Alone (Jung Daehyun f.f) BEFEJEZETT

8.

Az utolsó egy hónapban szinte minden nap találkoztunk Daehyunnal. És igaza volt, tényleg egyre közelebb kerültünk egymáshoz, aminek nagyon örülök, de egyben rohadtul félek is tőle. Nem gondoltam volna, hogy egy hónap elég ahhoz, hogy most már hivatalosan is barátok legyünk. Nem, még mindig nem szólaltam meg, de sok más hülyeséget csináltam. Elmondtam Daenek a teljes nevem, az életkorom, és megengedtem, hogy bejöjjön a házamba. Az utóbbi két héttel ezelőtt történt, azóta ahogy tud, itt csövezik. Az első héten még betartotta azt az íratlan szabályt, hogy illedelmesen jön be a házba, megvárja amíg megkínálom valamivel stb. Viszont a második héten úgy döntött felrúgja az ilyen dolgokat, és kisajátítja a házam, és Bo Mit (egyszer el akarta rabolni). A legnagyobb vicc ebben az egészben az, hogy én kicsit se bánom, hogy minden délután elkezd dörömbölni az ajtómon, szét szórja a cuccait, kérdés nélkül főz magának kávét, eszi meg a csokimat, és TV-zik. Oké, az utóbbi nem nagy kunszt, de nála a TV-és szó egyet jelent a totál káosz nappalival, mivel kijelentette, ő nem tud úgy filmet, vagy akármit nézni, ha nincs mellette tíz féle nasi. Néha megkérdőjelezem, ki az idősebb. Sőt, mindig.
Az érintkezésben is többre jutottunk mint a kézfogás, ugyanis, mikor jeleztem neki, hogy megengedem, hogy bejöjjön a házamba, szó szerint a nyakamba ugrott, így az ölelésen is túl vagyunk. Viszont azóta a nap óta egyfolytában ölelget, és nem tudom miért, de ezt nagyon szeretem.
- HARAA! - na ezt viszont nagyon nem.
Sóhajtva tettem le a kezemből a fakanalat, és másztam oda az ajtóhoz, hogy kinyissam.
Daehyun fáradt arcal állt a küszöbön, és mikor meglátott, szó szerint rám dőlt. Megveregettem a hátát, miközben próbáltam bejuttatni a házba, mert az egész panel rólunk pletykál, és nem lenne jó pont, ha meglátnának minket egy ilyen helyzetben. Magasról teszek ugyan az emberek véleményére, de ez idegesítő.
Letöltöttem egy olyan nyelvi alkalmazást, ha beírok egy szót, azt a gép kimondja hangosan, hogy ne mindig a telónkba bújjunk már bele.
- Mit szeretnél? - a gép monoton hangján Dae az elején egyfolytában röhögött. Most már csak vigyorog.
- Hát először is éhes vagyok, fáradt vagyok, és hiányoztááál. - nyújtotta ki felém mind a két karját. Megforattam a szemem, és átölelve próbáltam a konyhába invitálni, hogy egyen valamit.
Eddig rakodó volt, most szerencsére talált egy állás lehetőséget egy boltnál eladónak, délelőtti műszakban, így délben végez, ilyenkor váltják.
- Egy angyal vagy- vigyorodott el, mikor letettem elé a halas rizsét.
Bólintottam egyet, és én is neki láttam enni.
- Képzeld el, bejött ma egy néni, érted, egy 60 éves néni, és megstírölt, és el akarta kérni a számomat.- kezdte el mesélni nekem nagy szemekkel, miközben tömte magába a kaját.
Majdnem elnevettem magam az ártatlan arca láttán, de csak grimaszoltam egyet.
- Legalább oda adtad neki?
- Na tudod mikor adnám oda egy gusztustalan, szőrös, büdös nyanyának a számom! Kinéznéd belőlem?- kezdett el hadonászni- én csak a fiatal lányokra bukok!
Elkerekedett szemekkel néztem rá, ő meg, mikor leesett neki mit mondott, még jobban kiabálni kezdett.
- Nem vagyok pedofil!
De én már szépen át is írtam a telefonomba a nevét "Pedofil bélpoklos" névre.
- De Hara! - nyüszített, mikor meglátta.
Én csak feltámogattam a székről, és a nappali felé kezdtem tolni, mert tapasztalatból tudom, azért ilyen nyűgös, mert álmos. Vagy önmagában debil.