Mindig a hintánál //BEFEJEZETT//

3. fejezet: Az igazság töredéke

Sziasztok, íme az új fejezet, ahol sok mindenre fény derül :) Kommenteljetek bátran, várom a véleményeket :*

Közvélemény kutatás: A következő fejezet kinek a szemszögéből legyen?

Illetve egy kis előrejelzés: Annak ellenére, hogy szerda délutántól tavaszi szünet van keddig, vasárnapig nem leszek gépközelben, így sajnos nem tudok frissíteni sem, legfeljebb hétfő este vagy a keddi nap folyamán, bocsi attól, aki a szüneti sok fejezetben reménykedett. :*

(Sirius)

Hirtelen kinyílt az ajtó, Ágassal pedig azonnal odakaptuk a fejünket, hiszen nem számítottunk senkire, tudtuk, Mr. Lupin estig dolgozik. Az ajtóban egy szőke hajú, aprócska, hatalmas, barna szemű lány állt kis fehér ruhában. Talán az illendőnél jóval tovább időzhetett rajta tekintetem, mert az asztal alatt James sípcsonton talált. Valahogy azonban ez sem szakíthatott ki a bámulásból, szinte legeltettem rajta pillantásomat. Karcsú derekán, vékony, de mégsem vézna, termetéhez képest hosszú lábain - megjegyzendő, hogy mezítláb toppant be, így feltételeztem, nem egy hívatlan vendéggel ülhettünk szemben - látszott bőrén, hogy eredetileg olyan fehér volt, mint a hó, de a nap kellemesen megkapta. Szőke haja egészen fenekéig lelógott, hosszú és dús volt, amibe az ember legszívesebben csak beletúrt volna, ajkai pirosak, de nem kirívóan vörösek, s szemei alatt és az orrán apró szeplőpöttyök díszítették arcát, szinte alig láthatóan. Persze azonnal beindult a nőcsábász-ösztönöm, valami mégis odaszögezett a székhez, s csak bámultam őt.

Őt, aki a következő pillanatban hatalmas vigyort villantott ránk, kicsit sem volt zavarban.

- Sziasztok - Hangja csilingelő, mégis határozott volt, s a következő pillanatban elképesztően csábító csípőmozgással elindult Remus felé.

Na neeeem, Merlin szent ádámcsutkájára, ne csináld, hogy ez a nem mindennapi szépség Holdsáp nője!

Az idegen hátulról átkarolta barátunkat és nyomott egy cuppanóst az arcára, míg Lupin teljesen lefagyott, s pontosan láttam rajta, ez a lányka volt az oka annak, hogy eddig nem hívott meg bennünket ide. Remus lehunyta a szemét egy pillanatra, majd halkan megköszörülte a torkát, s megszólalt.

- Szia, Becky - Igen, eléggé kellemetlenül érezte magát. Agyam minden egyes fogaskereke úgy pörgött, mint egy vizsgán sem eddig, próbáltam összerakni a képet, bár nem igazán sikerült. - Becky, ők itt a barátaim. Sirius és James - mutatott be minket is.

A lányka... Becky nem válaszolt, még csak egy biccentést sem kaptunk azok után, hogy kedvesen intettünk neki, hiszen hogyan is üdvözölhetnénk valakit, akinek ugyan tudjuk a nevét, de mégsem ismerjük, hogyan kéne viszonyulnunk hozzá? Eleresztette a barátunkat, látványosan végigmért minket, majd odaszökkent Mrs. Lupin mellé, aki megkérte, hogy adja oda neki a sót. James Remusszal kezdett sugdolózni valami olyasmiről, hogy pontosíthatná, ki ez a lány, de én nem tudtam rájuk figyelni, Becky, háton V-kivágású ruhájából kilátszó, puhának tűnő bőrét és lapockáját vizslattam, mint valami csodát. Merengésemnek ismét Ágas vetett véget azzal, hogy könyökével megcélozta (és el is találta) két bordám közti rést. Mikor rákaptam dühös pillantásomat, csak hitetlenkedve nézett vissza rám, amit pontosan tudom, miért kaptam. Régen volt, hogy egy lányt is megbámultam volna így...

Remus nem szólt egy szót sem - de a szeme szikrákat hányt -, csak biccentett egyet balra, a konyhával szemben lévő pár lépcsőfok felé, ahol feljuthattunk az emeletre, bizonyára ott lesz Holdsáp szobája, meg a mi vendégszobánk is.

