Love is the Cure [Sirius Black Fanfiction] - SZÜNETEL

31. fejezet: Nincs itt az ideje

Sirius az alatt a pár másodperc alatt, míg utána eredtem, úgy eltűnt előlem, mintha a föld nyelte volne el. Azonban nem kellett sokáig gondolkodnom azon, hogy hol fogom megtalálni.
Odakint eléggé lehűlt az idő, és gyülekeztek az esőfelhők is. A délelőtti szép, napos időnek már híre-hamva nem maradt.

- Tudtam, hogy itt leszel. - szólítottam meg a fiút, mikor végre megtaláltam a Csillagvizsgáló tetején.

- Menj most el, picinyem! - mondta halkan, és rám sem nézett.

- Nem akarok elmenni. - erősködtem, és leültem mellé - Miért rohantál el?

- Mert kiakadtam. Miért vagy ilyen makacs? Miért nem hallgatsz rám soha?

- Mondtam, hogy nem kell megvédened. Tudok vigyázni magamra.

- Úgy, mint tegnap este? Nem tudom, hogy mit csináltam volna, ha bajod esik.

- Nem a te hibád lett volna.

- De! Az lett volna, Gwen! - emelte fel a hangját - És az is az lesz, ha lebuksz Reg előtt. Bántani fog. És duplán élvezni fogja, mert azzal engem is bánt.

- Nem fog bántani, mert nem fogok lebukni. Most ott leszel te is, hogy segíts nekem. Tudni fogsz minden lépésemről, és bármikor közbe tudsz majd lépni, ha esetleg arra kerülne sor.

- Nem is tudom... Rohadt nehéz lesz úgy koncentrálnom bármire is, hogy tudom, hogy veszélyben vagy.

- Én bízok benned! - nyugtattam - Rád bíznám az életemet is.

- Ne adj ekkora kincset a kezembe. - nézett rám kérlelve.

- Nem lesz semmi baj. Ha úgy érzem, hogy mégis, akkor véget vetek a dolognak.

- Regulus nagyon okos. Nagyon meggyőzőnek kell lenned, hogy át tudd verni. Ha egyetlen kis hibát is vétesz, gyanakodni kezd majd.

- Tudom. Ő most úgy gondolja, hogy nagyon rossz a viszony közted és köztem. Ebből talán ki tudunk indulni.

- Miből gondolja ezt?

- Hát... Eléggé rossz hangulatban bukkant rám mostanában többször is, és egyből azt hozta ki belőle, hogy miattad van. - ismertem be, amin magam is meglepődtem, hogy ilyen nyíltan beszélek neki az érzéseimről.

- Sosem akartam, hogy szomorú legyél miattam.

- Tudom, és örülök, hogy megbíztatok ennyire bennem, hogy belevontatok egy ekkora titokba.

- Bízok benned! - nézett mélyen a szemembe - Tudnod kell, hogy jobban bízok benned, mint bárki másban. Olyan dolgokat tudsz rólam, amit egyedül James-nek mondtam el. Remélem, hogy tudod, hogy ez mit jelent.

- Én is bízok benned, Sirius! - mosolyogtam rá - Éppen ezért tudom, hogy vigyázni fogsz rám, és nem lesz semmi baj.

- A francba... - temette arcát a tenyerébe - Legyen! De ha bántani mer, akkor megölöm. Az se érdekel, ha utána az Azkabanba dugnak testvérgyilkosságért.

- Ne mondj ilyet! - tekertem meg a fejem - Te vagy a legkevésbé odavaló ember, akit ismerek.

- Van egy feltételem!

- Mi az?

- Mikor a testvéremmel találkozol, ott kell lennie veled James kutyájának.

- Bolhásnak? - néztem rá csodálkozva.

- Igen! Ő majd megvéd téged.

- Nem értem miért ragaszkodsz hozzá, de legyen, ha ez téged megnyugtat.

