Alone (Jung Daehyun f.f) BEFEJEZETT

20. Vége

/Daehyun szemszögéből/

Nagy léptekkel mentem föl a lépcsőn, mert már látni akartam Harát, és rohadt kajás is voltam. Sajna a lift az elromlott, szóval kb kiköptem a tüdőmet, mire felértem, de Hara lakásánál megtorpantam. Az ajtó nyitva volt.
Mi a f@sz történt? Teljesen elkapott az aggodalom, ahogy beléptem a házba.
- Hara? - néztem körbe a konyhában.
A szobája felől egy tompa sikkantást hallottam, mire dühösen ugrottam az ajtóhoz. A gyógyszereket se vettem be b@szdmeg. Mostmár mindegy.
Kitártam az ajtót, de arra a látványra nem voltam felkészülve. Hara az ágyon feküdt, kikötözve, a szája betömve valamivel, gyönyörű szeméből folyamatosan hullottak a könnyek. Rajta ült egy szőke hajú kis buzi, a nyakát csókolgatta.
A féltékenység, és kis részben a gyógyszerek hiánya miatt olyan düh söpört végig rajtam, amit az életben nem éreztem még. Talán, az orvos iránt még régen, mikor halál nyugalomban közölte velem, hogy anya meghalt.
Megragadtam a kis buzeránsot a nyakánál, és erőből a falnak csaptam, mire nyekkent egyet. Remélem agyrászkódása lesz. Vagy ötször ütöttem bele ököllel az arcába, majd elengettem, és mikor a földre esett, még párszor bele is rúgtam.
- Patkány- köptem az arcába dühösen, majd rögtön Harához siettem.
Kiszabadítottam kezeit és a lábait, majd a száját is. Egész teste remegett a zokogástól, ahogy magamhoz húztam. Olyan kis elesettnek tűnt, féltem, azonnal össze törik a karjaimban. A nappaliba vittem, betakartam, majd vissza mentem a szobájába, hogy kirakjam a f@szba azt a kis buzit.
Ugyanott feküdt ahol hagytam, így könnyűszerrel ragadtam meg a ruháját a tarkójánál, és húztam végig a házon, majd mikor az ajtóhoz értem ledoptam a földre és kirugdostam.
Az ajtót kulcsra zárva siettem vissza Harához, aki ugyan abban a pózban zokogott még mindig. Fehér bőre most olyan sápattnak látszott, egyenes kivirított fekete haja alól. Az ölembe vettem, úgy simogattam a hátát, a fejét, és néha belepusziltam a hajába.
- Shhhh...nyugodj meg szerelmem, már nincs itt. Nem bánt, megvédelek.- próbáltam nyugtatni, de ahogy nem csillapodott a sírársa kezdtem én is kétségbe esni.
Anya... anyát se tudtam megmenteni, Harát se tudom megnyugtatni, mindenki szopja le a k*rva anyját!
A kétségbeesés lassan dühbe csapott át. Újra éreztem azokat a súlyos kezeket a fejemen, amik össze nyomják az agyamat már évek óta, ha nem veszem be a gyógyszert.
Észre vettem, hogy a kezeim leállak a simogatásban, hallottam az agyam távoli részéről a józan eszem halk hangját, hogy álljak föl, és vegyem be a k*rva gyógyszert, de aztán a negatív énem teljesen eluralkodott felettem, és ködös lett az agyam. Nem sok mindent érzékeltem.
Ott álltam a kanapé előtt és üvöltöztem Harával, hogy fogja már be, mert rohadtul idegesítő, de erre csak még jobban elkezdte. Nem tudom, fogyatékos, vagy mit nem ért ezen?! Lehet csak fel akarja b@szni az agyam. Jó úton halad.
Elkezdtett csitítgatni, hogy nyugodjak le, de hát, hogy az édes f@szomba, ha itt bőg már nekem egy órája. Még mindig nem fogta fel, örüljön, ha nem keverek le neki egy pofont. Vagy kettőt.
Tényleg, mi is állít meg?
Kezem nagyot csattant arcán, mire végre befogta.
Ja, ezt is beszoptam. Most ő kezdett el üvöltözni velem, miközben folyamatosan püfölt, elég erősen, ezért szóltam, hogy hagyja már abba, de neki nem volt kedve.
- Te utolsó, szemét patkány! Megbíztam benned, erre te megütsz, és így beszélsz velem?! Takarodj a házamból te f@szkalap, aztán dugd fel a kib@szott szerelmedet a kib@szott seggedbe! - lökött ki az ajtón, aztán rámcsapta.
Egy "Mi a f@sz"-t elmormogva indultam ki a lépcsőházból haza.
Már láttam a háztömbömet, mikor hirtelen minden kezdett össze folyni, aztán már magamat se tudtam megtartani. A fejem nagyot koppant a betonon, éreztem, hogy egyre üresedek ki, hogy a vér csorog a fejemen. Elsötétült minden.

VÉGE

Tudom, hogy hirtelen befejezés lett, de holnap lesz egy magyarázat meg minden más rész, és mindent elmagyarázok. Bocsi a késésért.
Jó éjt Mybaek! ♥