Mindig a hintánál //BEFEJEZETT//

13/2. Fejezet: Bűnös pillanat

Gondoltam, írogatok kicsit, majd jövőhéten befejezem, majd lassan meg is osztom. Azt hittem, nehezen fogom összekaparni a fejezetet, hiszen fogalmam sem volt, miről akarok írni, mi legyen benne. S mégis... Elkezdtem írni, s csak úgy folytak belőlem a szavak, egyik mondat a másik után.

Remélem, tetszeni fog Nektek a fejezet, én nagyon élveztem az írását, és már most tudom, ez a rész vált személyes kedvencemmé a történet során.

Jó olvasást, love ya :*

(Rebecca)

A szemem hirtelen kipattant, én pedig úgy éreztem, mintha testem kikerülne az irányításom alól: hátam ívben megfeszült, a levegő kiszorult a tüdőmből, de nem tudtam pótolni az oxigént. Mikor felültem, éles fény villant a szemembe, tenyeremet pedig védekezőn arcom elé kaptam. Az ablakon beáradó fény olyan éles volt, mintha közvetlenül a napba néznék, s a mellettem ülő Sirius minden egyes lélegzetvételét úgy hallottam, mintha a fülemtől egy milliméternyire lenne. Tudtam, sőt mi több, éreztem, hogy az ifjú Black fiú ott ül mellettem, mégis halálra rémültem attól, hogy mikor észrevette ébredésemet, felugrott ültéből.

- Becka!

Soha nem hívott még senki így, mégsem tudtam a miértjével és a jelentésével foglalkozni, ugyanis hangja élesen hatolt a fülembe, s belefájdult a fejem, olyan hangerővel szólt hozzám. De nem csak ezt hallottam. Érzékeltem a kinti madárcsicsergést, valaki a távolban felkacagott, s láttam ahogy a finom por leereszkedik a padlóra, hogy a sarokban a szőnyeg alól apró repedés fut végig a fal mentén. Mindent láttam és hallottam. És ez megijesztett. Testem automatikusan menekülni akart mindentől, így azon kaptam magam, hogy a következő pillanatban már az adrenalin lüktetett a testemben, én pedig tekintetemet ide-oda kapkodva, mint egy ijedt nyúl, pislogtam jobbra-balra.

- Bec... Rebecca, én vagyok az, Sirius - nyújtotta felém kezét lassan, bátorítóan.

- S... Sirius... - ejtettem ki nevét betűről betűre, ízlelgetve saját hangom szép csengését, melyről eddig fogalmam sem volt, most mégis gyönyörködtem benne, mintha eddig nem hallottam volna.

- Itt vagyok - biztosított, s tett még egy lépést felém. - Minden rendben lesz. Ígérem!

Oh, Sirius, hogyan tehetsz olyan ígéretet, melyet nem fogsz tudni betartani?

Felelni akartam neki valamit, de gondolataim nem formálódtak értelmes szavakká, összefüggő mondatokká, így inkább becsuktam a számat, és elfogadtam a felém nyújtott kezet. Bőre kemény volt és forró, mégis kellemesen hívogató, s eddig fel nem fedezett szenvedély tört utat bennem, kitöltött, mintha bőrömet szétszaggatva próbálna a helyembe lépni.

Tekintetemet kezeinkre szegeztem, melyek összefonódtak. Lazítottam a fogáson, mellyel közrefogtam csuklóját, s ahogy lassan, alig érintve bőrét, ujjaimmal feljebb haladtam karján egyre csak szívdobogásomat hallgattam, s gyönyörködtem az apró részletekben, melyet eddig nem láttam. Sima bőrében, a nagy ritkán felbukkanó anyajegyekben, az itt-ott kidudorodó erekben, és az... És az illatában, mely olyan erővel csapott meg, mikor már előtte álltam egyenesen, s pár centire, kezem már pólóba bújtatott vállán pihent. Ahogy haladtam előre, ő is követte karom vonalát, hogy nem sokkal később meleg tenyerét derekamon érezzem.