Így is volt, otthagytuk a nőket a konyhában, fent pedig bementünk a lépcső melletti első ajtón, amin a NE ZAVARJ! tábla állt. A szoba se nagy, se kicsi nem volt, pont megfelelő egy kamasz srác igényeinek. Hatalmas franciaágy állt középen, amire ha felfeküdtünk, kinézhettünk a nagy ablakon, ami előtt egy íróasztal díszelgett. Ezeken kívül volt a szobában két babzsákfotel, egy ruhásszekrény, a falon pár közös képünk, néhány kép Beckyről, egy óriási Griffendél stílusú faliszőnyeg és egy óra is ketyegett ott. Otthonos.

- Szóval...? - fonta keresztbe karjait Ágas, s az író asztal előtt helyet foglaló egyszerű faszéknek dőlt. Engem nagyon vonzott az a babzsákfotel, még soha nem ültem ilyenben azelőtt, ezért abba huppantam le, Remus pedig gondterhelten vett egy nagy levegőt, tenyereibe temette arcát, majd azzal a lendülettel, ahogy leült, leeresztette a kezét és kifújta a benntartott levegőt. - Beavatsz minket? Ki volt ez a lány?

- Becky... Nos... Nem is tudom, hol kezdjem - vakarta meg tarkóját zavartan Remus, s a parkettát fixírozta. - Oké, akkor csak kinyögöm - Nem akartam beleszólni, hogy erre várunk, kicsit bunkó lett volna talán. Meg aztán kicsit a lány hatása alatt voltam még. - Az ikertestvérem.

Na, én tényleg számítottam. A szeretője, befogadott szegény, árva lány a faluból, családi barát, tényleg bármire, de erre nem. Ikertestvér?! Ez komoly? Az egy dolog, ha valakinek van egy húga, nekem is becsúszott egy fiatalabb testvér, na de egy iker? És miért titkolta eddig? Miért nem mondta el? És miért nem jár a lány a Roxfortba? James velem együtt tátotta el a száját, de egy hang sem jött ki a torkunkon, én a mellkasomban pedig valami megmagyarázhatatlan, kellemetlen szorítást éreztem, de próbáltam nem foglalkozni vele.

- A rendes neve Rebecca Joanne Lupin, és csak tőlem tűri el a Becky megszólítást - mosolygott Remus a padlóra, én pedig még mindig a teljes sokk hatása alatt álltam, úgy bámultam rá, ujjaim között azt a fura kis golyócskát morzsolgattam, amivel a babzsákfotel volt megtöltve. - Mindenki más Rebeccának hívja vagy Beccának. És az a "mindenki más" pedig apánk és anyánk, meg néhányan lent a faluban. Mikor először jelentek meg a legkisebb varázslatok, ugyanolyan szinten voltunk, de aztán én megkaptam a levelemet, ő pedig nem. Csalódottak voltunk mindannyian. Ennek ellenére eljött velünk az Abszol útra. Végtelennek tűnt a pálcák sora, de ő nem adta fel, az összeset levetette Ollivanderrel, de egyik sem választotta őt. Egyik sem. - Mellemben felsejlett az akkori érzés, amint kiválasztott a pálcám, a melegség, amely átjárta az egész testemet, s megborzongatott. Rebeccának ebben nem lehetett része, pedig másra sem vágyhatott. - Nem értettük, miért nem kapott levelet és miért nincs pálcája. Mindenkinek van pálcája! - emelte fel a hangját, talán még mindig ugyanúgy lángolt benne a düh, amit húga hátrahagyása okozott. - Nem lett pálcája és nem vették fel se a Roxfortba, se más varázslóiskolába. Apánknak el kellett mennie a Mágiaügyi Minisztériumba, mindenféle eljárás volt akkoriban annak ügyében, hogy a minisztérium semmisnek tekintse Becky mágiagyakorlását. Ugyanis ő továbbra is varázsolt. Képes volt dolgokat lebegtetni, virágot növeszteni a földből, patakot fakasztott a semmiből, és megértették a madarak, a pillangók. Egy intéssel képes varázsolni, de csak olyan dolgokat tudott kezdetben, amit a kisgyerekek is, csupán erősebben kicsivel. Aztán egy nap Dumbledore eljött ide, és tanítani kezdte. Onnantól kezdve minden hétvégén egy napot itt töltött az öreg, nyaranként többször is idelátogatott, könyvekkel terhelte Beckyt, de ő szorgalmasan tanult és fejlesztette magát. Azért nem jöhettetek ide, mert nem tudja még teljesen kordában tartani a mágiáját, hiszen egy legyintéssel feje tetejére képes állítani a szobát, véletlenül, ha nem figyel.

Csak ámultam. Ez a kis gyönyörűségnek ekkora kontrollálatlansággal kéne együtt élnie, ráadásul ilyen magányosan? Hiszen hogyan mehetne így emberek közé...?