Love is the Cure [Sirius Black Fanfiction] - SZÜNETEL

35. fejezet: A kiruccanás

Csendes léptekkel, egyetlen szó nélkül vonultunk egymás mellett Sirius-szal a láthatatlanná tévő köpeny alatt. Egy titkos alagúton haladtunk kifelé a kastélyból, amit én még sosem láttam.

- Hova megyünk? - suttogtam egy idő után.

- Már mondtam, hogy Roxmorts-ba.

- De nem szabadna. Ha lebukunk, akkor annak csúnya vége lesz.

- Nem fogunk lebukni. Azért van itt a köpeny.

- De én vásárolni szeretnék. Mégis hogyan vásároljak a köpeny alól?

- Megoldjuk, ne aggódj! - hangja mosolygást sugárzott.

- Nem lopni akarsz, ugye? - álltam meg hirtelen, minek köszömhetően nekem ütközött - Mert akkor akár azonnal vissza is fordulhatunk.

- Merlin szent szakállára! Dehogy akarok lopni! Elment az eszed?

- Mostanában inkább a tiéd ment el... - jegyeztem meg halkan, majd tovább indultam a sötét folyosón.

- Tessék?

- Semmi, semmi...

Egy rövid ideig megint szótlanul vonultunk, majd egy kis ajtót vettem észre az alagút végén.

- Itt is vagyunk! - szólalt meg Sirius.

- Hol?

- A Mézesfalázs pincéjében. - kacsintott rám, majd kinyitotta a kis ajtót, és felmásztunk rajta.

- Ez hogyan lehet? - néztem körbe csodálkozva - Erről tud más is?

- Szerinted? - nevette el magát a fiú - Csak mi négyen, és most már te is.

- Hányszor léptetek le erre?

- Nem sokszor, esküszöm. - tette kezét a szívére.

- Na persze. - nevettem el magam, de egyből komolyra is váltottam. Eszembe jutott, hogy milyen régen nevettem már vele együtt valamin.

- Baj van? - vette észre hamgulatváltozásomat.

- Nem. Nincs. Menjünk, kérlek. Szeretnék minél előbb visszaérni a kastélyba.

- Csak nem találkozód van? - hangja gúnyosra váltott.

- Hát ehhez pont nincs semmi közöd.

- Pár hete még volt.

- Pár hete még normális voltál velem. - hatalmas lendülettel fordultam vele szembe, minek hatására ismét belém ütközött. Pár pillanatig csak néztünk egymás szemébe, minek köszönhetően Sirius szúrós tekintete kissé meglágyult. - Most meg szinte levegőnek nézel. Főleg ha más is ott van.

- Más? Ki más?

- Ugyan már... Hagyjuk ezt a csevegést, intézzük el, amiért jöttünk, menjünk vissza a kastélyba, és felejtsük el egymást újra. - vágtam hozzá, és újra az utamra indultam.

Kimentünk a Mézesfalázs előterébe, ahol voltak egy jó páran. Igaz, nem annyian, mint az iskolai kirándulások alkalmával.

- Vásárolnék! - suttogtam oda Sirius-nak, aki erre letépte rólunk a köpenyt - Elment az eszed? Megláthatnak!

- Nem fognak beárulni, ne aggódj!

- Sirius Black! - kiáltott fel az eladó - Már megint szökésbe vagytok? - fenyegette meg játékosan az idős nő a fiút.

- Most csak én. - nevetett rá a fiú - És egy...egy osztálytársam.

Nahát... Osztálytárs... Még csak nem is barát...

- Mit adhatok?

- Biztosan van valami jó kis édesség csomagja...

- Hát persze! - lelkesedett egyből a nő, és egy nagy piros-arany csomagot szedett elő, telis tele minden finomsággal - Karácsonyi összeállítás.

- Remek! - szólaltam meg most először - Megveszem.

Miután fizettem, tovább mentünk Zonkó Csodabazárába. Sirius-t ott is ismert vendégként fogadták. Itt vettem Lily-nek egy szuper jó köpkő készletet. Ezzel a vétellel befejezettnek is tekintettem a vásárlást.

- Mehetünk. - jelentettem be.

- Mit szólnál hozzá, ha beülnénk egy vajsörre?

- Lassan hét óra lesz. Mindjárt takarodó.

- Na és? Itt sem lehetnénk. Nem mindegy, hogy mikor megyünk vissza? Gyere, a Szárnyas Vadkanban nem lesz senki.

Derekamat nagy nehezen, de beadtam neki. A kocamában tényleg nem volt senki, csupán a kocamáros, aki felettéb hasonlított valakire, de nem tudtam volna megmondani, hogy kire.

- Tényleg ne legyünk sokáig. - szólaltam meg, mikor a férfi elénk rakta a vajsört - Túl kevesen vagyunk a suliban, könnyen kiszúrnak minket.

- Vagy félsz, hogy valaki hiányolni fog?

- Tessék?

- Talán a kisöcsémtől tartasz?

- Ne kezdjük ezt el megint, oké?

- Miért? Miért ne kezdjük el?

- Sirius! - szóltam rá idegesen - Te is tudod, hogy miért töltök időt vele...

- Miért? Nem tudom.

- Dehogynem tudod.

- Hallani akarom a te szádból. - hajolt hozzám közelebb.

- Ki akarom deríteni, hogy mit rejteget az öcséd. És ennyi.

- Ennyi? Pedig úgy vettem észre, hogy elég jól érzed magad vele.

- Mégis honnan szeded? Hetek óta nem beszélsz velem.

- De hát megbeszéltük, hogy nem találkozunk.

- Ugyan már! Ha nincs ott senki, aki előtt titkolózni kellene, akkor sem veszel észre. Most is miért vagy itt? Miért segítesz nekem? Miért nem azzal vagy, aki miatt itt maradtál a szünetre?

- Tessék? - nézett rám összezavatodva.

- Hát Marlene... Ne mondd, hogy nem azért maradtál itt, mert ő sem ment haza. Többen is megmondták, hogy odavagytok egymásért. - amint kimondtam az utolsó mondatot, Sirius hangos hahotázásba kezdett - Most mi bajod van?

- Semmi. Semmi. - könnyeit törölgette.

- Én megyek! - pattantam fel az asztaltól, és magára hagytam. Pár másodperc múlva, mikor már az utcán loholtam, utolért, és még mindig nevetett. Szó nélkül ránk terítette a köpenyt, és így mentünk tovább. Sirius még ezután is elég jól szórakozott magában, amivel csak még jobban felidegesített. És ezzel nagyon is tisztában volt.

Mikor már a kastély falai közt jártunk, Sirius elhatátozta, hogy elkísér a köpeny alatt a klubhelyiségig, nehogy a végén bukjunk le. Mikor már a bejárat előtt álltunk, felé fordultam, de nem néztem rá.

- Köszönöm, hogy segítettél ma.

- Nagyon szívesen. Máskor is. Csak akkor nekem szólj, és ne Holdsápnak.

- Nem tudtam, hogy szólhatok neked bármiért is.

- Ugyan, picinyem! Te is tudod, hogy nem Marlene miatt maradtam itt. - kacsintott, majd lenyomott egy puszit az arcomra. Mire feleszméltem, már kirakott a köpeny alól, neki pedig se híre se hamva nem volt.