Akartam őt. Teljes lényét akartam, hogy csak mi ketten létezzünk, hogy hozzá bújhassak, érezhessem meleg bőrét minden porcikámon.

Szemeimet elszakítottam válláról - hiszen eddig abban gyönyörködtem, melyen bársonyos, milyen mély érzéseket kelt bennem az, ahogy ujjbegyeim őt érintik -, majd felnéztem arcára. Először arcbőre tűnt fel, csak ilyen közelről láthattam az apró borostákat, melyek még nem nőttek ki, majd tovasiklottam orrára, melyből hangosan, feszülten áramlott ki a perzselő, elhasznált levegő. Arccsontja puhán éles volt - meg akartam tudni, valóban olyan érzékeny-e, mint amilyennek tűnik.

Mintha nem csak gondolat lett volna: kezem felemelkedett, s reszketve-lassan, lágyan megérintettem arcát, éppen csak súroltam, mire belé szorult a levegő.

- Becka - lehelte halkan, én mégis tökéletesen hallottam.

Nem tudtam, mi ütött belém. Nem sokkal előbb ébredtem fel a kómából egy olyan baleset után, melyből tragédia is lehetett volna, minden másnak hatott, érzékszerveim fájdalmasan élesebbek lettek, nem tudtam, mi történik a saját testemben és fejemben, mégis ott álltam a szobám sarkában Sirius Blackkel, s nem számított, mit gondol róla a családja vagy a varázsvilág - hiszen pletykákat én is hallottam már. Nem érdekelt, ki volt ő azelőtt, mielőtt hozzánk jött, kiről mit gondolt, tett vagy mondott. Életemben először önző akartam lenni, s csak az számított nekem, hogy abban a pillanatban, abban a talán bűnös pillanatban az enyém legyen. Hogy én az övé lehessek, s úgy érezzem, tartozom valakihez, aki nem a családom.

Nem akartam tovább agyalni semmin.

Hirtelen vett lendületből lábujjhegyre emelkedtem, szemeimet behunytam, s kezeimmel vállán támaszkodva, számat az övének nyomtam. Először nem érkezett felelet, csak álltunk lefagyva, mint egy szobor, szánk szorosan egymásnak préselődött, kezei a derekamon pihentek, szemeimet összeszorítottam.

Soha nem csókolóztam még senkivel azelőtt, nem tudtam, mit és hogyan kell tennem, de szerencsére nem is tudtam elkezdeni ezen agyalni - az adrenalinlökettől nem forogtak az agykerekeim.

Azonban az előttem álló fiú tett felém még egy apró lépést, amitől elvesztettem a határozott lendületemet, s ellazultam karjaiban, felső ajka egy apró, de annál magabiztosabb mozdulatot tett, fejét hangyányira felém döntöttem. Ekkor értettem meg, kedvenc regényeim írói mégis hogyan értették azt, hogy "elmélyítette a csókot". Ahogy már egész testem - a számat is beleértve - ellazult, ő is elengedte magát, könnyeddé vált. Ajkai óvatosan elnyíltak, enyéim pedig automatikusan követték, így fogamon és nyelvemen megéreztem óvatos nyelvét. Nem várta meg, míg valamiféle beleegyező jelet adok, csak szorosabban közrefogta derekamat, magához húzott, amitől megbotlottam, s teljes súlyommal ránehezedtem, nyelvét számban éreztem, de meglepetésemre nem volt furcsa vagy kellemetlen ez, csupán egy olyan, eddig ismeretlen dolog, mely most teljesen lázba hozott, felpezsdítette a véremet. Nyelvem automatikusan követte az övét egymás szájába jártunk át, majd mindig gyors visszavonulót fújtunk, mintha tudnánk: ez nem helyes.

Nem akartam, hogy vége legyen, nem akartam elengedni, nem akartam, hogy másé legyen, nem akartam én semmit, csak őt és ezt a bűnös pillanatot.