Alone (Jung Daehyun f.f) BEFEJEZETT

18.

Szótlanul sétáltunk egymás mellett az utcán. Csak az utcai lámpák fénye világított, meg a telefonunk, amivel beszélgettünk.
Dae: Peter csókolt már meg?
Halványan elpirultam. Miért kérdez ilyeneket?
Me: Igen. Jártunk is egy kis ideig, rémlik? De miért?
Dae: Megcsókolhatlak?
Na, most vörösödtem el.
Me: Mi van? Nem.
Hirtelen kivette a telefont a kezemből, és gyengéden a falnak lökött.
- Márpedig én most meg foglak csókolni.
Ellenkezni se volt időm, olyan gyorsan tapadt rá a számra. Ajkai tüzesen simultak az enyémhez. Éhesen, mohón csókolt, nyelvem lángra lobbant, mikor hozzáért az övéhez.
Zihálva vált el tőlem, homlokát enyémnek döntötte. Arcára nagy mosoly ült ki, sötét szemei csillogtak. Ekkor tisztult ki az agyam...
Kezem nagyot csattant az arcán, és még magamat is megleptem, mikor rákiáltottam.
- B@szdmeg!
Elvigyorodott.
- Tudtam, hogy nem vagy néma.
Úgy sápadtam le, mint aki hullát látott, kezemet a számhoz kaptam, szemeim megteltek könnyel.
Csak tátogtam mint egy hal, az agyam próbálta feldolgozni az információt, de egyszerűen nem ment neki.
Daehyun kicsit aggódva figyelt, közelebb lépett, de én reflexből hátráltam. Dae gyönyörű arca helyett Peter ocsmány pofáját láttam, aki gúnyosan vigyorog rám.
- Hara...Hara, jól vagy? Hara, nézz rám!
Enyhén megrázta a vállam, az arcomat simogatta, hogy megnyugodjak, és ez valamennyire sikerült is. Már az ő arcát láttam, és újra jól estek az érintései, de még mindig enyhe sokkban voltam.
- Dae...- hangom halk volt, gyenge- el fogok ájulni.
És hirtelen az utcai lámpákat is lekapcsolták. Elsötétült minden.

Óvatosan nyitogattam a szemeimet, minden homályos volt. Egy idegen ágyban voltam, amiért nagyon hirtelen ugrott görcsbe a gyomrom, de aztán le is eresztett, mikor megéreztem azt az illatot, amit száz közül is megismernék. Dae illatát. Nagyot sóhajtva ültem fel, és egy pillanatra kikerekedtek a szemeim, mikor beugrott mi történt. Öt év után újra megszólaltam, és ez egy csodálatos, egyben illesztő érzés volt. És Daenek szólaltam meg. Ez még jobban biztosít abban,  hogy szerelmes vagyok belé. És tegnap... megcsókolt. Vajon azért, mert akart, vagy azért, hogy szólaljak meg. Ahhj, ez bonyolult.
Már teljesen ébren másztam ki az ágyból, és a konyhába mentem, mert onnan hallottam hangokat. Olyanokat, hogy "b@szki", " ez az égjél oda te f@sz", és, "hát ez szar".
Nyilvánvalóan az a legviccesebb dolog a világon, mikor Dae főz. Vagy csak a konyhában van, nem lényeges.
Az ajtóban állva egy kis ideig néztem formás alakját, majd beléptem a helységbe.
Meghallhatott, mert megfordult, és egy széles mosolyt villantva fordult felém, majd közelebb jött, hogy megöleljen.
- Minden oké, szépség? - fúrta a fejét a nyakamba, amitől csak tompán hallottam a hangját.
Bólogattam, mire eltávolodott, és a két keze közé vette az arcom.
- Beszélj nekem Hara! - simogatta hüvelykujjával az arcom. - Mondj valamit.
A tűz újra lobbant, ahogy a szemeibe néztem. Olyan gyönyörű volt. Mint két csillogó kristály. Vagy bonbon. Elvesztem bennük.
Szemeimet lejjebb vezettem arcán, és megállapodtam a szájánál. Azok az ajkak b@szki! Annyira teltek és kívánatosak voltak, és én ezt csak most vettem észre.
- Csókolj meg Daehyun- suttogtam ajkaira, mire aprót nyögött, és száját az enyémre tapasztotta.
A tűz újra felobbant, ahogy újra megízlelhettem édes ajkait.