Love is the Cure [Sirius Black Fanfiction] - SZÜNETEL

27. fejezet: A fekete kutya

Már jó pár nap eltelt azóta, hogy Lily-vel megbeszéltük a Sherlock hadműveletet. Péntek este volt, mikor a Nagyterem előtt találkoztam a lánnyal, aki mindenképpen segíteni akart nekem a mai akciómban. Nagy szerencsénkre ma mind a ketten járőröztünk, szóval még csak bújkálnunk sem kellett.

-Elhoztad? - kérdeztem halkan, és kíváncsian vártam, hogy sikerrel járt-e.

- Hát persze. - bólintott izgatottan, majd előhalászta a pergament a zsebéből.

- Hogy adta oda James? Nem kérdezősködött? - böktem rá az üres papírra.

- Nem igazán... Ahogy már mondtam, olyan furcsa mostanság. Nem kérdezett semmit, csak annyit mondott, hogy ne kerüljek bajba, mert én sosem szoktam elkérni a térképet, szóval biztos készülök valamire. Meg ha gond lesz, akkor nem fog időben megtalálni, mert ugye a térkép nélkül sok időbe tellene.

- Megpróbál felnőni... - mosolyogtam rá - Miattad.

- Miattam? Miattam ne legyen ilyen komoly és felnőttes. Nem kell... Jó, néha tényleg az agyamra ment a sok hülyesége, de ő úgy volt jó, ahogy...

- Szóval hiányzik az, hogy körülötted legyeskedjen? - kérdésem inkább kijelentés volt, amire Lily-nek csak egy apró mosoly volt a válasza.
Már a kastély udvarán jártunk, amit csak a Hold fénye világított be. Lily ekkor bökött rá a térképre a varázspálcájával.

- Esküszöm, hogy rosszban sántikálok!

Ahogy kirajzolódott a pergamenen a Roxforti birtok térképe, egyből ellenőriztük a megfigyelt személyünket, aki most a klubhelységében tartózkodott, majd a környezetünket is szemügyre vettük. Szerencsére senki sem tartózkodott az udvaron, csupán Hagrid tevékenykedett a kunyhója körül.

- Mit gondolsz? - húzta fel barátnőm kérdőn a szemöldökét.

- Látogassuk meg Hagridot?

- Aha! Talán látott valamit a Rengetegben, vagy tud valahogy segíteni.

- Nem hiszem, hogy bele kéne vonni... Eléggé szeret fecsegni.

- Nem vonjuk bele. Csak kérdezősködünk kicsit.

- Hát legyen... - egyeztem bele, majd a vadőr háza felé vettük az irányt.

A félóriás éppen a kunyhója mögött aprította a fát a lámpafénynél, mikor megérkeztünk.

- Szia Hagrid! - köszöntöttük a szőrmókot.

- Sziasztok! Hát ti mit kerestek idekint ilyen későn? Nem kellene már a hálótokban lennetek?

- Ma mi járőrözünk. - magyarázta neki Lily.

- Szeretnétek egy teát esetleg?

- Persze. - bólintottam, majd a vadőr már futott is, és hozott három csészét és egy forró teáskannát.

- Parancsoljatok! - kínált minket hellyel az udvaron egy-egy farönkön - Lily és...

- Gwen! - segítettem ki, miközben arra koncentráltam, hogy nehogy az ölembe borítsa a forró teavizet.

- Ááá! Gwen! Te segítesz Madam Pomfrey-nak a Gyengélkedőn, jól esjtem? - kérdésére csak bólintottam - Már sokat hallottam rólad.

- Öhm... Tényleg?

- James Potter folyton téged emleget.

- Tessék!? - tettük fel egyszerre a kérdést Lily-vel.

- Igen! Mindig azt mondja, hogy Sirius beköltözött a Gyengélkedőre a kis ápolója miatt. - mondta Hagrid jókedvűen, Lily pedig elkezdett hangosan kacagni - Ha mem haragszatok, akkor én most folytatnám a favágást. Ti nyugodtan maradjatok, ameddig akartok.

- Ne röhögj! - böktem oldalba a még mindig kuncogó Lily-t - Láttad volna az arcodat, mikor Hagrid azt mondta, hogy James rólam beszél.

- Kuss! - mondta felhúzott orral, majd újra nevetni kezdett.

- Nézd csak! Ott egy kutya! - mutattam a kastély felé, ahonnan egy csodaszép fekete kutya érkezett - Én már láttam őt! Mikor Regulus kint csatangolt a Tiltott Rengetegben és Sirius magamra hagyott a bálon. - mondtam, és megsimogattam a kutya fejét, aki egyenesen felém tartott és vidáman csaholva vetette rám magát - Biztos Hagrid kutyája.

- Az! Persze! - húzta el Lily a száját - Fújj! Rossz kutya! Ne nyalogasd! - lökte el a kutya fejét tőlem, aki nem igazán akart szót fogadni neki, helyette inkább a lábamra rakta a fejét, és csukott szemmel élvezte a simogatást.

- Ne bántsd már! - szóltam rá a vörös lányra, aki dühösen méregette a kutyát - Inkább add a térképet, hadd nézzek rá! - kérésemre Lily és a kutya is is felkapta a fejét, és egymásra néztek. Mégis mi ez az egész?

- Majd én! - mondta a lány, és úgy nézte meg a pergament, hogy én ne lássam - A kastélyban van! Kijött a klubhelységükből.

- Merre tart?

- Kifelé. Most elkaptuk! - mondta izgatottan a lány.

- Na és a kutyus?

- Mi van vele?

- Mutasd csak! Biztos rajta van a térképen! Hogy hívják?

- Bolhás! - válaszolta gonosz vigyorral a lány, a fekete kutya pedig morogni kezdett rá, majd hirtelen felugrott és a Rengeteg felé vette az irányt.

- Menjünk mi is! - mondtam, majd a közelben tevékenykedő vendéglátónkhoz fordultam - Hagrid! Köszönjük a teát, de most mennünk kell. Ja, és a kutyád befutott az erdőbe, ha esetleg keresnéd.

- Miféle kutya? Nincs kutyám. - vakarta a fejét a vadőr. Nincs kutyája? Akkor kié lehetett az a fekete szépség?

Pár perc múlva végre megkaparintottam a térképet, amin már tisztán látszódott, hogy Regulus Black a Tiltott Rengeteg felé tartott. Lily-vel ketten tisztes távolságban követtük, és már sajnáltuk, hogy nem kértük kölcsön James-től a Láthatatlanná tévő köpenyt is a Tekergők térképe mellé.

- Ki az ott vele? - suttogta Lily.

- Nem tudom, de a térképen már nem látom őket. Lesétáltunk róla. - néztem rá a pergamenre, ami nagy hiba volt, ugyanis nem vettem észre a földből kiálló gyökeret, és hangos recsegések közepette elterültem a földön. Regulus és fekete csuklyás társa persze egyből meghallották, és a hang irányába emelték világító pálcájukat.

- Ki az? - tette fel a kérdést idegesen a fiú. Mikor nem érkezett válasz, egy fénycsóvát küldött felénk, de ekkor megjelent egy hatalmas szarvasbika, és eltakart minket a fény elől. Csodálatos volt. Felénk nézett, és lehet, hogy az ijedtségtől káprázott a szemem, de úgy láttam, mintha intett volna a fejével, hogy tűnjünk el onnan. Nekünk nem is kellett több, azonnal elinaltunk a helyszínről. Messzebbről még hallottuk, hogy valaki, valószínűleg Regulus társa hoppanál, majd a fiú ordító hangját:

- Ne menj el! Kérlek! Ne!