Alone (Jung Daehyun f.f) BEFEJEZETT

5.

Szétestem. Féltem ettől az egésztől, és erre csak most jöttem rá. Mért akar velem beszélni? Nem tudok neki semmit mondani, vagy válaszolni. Nem vagyok érdekes, se Szép, se semmi. Csak egy üres ember. Mit akar velem? Mikor akar pofára ejteni?
Kérdések ezrei cikáztak a fejemben. Mire jó a fürdés. Kitisztíja az ember agyát.
Neki döntöttem a fejem a csempének, és behunytam a szemem.
Miért pont velem? Annyira nem értem ezt.
Az évek alatt kifejlett paranoiám most eléggé érezhető volt, tudtam, hogy valami nem stimmel. Miért állna le egy helyes pasi ismerkedni egy depressziós, néma lánnyal? Vagy akar velem valamit, vagy ő nem olyan, amilyennek mutatja magát. Neki is vannak nagyobb problémái? Mindig olyan gondtalannak tűnik. Vidám. Mosolyog. Nevet. Egy optimista fiú, aki élvezi az élet apró örömeit.
És én milyen vagyok?
Pont az ellentetje.
Nagy nehezen másztam ki a zuhany alól, törölköztem meg, öltöztem fel, és mentem a számba. Az ágyra ülve kiengettem a hajam, hogy száradjon, mert kicsit nedves lett. A laptopomért nyúltam, és próbáltam írni még egy kicsit a könyvembe. A mai nap folyamán 3 hosszabb részt megírtam, jól haladtam, de egy kis plusz sose árt, nem?
Az agyam mégse a sztorimon járt, egészen máshol. Most mit csinálhat? Még melózik? Azt mondta, mostanában többet dolgozik, ezért nem is találkoztunk már egy hete, csak irogattunk egymásnak, bár azt is csak nagyon keveset, mert mikor ő végre telefon közelébe volt, az azt jelentette, hogy végzett, és akkor nem állt le írogatni, rögtön ment aludni, amit megértettem.
Kicsit hiányzott...
Na jó. Megszoktam, hogy ott van, igaz, egy hónap is alig telt el, mióta megismrkedtünk. A kapcsolatunk mélyült, hiszen egyfolytában beszélgettünk. Varázslatosan hangzik, mi? Az is volt. Én mégis megilyedtem. Megilyedtem magamtól, a helyzettől, tőle, a világtól. Nem akartam még egy pofont kapni az élettől, mert tudtam, azt már nem bírtam volna ki. Bo Mi halála volt az utolsó még lehetséges fájdalom, amit eltűrtem. Éreztem, ha még egyet kapok az élettől, másnap már fixre benyugtatózva feküdnék a fürdőszobám csempéjén. Azt pedig még nem akartam.
Hiába, annyi rosszat kaptam az élettől, mégse akartam meghalni, valami mindig visszahúzott. Hogy mi, azt nem tudom. Talán a remény, hogy egyszer nekem is lesz normális életem. Vagy Bo Mi. A könyveim. Daehyun.
Éreztem, hogy már a gondolkodáshoz is álmos vagyok, ezért befúrtam a fejem a párnák közé, hagytam, hogy Bo Mi befészkelje magát mellém, és a takarót valahogy magamra ügyeskedve, mint akit leütöttek aludtam el.
- Te kis ribanc. Annyira naiv vagy! Elhitted, hogy Szeretlek? Komolyan? Nézz már magadra egyszer! Ki szeretne téged? - közelebb lépett hozzám, ajkaink szinte súrolták a másikét- De szexinek, szexi vagy. Nem azért bírtam ki 3 hétig melletted, hogy most ne dugjalak meg. Úgyhogy készülj aranyom. Még leszel b@szva!
Ajkaim remegtek, ahogy próbáltam elfolytani a sírást, de a könnyeim már régóta csordogáltak le az arcomon.
Tényleg ennyire naiv lennék? Miért nem láttam, hogy megjátsza magát?
Szavai felőröltek belülről, szét akartak szedni, a félelem, a fájdalom, és a csalódás egyszerre támadt nekem, én pedig nem bírtam velük. Hüppögve kezdtem el kérlelni, mikor láttam, hogy elkezd levetkőzni. A felsőteste, amit tegnap még elpirulva fogadtam volna, most undorral töltött el.
Remegni kezdtem, mikor oda jött hozzám, és letépte a ruháim. Sikítottam, és sírtam, mikor mocskos kezével körbe járta érintetlen testem minden pontját. Le akartam hányni, miközben erőszakosan csókolt, és fogdosott. Megnémultam a fájdalomtól, mikor belém lökte magát, semmi előkészület nélkül, és rögtön mozogni kezdett. Elájultam, mikor végre otthagyott, de még ájultságomban is csengtek a fülemben a szavai, amiket búcsúzóul vetett oda nekem.
- Szánalmas ribanc! Még megb@szni se lehet rendesen te kurva! Kinek kellennél? Főleg így.