Love is the Cure [Sirius Black Fanfiction] - SZÜNETEL

1. fejezet: Az első munkanap

Loholva, szúró tüdővel rontottam be péntek reggel a gyengélkedő bejáratán. Tényleg nagyon korán volt, a nap sugarai narancssárgán világították meg a hatalmas termet.

Egy-két diáktársam, akik valamilyen balesetből kifolyólag itt töltötték az éjszakát, mérgesen pislogtak felém álmos tekintettel, és a fejükre húzták a takarót... Legalábbis aki nem volt tetőtől talpig gipszben. Bosszús mormogás, és pisszegés kísért végig utamon, amíg el nem értem Madam Pomfrey ajtaját. Lefékeztem, megigazítottam kék szoknyámat, fehér ingemet, és végigsimítottam kócos, hullámos hajamon is. Talán meg kellett volna fésülködnöm, miután kikeltem az ágyból. Kicsit összeszedtem magam, végre levegőhöz is jutottam, és nem sípoló tüdővel kapkodtam utána. Felemeltem a kezemet, és éppen kopogni akartam az ajtón, mikor az kinyílt.

- Jó reggelt, Madam Pomfrey! - hadartam egyből - Rettentően sajnálom, hogy késtem. A tegnap esti tanulás nagyon elhúzódott, rengeteg házit kellett írnom, és volt két másodévesem is, akiket korrepetálok. Kérem, ne haragudjon rám! - esdekeltem a javasasszony előtt. Kétségbeesettnek tűntem, pedig Madam Pomfrey-t még életemben nem láttam mérgesnek.

- Semmi baj, kedvesem! - válaszolta mosolyogva, mire kissé megnyugodtam. Én magam jelentkeztem önként arra a feladatra, hogy a javasasszony segédje leszek, ugyanis egyszer szeretnék majd a Szent Mungóban dolgozni, és ez elég jó gyakorlatnak bizonyult. Kitűnő eredményeimnek köszönhetően Dumbledore igazgató engedélyezte ezt a nem hétköznapi dolgot, csupán meg kellett ígérnem, hogy a munka nem fog a tanulás rovására menni. Hogy is menne, hiszen nem hiába vagyok Hollóhátas. Első a tanulás, és ez nem is lehetne másként. Muszáj jó jegyeket szereznem, és kitűnőre végeznem mindenből, hiszen a Mungóba nem fognak felvenni egy olyan kezdőt, aki épphogy csak átbukdácsolt a vizsgákon. Az édesanyám is ott dolgozik, és szeretnék én is olyan önzetlenül segíteni a betegeken, ahogy azt ő teszi minden nap. Nem is beszélve az apukámról, aki a varázstalan világban orvos, ugyanis ő muglinak született.

- Tényleg nagyon szégyellem magam. - hajtottam le a fejemet - Ez az első napom, nem szerettem volna elkésni. Kérem, ne mondja el Dumbledore professzornak, nem szeretném, ha úgy gondolná, hogy nem veszem komolyan ezt a dolgot.

- Mondtam, hogy semmi baj, Miss Fray. Nyugodjon meg, és igyon egy kevéske teát. - pálcájával a mellettünk álló kis asztalra pöccintett, ahol egy csésze gőzölgő tea jelent meg.

- Köszönöm! - mosolyogtam rá hálásan, nem csupán a forró ital miatt, amibe hatalmasat kortyoltam, megégetve vele a szám egész belsejét - Nagyon várom már, hogy önnel dolgozhassak. Bármit is kell csinálnom, tudom, hogy élvezni fogom. - mondtam nagy lelkesedéssel, miközben követtem a javasasszonyt a betegágyak között.

- Én meg nagyon várom már, hogy befogd a szádat, picinyem. - szakította félbe lelkes ömlengésemet egy morcos hang az egyik paraván mögül. Madam Pomfrey-re néztem, aki felhúzott szemöldökkel, és apró, bujkáló mosollyal a szája szélén várta a reakciómat. Csak megrántottam a vállamat, mintha mi sem történt volna, és követtem tovább a nőt az ágyak közé.

- Miss Fray! - fordult felém, miután minden beteg ágya mellé egy pálcaintéssel odavarázsolt a reggelit.

- Igen? - csillogó szemekkel vártam az utasításait.

- Figyelte, hogy eddig mit csináltam?

- Öhm... Igen. - bólintottam kissé bizonytalanul.

- Egyenlőre, ennyi lesz a dolga.

- Hogy reggelit adjak nekik? - mutattam az ágyak felé.

- Reggeli, ebéd és vacsora. - bólintott a nő.

- Öhm... Csupán ennyi? - reménykedve vártam a válaszát, de sejtettem, hogy nem fogok rögtön csontokat forrasztani.

- Igen. Mindent csak lépésről lépésre.

