Love is the Cure [Sirius Black Fanfiction] - SZÜNETEL

10. fejezet: A Szükség Szobája

Sirius-szal való csevejem után úgy döntöttem, hogy járok még egy kört a kastélyban, habár már tényleg későre járt. Valószínűleg már senkit nem találok a folyosókon kószálni, ha meg mégis valaki az éjszaka közepét választja a csatangolásra, azt Frics majd úgyis elkapja. Az öreg gondnok sosem aludt, hiszen abban lelte örömét, ha elkaphatta a csínytevőket.

Már éppen indultam volna vissza a Hollóhát-toronyba, mikor a szomszéd folyosón sietős lépteket hallottam. Biztos voltam benne, hogy nem Frics mászkál, hiszen ahhoz képest, hogy általában elkapja a kisurranókat, nem igazán a fürge járásáról híres, meg persze a jellegzetes csoszogást sem hallottam. Ez a bizonyos illető viszont elég magabiztosan közlekedett a sötét folyosókon. Azonnal elindultam a hangok irányába, hogy elzavarjam a hálókörletébe az illetőt, de mikor megláttam, hogy ki az, megtorpantam. Regulus Black. Mit keresett még mindig idekint? Ekkor esett csak le, hogy a hetedik emeleten vagyunk, és elém ugrott Sirius arca, mikor mondtam neki, hogy az öccsét általában ezen a folyosón kaptam el az éjszakák folyamán. Miért volt neki olyan fontos ez?

- Mi a... - a lélegzetem hirtelen elakadt, ahogy az egyik fal hirtelen átalakult, és egy nagy ajtó jelent meg rajta, miután Regulus fel s alá járkált előtte. A fiú körül sem nézve azonnal belépett az ajtón, én pedig csak ledermedve vártam, hogy mi fog történni. Sokat nem kellett időznöm, hiszen az ajtó újra kinyílt, és Regulus távozott, kezében egy kisebb csomaggal. Amint eltűnt a szeme elől, elkezdtem futni az ajtó felé. Pechemre azonban, mire odaértem, már ismét csak egy egyszerű fal volt.

A hálókörlet felé vettem hát az irányt, de nem tudtam kiverni a fejemből az imént történteket. Életemben nem gondoltam volna, hogy valaha látok hasonlót a kastély falai között. Mégis mi a csuda volt ez? Mit csinált Regulus, és hogyan csinálta? Beszéljek erről Sirius-nak? Vagy simán felejtsem el az egészet?

Másnap reggel a Gyengélkedőn még mindig az este történtek hatása alatt álltam. Madame Pomfrey levette a vállamról a betegek étkeztetését, és újabb feladatot adott. A kifogyóban lévő egyszerűbb gyógyfőzeteket kellett elkészítenem ezen a héten. Szerencsére a délelőtt folyamán nem volt órám, majd csak délután.

- Jó reggelt, picinyem! - hallottam meg a hangot, miközben egy pergamenre jegyzeteltem, hogy melyik gyógyfőzetből van hiány.

- Szia! - szóltam vissza a fiúnak, aki nagy mosollyal köszöntött. Éppen hogy csak megrántottam a szám szélét, amit ő egyből észre is vett.

- Baj van? - kérdezte, miközben hozzáláttam a sebeinek átkötözéséhez.

- Nem. Dehogy! - erőltettem végre egy hamis mosolyt az arcomra, de nem igazán lehettem meggyőző - Nagyon szépen gyógyulnak a sebeid. Hamarosan csökkenthetjük a gyógynövény adagot.

- Az jó. - bólogatott.

- Gyorsan átkötözlek, és mehetsz is.

- Azta... - húzta fel szemöldökét, hangja pedig kissé mogorvára változott - Ennyire le akarsz rázni?

- Mi? Nem, dehogyis. - ráztam meg egyből a fejemet.

- Figyelj! - húzta el tőlem a kezét, és szinte kikövetelte magának, hogy nézzek rá - Tudom, hogy megijesztettelek tegnap este. Nem kellett volna elmondanom azokat a dolgokat a családomról, mert csak magamat írtam le vele. Tudom, hogy visszataszítónak tartod ezt a dolgot...

- Sirius! - szóltam közbe kissé szigorúan - Ilyen még csak eszedbe se jusson! Te nem olyan vagy, mint a családod többi tagja. Neked nem kell szégyenkezned ezért.

- Akkor mi a baj? Látom, hogy bánt valami.

- Na jó! - bólintottam, vettem egy mély levegőt, és leültem mellé - Történt valami tegnap este.