Amikor rád szakad a plafon

new part

Hosszú napom volt ma, mégis jókedvűen igyekszem a kijárat felé. Három próbát tartottam meg egymás után és otthon állhatok neki leckét írni, fáradtságom azonban nem szegheti kedvem, amit a tanítványaim és köztem kialakult jó hangulat és barátságos légkör eredményezett. Ügyesek, bár semmi alapuk nincs szinte, igyekvőek és lankadatlanul újra meg újra próbálkoznak. Viccelődnek, de ez nem megy a figyelmük rovására egyik bandánál sem. Engem is maguk közül valónak vesznek, kedvesek, közvetlenek; bevonzanak az óvodás játékaikba és nem szégyenlenek megkérni, segítsek, ha elakadnak valamivel. Imádok velük dolgozni, bármelyik YG-s  csapatról is legyen szó; benyomásom szerint pedig ők sem utálnak engem a kelleténél jobban. Van, amelyikük időnként az edzések előtt-után is odajön hozzám és nagyon jól elbeszélgetünk, amit pedig az egyikük csinál, azt hamarosan a többiek is átveszik. Én tárt karokkal fogadom őket és így minden nap szorosabbra fonódik a köztünk megjelent kötelék. Soha még nem voltak ilyen jó barátaim és nagyobb a boldogságom, mintsem képzelhettem volna. És mindehhez az apám, aki utál engem és a munkám miatt juthattam közel. Az élet mindig tartogat meglepetéseket. Amik aztán vagy jól sülnek el, vagy nem annyira...

-Várj, Joo Sae!

Már az előcsarnokban járva megfordulok a hangra. GDragon integet mögöttem, futva igyekezvén szerény személyemhez. Ideérve csúszva lefékez és térdén támaszkodva a padlót stíröli, ahogy liheg.

-Szia! Mi az, kerget a tatár? - próbálok tájékozódni rohanása okát illetőleg.

A fiú végre kifújja magát és felegyenesedtében fölém magasodván néz le rám.

-Csak láttam, hogy mindjárt elmész és még előbb beszélni akartam veled.

Kérdőn felvonom a szemöldököm. Csípőre teszem a kezem.

-Halljuk, miről akarsz beszélgetni!

Gondolatmenetében mintha hirtelen megakadna, csibészkés mosolycsíra tűnik fel a szája eddig lebiggyedő sarkában.

-Most pontosan olyan vagy, mint egy kisgyerek - jelenti ki halál nyugodtan. - Amikor ilyennek tűnsz, mindig elgondolkozom rajta, hány éves is lehetsz.

Na igen, az életkorom... Jobbnak láttam egyenlőre nem elárulni nekik, attól félve, minden tiszteletüket elvesztem, ha megtudják,milyen számos évvel és tapasztalattal állok alattuk. Majd ha már szilárd alapjai lesznek a 'kapcsolatunknak' (?), elárulom nekik, hadd nézzenek. Utána marha nagy cikizésnek leszek kitéve az itteni drága idiótákat ismerve, de abba belenyugszom.

Mivel azonban még nem akarnám, ha kitudódna, GDragon megszólalásának első felével foglalkozom. Van is miért...

-Én kisgyerek! Ráadásul hozzátok képest! Mondd, te még soha nem láttad a bandádat úgy, hogy te nem ökörködtél velük? Hidd el nekem, ha valaki is nevezhető itt kisgyereknek, azok ti vagytok, én biztosan nem!

-Dehogynem! - feleli ő makacsul, immár leplezetlen vigyorral. - Hajszálra olyan vagy, mint egy pici iskolás kislány ezzel a mindig két copfba font hajjal.

Kinyújtja a kezét és meghúzza a fonatomat. Hogy ez milyen szemtelen!

-Mondod te, aki úgy nézel ki, mint aki mindennap a fejére borítja az ebédjét és hagyja beleszáradni a hajába! - vágok vissza.