- Hát jó! - húztam el a számat alig láthatóan, de a javasasszony ezt persze kiszúrta.

- Miss Fray! - kezével megérintette a bal karomat - Ne aggódjon. Nem azért adok magának ilyen feladatot, mert nem merem mással megbízni. Legyen türelmes, és mindent meg fog tanulni a segítségemmel. Nagyszerű gyógyító fog válni magából.

- Köszönöm, Madam Pomfrey! - hálás pillantást küldtem felé.

- Nos... - folytatta tovább az útját a nő, mintha az előző beszélgetés meg sem történt volna - Adok önnek egy pergament, amin mindent megtalál a betegek étkezési szokásairól. Pontosabban, hogy mit szabad enni nekik.

- Rendben! - bólintottam.

- Ennyi lenne. - mosolygott rám újra, mire egy újabb pálca mozdításra a kezemben termett az imént említett lista.

- Rendben! - mondtam ismét, kissé csalódott hangnemben, hiszen azért többre számítottam ennél.

- A reggelijük mára kipipálva. Délben várom, hogy megnézzük, hogyan teljesít az első napján. - kacsintott a javasasszony, és hátat fordítva eltűnt az egyik paraván mögött, lezártnak tekintve ezzel a beszélgetésünket.

Szomorúan, sőt talán kissé bosszúsan indultam el kifelé a gyengélkedőről, szétnyitva a pergament, amin a betegek étrendje van.

- Ohhhh... - csak ennyit tudtam kinyögni, mikor az ajtóban belém rohant valaki, és én a padlón kötöttem ki.

- Gwen! - hallottam meg az ismerős hangot - Ne haragudj, nem láttalak. Csak rohanok, és előtte még be akartam nézni... - hadarta, de aztán hirtelen elhallgatott, és összehúzott szemekkel nézett rám - Csak nincs valami baj, hogy a gyengélkedőn voltál?

- Tessék? - pillantottam fel rá, ugyanis még mindig a földön ültem, és próbáltam felfogni, hogy miket hord össze. Zavart nézésemre kapcsolt, és felém nyújtotta a kezét, majd pillanatok alatt felrántotta a földről.

- Talán beteg vagy?

- Mi? Nem...Dehogy. Csak Dumbledore engedélyezte, hogy gyakornok legyek Madam Pomfrey mellett, és a mai az első napom.

- Ez szuper. Gratulálok, és sok sikert. De nem lesz ez sok a rengeteg tanulás, a korrepetálás és a prefektusi teendőid mellé? - húzta el a száját.

- Remus Lupin! - tettem játékosan csípőre a kezem - Te kételkedsz abban, hogy egy Hollóhátas diák ne tudná mindezt megcsinálni?

- Dehogy. Főleg nem benned. - nevette el magát.

A szőkés, kissé bozontos hajú fiú most is ugyan olyan sápadt volt, mint mindig, arcán a már megszokott hegekkel, de a szemében most is ott volt a pajkos csillogás. Nagyon kedveltem őt, több órára is együtt jártunk, illetve ő is prefektus a saját házánál, a Griffendélnél, így többször találkoztam már vele, és minden egyes alkalommal elbeszélgettünk valami érdekesről. Mindig tudott valami szórakoztatót mondani, a tündérmanóktól kezdve, az óriás-ember kapcsolatokig.

- Te? Mi járatban vagy itt? - érdeklődtem illedelmesen, nem akartam megsérteni a kíváncsiságommal. Tudom, hogy állandó vendég szokott lenni a gyengélkedőn, de úgy tettem, mintha erről nem tudnék. Persze szinte az egész iskolában tény, hogy Remus Lupin sokat betegeskedik.

- Egy barátomhoz ugrottam be, de csak pár percem van, mert mindjárt kezdődik az átváltozástanom. - majd tipródni kezdett, jelezve azt, hogy tényleg sietős neki.

- Akkor nem is tartalak fel. Majd összefutunk! - intettem felé, ő pedig eltűnt az ajtó mögött.

Szóval Remus egy barátját jött meglátogatni. Nagyon remélem, hogy nem valamelyik Tekergő bajtársa fekszik odabent az egyik paraván mögött, mert semmi kedvem sincs ápolgatni egyik nagyképű haverját sem. Hogy barátkozhat Remus pont velük? Oké, hogy neki is megvannak a maga bajkeverő fortélyai még prefektus létére is, de nagyon rendes fiú, és sosem bánt senki ok nélkül.

A pergamen. Eszembe jutott a kezemben tartott lista, és gyorsan keresni kezdtem. Pár másodperc múlva meg is pillantottam a földön. Biztosan az esés közben ejtettem el.

- Nézzük csak! - kinyitottam, és böngészni kezdtem a sorok között - Merlin szent szerelmére! - bukott ki a számon, mikor megállapodott a tekintetem egy névnél.

Sirius Black.