Love is the Cure [Sirius Black Fanfiction] - SZÜNETEL

2. fejezet: Szemtől szemben

Nem gondoltam volna, hogy már az első napom így kezdődik. Nem elég, hogy Madam Pomfrey nem mer rám bízni semmi komolyabb feladatot - igaz, megmondta, hogy nem azért, mert nem bízik bennem -, még pluszba az egyik Tekergővel is szembe fogom találni magam az ebédnél.

Hát lehet ennél rosszabb?

Már áttanulmányoztam a teljes listát, és szinte kívülről fújtam azt, hogy kinek milyen étel jár.

- Mi ez? - bukkant fel mellettem talán egyetlen igazi barátnőm, Nicole, mikor a klubhelyiségünkben ültem az egyik könyvespolc tövében.

- Az első feladatom, amit Madam Pomfrey adott. - válaszoltam neki lemondóan, miközben akkora hévvel huppant le mellém, hogy pár könyv majdnem ránk zuhant. Szerencsére - varázskönyvek lévén - megálltak a levegőben, és kecses mozdulattal visszatértek a helyükre.

- Tényleg! - kiáltott fel, mintha akkora felfedezést tett volna - Nem ma van az első munkanapod?

- De! De ma van. De inkább ne is emlékeztess rá.

- Miért? - húzta fel az orrát, és megrázta a barna loknijait.

- Tudod, hogy mit kell csinálnom? - csaptam össze mérgemben az ölemben pihenő könyvet - Reggelit, ebédet és vacsorát adni a betegeknek.

- Na és?

- Meg akarok tanulni miden egyes fortélyt, azt akarom, hogy nehéz feladatokat adjon nekem! - kezdtem el hisztizni, ami nekem nem igazán szokásom.

- Ne legyél már ilyen. Örülj neki, hogy könnyű a dolgod.

- Hollóhátas létedre ezt mondod? - húztam fel a szemöldökömet - Komolyan, néha elgondolkodom azon, hogy hogyan kerültél ebbe a házba. Sokkal inkább helyed lenne a Griffendélben.

- Ugye? - nevetett rám, de persze egyikőnk sem gondolta komolyan - Bajkeverő vagyok!

Nicole fantasztikus lány, és rettentően irigyeltem őt azért, amilyen. Nem csak gyönyörű, de olyan kisugárzással rendelkezik, mellyel mindenkit képes levenni a lábáról. Még a tanárok is imádják, pedig Hollóhátas létére nem az a tökéletes stréber, éltanuló.

- Ahhhh... - sóhajtottam fel, mert újra eszembe jutott a név a pergamenen. Sirius Black.

- Mi az? - Nicole észrevette rajtam, hogy valami más is zavar, de erről inkább nem akartam neki beszélni.

- Semmi, semmi. Csak indulnom kell, mert lassan dél lesz.

- Oké! - bólintott - Utána találkozunk?

- Egykor van egy átváltozástanunk, ott úgyis találkozunk. - emlékeztettem, és feltápászkodtam mellőle.

- Nem hiszem, hogy én bemegyek ma órára. - mondta fáradt, és unott tekintettel.

- Tessék? - fordultam vissza meglepetten - Nicole...

- Mi az? Nincs kedvem McGalagonyhoz... - húzta fel az orrát.

- Gyere órára! - figyelmeztettem, majd a dolgaimat összeszedve, elindultam a gyengélkedő felé.

Madam Pomfrey már várt rám, pedig most esküszöm, hogy nem voltam késésben.

- Jó napot, Madam Pomfrey! - mosolyogtam rá, amit a nő csak egy biccentéssel viszonzott. Nem ez a modor volt a megszokott a javasasszonytól, de gondolom nem akar az a mézesmázos lenni, ha már munkáról van szó.

- Felkészült a feladatra, Miss Fray? - bökte felém a kérdést.

- Teljes mértékben! - válaszoltam neki magabiztosan, és talán most először éreztem azt, hogy alig várom, hogy elkezdhessem osztogatni az ebédet a betegeknek. Lehet, hogy nem is lesz olyan rossz ez az egész, mint ahogy azt elképzeltem. Elvégre közben is gyakorolhatom a pálcaforgatást.