-Nahát, ilyet nem szabad mondani, kicsi Joo Sae! - csóválja komoran a fejét. - Most egy hétig nem kaphatsz édességet! Nem mondták még neked, hogy csúfolódni illetlenség?

Én ezt komolyan nyakon csapom! Ez kész, ez a gyerek!

-Te káposzta! - vágom a fejéhez, aztán megfordulok és kimasírozok az ajtón.

Ez a marharépa viszont jön utánam. Kint az esti sötétség ellenére is napszemüveget és műtősmaszkot húz az arcára. Azért szar lehet idol-nak lenni.

-Várjál már, nem mehetsz ki egyedül - lép hozzám szemrehányó tekintettel.

-Ilyen kicsi lánykák nem császkálhatnak egyedül az utcán! Így hát - vet rám engesztelhetetlenül szigorú pillantást - hazakísérlek. Merre laksz?

Annyira kiakadtam, hogy már csak tátogatni tudom a számat, de hang nem jön ki rajta. Végül sziszegve megrázom a fejem és a kiadó ajtajára mutatok:

-Menjél vissza, te idióta és ne cseszegessél itt engem! Még valaki felismer, azt' bajod lehet!

Ő viszont elmosolyodik és hozzám lépve átkarolja a vállamat. A legközelebbi buszmegálló irányába fordít és elindul velem az utcán.

-Mondom, hogy hazakísérlek.

Mérges vagyok rá. Azonban nem vagyok egy haragtartó típus és a megállóhoz érve a dühöm nagy része már elpárolgott.

Azon kapom magam, hogy mély beszélgetésbe merülök GDragon-nal és nagyszerűen kijövünk egymással. Nevetünk és szívatjuk a másikat, de csak amíg még vicces a dolog és még nevetünk.

Hirtelen ráeszmélek, hogy a következő megállónál leszállok a buszról. Sóhajtok és a fiúra nézek:

.Kérlek, mondd, hogy te is ezzel a busszal jutsz haza és nem kevertelek a város másik végébe azzal, hogy magammal rángattalak!

-Ugyan, én ragaszkodtam hozzá, hogy veled jöhessek. Ne aggódj már, Joo Sae!

-Akkor jó - bólintok megnyugodva. - Na én most leszállok. Jó éjt!

Tűnődve pillant rám.

-Messze van a házad? Mert akkor veled megyek - tápászkodna fel, de leintem.

-Maradjál, két utca és ott vagyok. Érjél haza épségben, ne vesd ki magad egy autó elé, csak mert aggódsz miattam, jó?

Szomorkásan nézi az előtte lévő ülés hátát. Hirtelen felpillant rám.

-Miért nem hívsz soha a nevemen? Még egyszer sem hallottalak, hogy bármelyik elnevezésemen is szólítottál volna.

-Nem teszik a neved - felelem kerek-perec. - A hivatalos neveden meg nem akarlak hívni, mert azt egy másmilyen környezetben tudhatod közel magadhoz, mint ahol én találkozni szoktam veled. De majd kitalálok neked egy jó kis becenevet, aztán nyavalyoghatsz, hogy "ez gáz, hagyd már abba"! Na, jó éjszakát!

Búcsút intek és leugrom a buszról. GDragon integet nekem a busz ablakából.

Megfordulok és beveszem magam a házak közé. Otthon, ahogy belépek a nappaliba, nagyot köszönök a népségnek.

-Joo sae, Joo Sae, Joo Sae! - rohannak oda hozzám ordítva a húgaim abban a minutumban.

A szüleim meghökkenve néznek rám. Zavartan végigpillantok magamon - mi nem stimmelhet? Végül anya töri meg a csendet:

-Úgy mosolyogtál, mikor bejöttél, mint aki... - nem találja a szavakat.

-Há, Joo Sae szerelmes! - kezdenek összekapaszkodva ugrálni a kicsik.

-Azt azért nem - pirít rájuk apa.

-Csak - pillant rám - nagyon-nagyon boldog.

Mégis milyen arcot vághattam, amitől erre jutottak?