. Mielőtt találkoztam vele, azt hittem, tudom, mi a szerelem, mert eleget olvastam róla, és tudtam is mi az, valójában tudtam, de úgy igazából soha nem éreztem át. Szívvel érezni, lelkedet megnyitni a másik felé, megérinteni a bőrét úgy, hogy te magad is beleremegsz, elolvadni egy mosolytól - mind ez sokkal intenzívebb, különlegesebb és felemésztőbb volt, mint ésszel tudni, mire vágyunk.

- Aztán mitől? A napágyon való heverészéstől, vagy az iszogatástól? - nevetett fel. Imádtam a nevetését. Mélyről jött, férfias hangja hirtelen mintha csilingelővé változott volna, s nevetése hallatán mindig minden rossz gondolat, aggodalom kiröppent a fejemből, s csak ő volt, meg a pillanat.

- Tőled - kacagtam fel én is. - Tudod te, milyen nehéz elviselni a társaságodat? - fordultam felé, s kihívó tekintettel néztem rá. Igen, valami megváltozott: az idő előrehaladásával az érzelmeink is nagyobbakká lettek, s valami olyasmi perzselődött köztünk már pár napja, amit mindketten éreztünk, de egyikünk sem mondta ki vagy tett az eléréséért. Megint ott volt. Az összefonódó tekintetekben, a bátornak hitt mosoly mögött, a pillanatban.

- Igazán? - kérdezett vissza kacéran-kihívóan, mint mikor visszakérdez az ember, de valójában tökéletesen hallotta előtte a másikat.

Hirtelen indult meg felém, a helyzetet felismerni sem volt időm, mert egy pillanattal később már menyasszony stílusban tartott karjaiba, és pörgetett meg, miközben én rúgkapáltam és nevetve sikoltoztam a nappaliban. A nagy forgásban elvesztve egyensúlyát, mindketten lezuhantunk a terasz üvegajtaja előtti kanapéra.

Egy szempillantás alatt csönd lett, némaságba burkolózott az egész világ, én pedig elvesztve a kontrollt testem és szívem felett, megcsókoltam a rajtam fekvő Siriust. Kismilliószor csókolóztunk már, ez most mégis más volt teljesen, mintha ez lenne az első, de már bátrabb voltam.

Tudtam, mit és kit akarok, és abban a pillanatban nem éreztem félelmet az ismeretlen miatt, vagy hogy korai lenne. Mindig "túl korai", mindig tartok az ismeretlentől, de a vágy az igazi életre sokkal nagyobb volt bennem mindig is, és bíztam Siriusban. Nem az volt a lényeg, hogy készen álljak rá, hanem hogy megbízzak benne. És én bíztam.

Ki nem mondott kérdésére csak bólintottam, majd behunytam a szememet.

Csak hagytam, hadd csókoljon, simogassa a hátamat, keze beslisszolt a pólóm alá, majd lassan elkezdte lehúzni rólam, s nem sokkal később már félmeztelenül feküdtem ott mellette. Senki nem látott még így, mégsem éreztem megszégyenítő szégyenlősséget, hirtelen nem jutott eszembe azon idegeskedni, hogy nem vagyok elég szép vagy vékony. Mellem mellkasának nyomódott, s még jobban szorított magához, szenvedélyesebben csókolt. Keze végigsimított immár fedetlen csípőmön, hiszen a bikini fölött csak póló volt rajtam, ami már a földön hevert, a hátára fordult, s azzal a lendülettel maga fölé görgetett. Nem mertem mozdulni sem, nehogy elrontsak valamit, illetve fogalmam sem volt, mit kéne tennem, vagy mit nem kéne tennem, így csak hagytam magam.

 Fejem bódult volt, ereimben szélsebesen száguldott az adrenalin, így nem fogtam fel a helyzet súlyosságát, csak a forró levegőt, ahogykörülölel, s heves szívverésemet éreztem, meg azt, hogy most igenis meg fogtörténni.

- Készen állok.