Love is the Cure [Sirius Black Fanfiction] - SZÜNETEL

37. fejezet: Karácsonyi ajándék

Nem akartam hinni a szememnek. Nem akartam felfogni, amit láttam. Sirius animágus volt. Végig ő volt a fekete kutya, James kutyája, Bolhás. Ezért nem engedte a közelembe Regulus-t, vagy azt, hogy hozzám érjen. Ő volt az, akivel unalmas napjaimat eltöltöttem az udvaron, akinek többször is kisírtam a lelkemet, aki vígasztalt. Sirius volt az, akinek panaszkodtam saját magáról. Tudott rólam mindent. Szó szerint mindent. Te jó ég!

Az arcom égni kezdett, a fejem pedig lüktetni. Hallotta minden egyes szavamat, tudta, hogy hogyan érzek iránta. Tudta, hogy mennyire vágyok rá, mégsem tett semmit. Hagyta, hogy szenvedjek, hagyta, hogy azt higgyem, utál engem, és hogy más lánnyal van, hogy én nem érdeklem. Hagyta, hogy teljesen magamba roskadjak, hogy fájjon miatta a lelkem.

Lelkemet elöntötte a düh, testem pedig a hideg, és a szakadó hó ellenére forrt. Végignéztem, ahogy Sirius visszaváltozik önmagává. Kérdőn, kis mosollyal az arcán nézett rám.

- Meglepetés! - tárta szét a kezeit.

- Hogy tehetted ezt? - kérdeztem elszorult torokkal.

- Tessék? - arca értetlenséget sugárzott.

- Átvertél.

- Nem mondhattam el. - kezdett védekezni - Ez elég nagy titok, nagyobb, mint egy térkép, vagy egy köpeny. - körülnézett az üres udvaron, majd halkabban folytatta - Nem igazán vagyunk regisztrált animágusok.

- Vagyunk?

- James, Peter és én. - vallotta be nagy nehezen.

- És Remus?

- Ő más tészta. - vakarta meg zavartan a tarkóját - Erről inkább majd ő számol be. És akkor érteni fogod az egészet. A sok sérülést, meg az eltűnéseimet. Jaj, Gwen! Én csak meg akartalak védeni.

- Tudom. - bólintottam - De csúnyán át is vertél.

- Nem akartam titkolózni, hidd el.

- Nem errőo van szó. Nem azért haragszok, mert nem mondtad el, hogy mi vagy.

- Haragszol? - nézett rám meglepetten.

- Igen. Haragszok, ugyanis hagytad, hogy azt higgyem, Bolhás csak egy kutya. Olyanokat mondtam el neki... neked, amik senkire sem tartoztak. Amiket nem akartam, hogy valaha is megtudj. Végighallgattad, higy mennyire rosszul érzem magam, és mégsem tettél semmit.

- Ott voltam veled. Vigyáztam rád. Megvígasztaltalak. - bizonygatta kétségbeesetten.

- De az igazi énednek kellett volna megvígasztalnia. - kiáltottam el magam idegesen. Hangom pedig messzire szállt az üres udvaron végigsöprő szélben.

- Sajnálom. Nem akartalak átverni. De annyira könnyű volt ott lenni melletted. És így legalább nem kellett bújkálnunk. Félnünk, hogy Reg rájön a cselre.

- Neked lehet, hogy könnyű volt. De én nem tudtam, hogy te vagy az. Mikor Bolhás velem volt, folyton az járt a fejemben, hogy te éppen valaki mással vagy, amíg én próbálok rájönni az öcséd tervére. Hogy éppen Marlene-vel, vagy valamelyik másik lánnyal randizol. Pedig megígérted, hogy vigyázol rám, hogy ott leszel velem.
Nem akartam felfogni, hogy egy kutyára bíztad az életemet, hogy egyszer sem voltál ott.

- De végig ott voltam. - lépett közelebb, és próbálta megérinteni az arcomat, de én elhajoltam.

- De én nem tudtam ezt. Szenvedtem. Összetörted a szívemet. - szemeim égni kezdtek, majd szépen lassan eleredtek a könnyeim. Sirius arcán megbánást láttam, de nem szólt semmit sem. Nem tudott mit mondani, de én azért még odaszúrtam neki. - Rajtam kívül mindenki tudta, igaz? Talán még nevettetek is rajtam.