Love is the Cure [Sirius Black Fanfiction] - SZÜNETEL

23. fejezet: Szerelem?

Habár olyan nagy hévvel indultam meg a Gyengélkedőre, mégis kicsit hezitáltam, mikor már a nagy tölgyfa ajtó előtt álltam. A tenyerem izzadt, ahogy megmarkoltam a kilincset. Mélyen belül pedig fohászkodtam, hogy Sirius még az igazak álmát aludja. 

- Jó reggelt, kedvesem! - kiáltott fel Madam Pomfrey, mikor meglátott - Jöjjön csak! Hozzá is láthat a sebkötözéshez. Csak szaporán, mielőtt még elkésne az első órájáról! - ha eddig valaki még aludt volna, a javasasszony hangjára biztosan felriadt. 

- Rögtön, Madam Pomfrey! - bólintottam, és habár próbáltam halk lenni, nem kerülte el a figyelmemet, hogy Sirius ágya felől mozgolódást hallottam a hangom hatására. 

- Önre bízom a Tekergőket, vagy hogy is hívják magukat... - gondolkodott el egy kicsit, majd eltűnt az egyik ajtó mögött. 

Lepakoltam a táskámat az egyik üresen álló székre, majd a gyógyszeres szekrény kifosztása után a kötszerek begyűjtése következett. 

- Jó reggelt! - kukkantottam be az elhúzott paraván mögé, ahol megláttam az álmosan pislogó Remus-t. 

- Szia! - mosolygott rám, és feljebb húzta magán a takarót. Az arca most egész jól festett, azon csupán a már megszokott sebhelyek díszelegtek. Csupán a karján volt egy kötés.

- Átkötözném a sebeidet, ha megengeded. - léptem hozzá közelebb.

- Persze! - bólintott, és szabaddá tette a karját. Óvatosan megszabadítottam a kötszerektől, és szemügyre vettem a friss sebeket. Nagy, harapásnak látszó sérülés volt rajta. Talán egy farkas vagy egy kutya okozhatta. És akkor bevillant  a kép! Láttam egy kutyát aznap éjjel a kastély udvarán. Talán az támadta meg a fiúkat? De egyetlen kutya hogyan tudott volna elintézni négy erőteljes embert, akik ráadásul mágiával simán megvédhették volna magukat?

- Ez elég csúnya! - húztam el a számat - Biztos nagyon fáj. 

- Már hozzászoktam. - csukta le a szemét a fiú. 

- Igen! - bólintottam. Nem értettem, hogy egyetlen harapás miatt miért van ilyen rossz állapotban Remus. Hiszen úgy néz ki még ma is, mint akin átment egy csorda kentaur. - Biztosan jól vagy? Elég rosszul festesz, ahhoz képest, hogy csupán egy harapásnyom van rajtad. Esetleg nem fáj valahol belül? Lehet belső sérülésed is. 

- Jól vagyok! Ne aggódj miattam! Pár nap, és szokás szerint helyre jövök. 

- Akkor jó! - egyik lábamról a másikra állva néztem Remus-ra, miután végeztem a kötéscserével,  és szerintem ő is tisztában volt vele, hogy csak az időt húzom. 

- Mindjárt kezdődik az órád, nem? - nevetett rám a fiú, fájdalomtól eltorzult arccal. 

- De! 

- Nehogy elkéss, hiszen még van egy kis dolgod előtte. - biccentett jobbra, amerre Sirius ágya volt egy másik paraván mögött. 

Csak vágtam egy grimaszt a fiú felé, majd nagy levegőt véve, szinte feltéptem a függönyt  Sirius ágya mellett. 

- Szia! - ült feljebb izgatottam az ágyában, és ő Remus-szal ellentétben nem takargatta magát előttem. Szemem akaratlanul is a hasára siklott, és megbámultam azt. Igaz, hogy tegnap reggel már láttam, és közelebbről is szemügyre vehettem a kockáit, de most is ugyan annyira zavarba ejtett. 

- Kötést cserélek a hasadon... a sebeden. - javítottam ki magam gyorsan, és éreztem, hogy az arcom átvált a piros legsötétebb árnyalatára. 

- Már vártalak! - mondta, mit sem törődve nyelvbotlásommal. Pedig tőle inkább azt várná az ember, hogy beszól neki valamit, és még jobban zavarba hozza.