- Meg.

- De várj! - ugrott be hirtelem valami - A kutya nem jöhet be a könyvtárba.

- Akkor találkozz vele máshol. Kint az urvaron, úgyis szép az idő mostanság. - ahogy kimondta, leszakadt az ég, zuhogni kezdett az eső.

- Nem gondolod, hogy fura lenne, ha azt mondanám, hogy máshol tartsuk a korrepetálást? Még gyanakodni kezdene, vagy ami talán rosszabb, félre értené.

- Akkor maradjon a könyvtár. Majd beszélek Dumbledore-ral. - bólintott rá - Még csak az kéne, hogy rosszra gondoljon és kikezdjen veled.

- És ha ki akar? Mit tegyek?

- Nem tudom. De nem szívesen nézném végig, hogy rád teszi a koszos mancsát.

- Nem látnád. - nevettem rá.

- Nem tudhatod. - kacsintott sokat mondóan.

- Nem fogom neki megengedni. Csak megpróbálok vele összebarátkozni.

- Hiába mondok bármit is, igaz? Nem tudlak meggyőzni.

- Ahogy mondtam, segíteni akarok.

- Tudom. Viszont akkor mostantól nem igazán beszélhetünk egymással. El kell játszanunk, hogy nem vagyunk már jóba, és közömbösek vagyunk egymás iránt. Gyanakodna, ha látna minket együtt.

- Igen. Na, nem mintha mostanában nem kerültél volna. - húztam fel a szemöldökömet.

- Hülye voltam.

- Az! - nevettem el magam, és ő is így tett. Végre láttam az őszinte mosolyát.

- Vigyázni fogok rád. Ígérem!

- Tudom!

A szél egyre jobban fújt, az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. A Csillagvizsgáló nyitott részén ültünk, így egyre jobban kezdtem fázni, és a hideg csapadék is elért minket a szélfúvásnak köszönhetően.

- Fázol? - nézett rám Sirius, és meg sem várva a választ, rám terítette a pulóverét. Hosszan nézett a szemembe, majd az arcomhoz ért, hogy eltűrjön egy tincset, amit a szél kiszabadított a többi közül. - Imerős ez a helyzet.

- Az! - suttogtam, miközben egyre közelebb került hozzám. A testem libabőrözött, de ezt már nem a szélnek tulajdonítottam.

- Nagyon szép vagy.

- Nem kellene ebbe belebonyolódnunk... Nem is találkozhatunk egy darabig ezentúl.

- Még egyszer nem hagyom ki. - suttogta már szinte a számba - Vedd úgy, hogy ezzel mutatom meg, hogy mennyire fontos vagy nekem. - ahogy kimondta az utolsó szót, megéreztem a nedves és forró ajkát az enyémen. Még sosem éreztem hasonlót, igaz, még sosem volt ilyenben részem. Sosem csókoltak meg. És sosem gondoltam volna, hogy ez ennyire jó lehet. A szívem a torkomban dobogott, és majdnem kiugrott. Alig kaptam levegőt, és mikor még jobban magához húzott, pillangók keltek életre a hasamban. Tudtam, hogy ezt ő hozza ki belőlem. Ha más csókolna, az nem lenne ilyen. Beletúrtam az eső áztatta hajába, amit ő egy apró nyögéssel jutalmazott. Imádtam! Sosem akartam abbahagyni. Ő sem akarta. De mind a ketten tudtuk, hogy ez csak egyszeri alkalom volt, hogy ez a csók csak egy bizonyíték volt arra, hogy hogyan érzünk egymás iránt. Mert igenis érzünk, de ennek most nincs itt az ideje. Most egy sokkal fontosabb dolgunk van, mint a saját érzéseink. Mindketten tudtuk ezt akkor is, mikor levegőért kapkodva váltunk szét. Mikor visszamentünk a kastélyba, és úgy tettünk, mintha az egész meg sem történt volna.