Öt éve. Öt éve nem szóltam senkihez. Öt éve lézengek a világon. Öt éve nem élek. Öt éve meghaltam.
Aztán jött ő, és életet csókolt belém.
" Ajkai tüzesen simultak az enyémhez. Éhesen, mohón csókolt, nyelvem lángra lobbant, mikor hozzáért az övéhez...
Valószínűleg elaludtam, mert arra keltem, hogy valami beteg állat be akarja törni az ajtómat. Itt a beteg állat kizárásos alapon Dae lehetett, így magamban káromkodva álltam fel, és támolyogtam ki az ajtóig, közben gyorsan az órára pillantva. 11: 32 Phu, jó sokáig aludtam, valszeg úgy nézhetek ki mint egy drogos. Csodálatos. Egy kicsit vacakoltam a kulcsal, majd végre kinyitottam az ajtót, és egy rémült Daehyunnal találtam szembe magam. - Hara, b@sszameg, jól vagy? - gyorsan átlépte a küszöböt, és karjaiba zárta meglepődött valómat- Minden oké? Már 1 órája itt vagyok, meg is csörgettelek, de semmi. Történt valami? Gyengéden eltolt magától, és az arcomat kezdte fürkészni. - Nagyon karikásak a szemeid, és sápadt is vagy. Mikor ettél utoljára? Ahhj- feszülten beletúrt a hajába, majd a kezét a homlokomra simította- te lázas vagy! Nyomás befelé. És akkor, kivételes alkalommal, nem mentünk a kis romos étterembe, hanem Dae leültetett a kanapéra, és eltűnt keresgélni valamit. Először egy szürke melegítővel jött vissza, aztán egy zoknival. Ő adta rám a ruhákat, és én nem értettem miért hagyom, de hagytam. Jól esett, hogy törődött velem valaki. Egy pokrócot is hozott, és betakart vele, így kb úgy nézhettem ki mint egy kockás, ronda hóember a kanapén. Végül bekapcsolta a TV-t, mellém rakta Bo Mit, és kiment a konyhába. Hátra döntöttem a fejem, és lehunytam a szemem. Tényleg belázasodtam volna? Ennyire megviselt volna egy álom? Furcsa. Elszundítottam, és csak arra ébredtem fel, hogy Dae egy hideg vizes rongyot helyez a homlokomra. A fiú, mikor meglátta, hogy kinyitottam a szemeim, elmosolyodott. - Szépen belázasodtál, én mondtam, hogy öltözz fel normálisan emlékszel? - csóválta meg a fejét szelíden - először is eszünk, aztán elmondod mi történt oké? Bólintottam. - Nagyszerű. Csináltam kaját. - húzta hatalmas vigyorra a száját.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy gyors szivet formáztam a kezemmel, és enni kezdtem, de már az első falatnál össze szorult a gyomrom, és a fájdalmas érzésre grimaszba rándult az arcom. - Nem ízlik? - vált rögtön aggódóvá a hangja- nem nagyon tudok főzni, de ha gondolod, elmhetek... - Nagyon finom, csak fáj a hasam- szólt a gép hang a telefonomból. - Ja értem- mosolyodott el, majd egy kicsit közelebb ült hozzám- de enned kell valamit, mert még jobban legyengülsz. Eszek veled oké? Bólintottam. - Egy harapás nekem, egy harapás neked. A hambit felvágta, és egy kis szeletet a szájába rakott. - Hmm, nem is lett rossz- nevetett fel, majd egy másik falatot az én számhoz emelt - áá! Kinyitottam a számat, ő pedig lelkesen etetett. Nem tudtam elképzelni, hogy lehet valaki ennyire gyerekes, és mégis dögös. Ez a két dolog nem nagyon illik össze, Daeben mégis megvolt. A kaja gyorsan elfogyott, Daehyun pedig csinált egy gyors teát, és leheveredett mellém a kanapéra. - Na, és most mesélj- simogatta meg a hajam. Nagyon szerettem ha ezt csinálja, így beledőltem a tenyerébe, mire ő szélesen elmosolyodott. Próbáltam röviden fogalmazni, ami író létemre (no ego) egész könnyen ment. Dae, mikor meghallotta az üzenet jelző pittyenést a telefonjából, komoly arckifelyezéssel kezdte olvasni, amit leírtam. Mikor végzett, csak magához húzott, és lágy puszikat lehelt a hajamba. - Ez a múlt Hara. Próbáld őket elfelejteni. Ez az egyetlen dolog, amit tehetsz.
