Amikor rád szakad a plafon

new part

Álmos vagyok. Hajnali három felé jár és az én kimaradáshoz nem szokott lényem  ilyenkor már régen aludni szokott. Meg aztán az elején egész jó szórakozást nyújtó parti kezdett ellaposodni... fél éjféltől, mikortól is félrészegen randalírozó és teljesen elázva hortyogó YG-sok népesítik be az egész helyet.

Tényleg kellene keresnem egy helyet, ahol lefekhetek aludni anélkül, hogy kétpercenként átesne rajtam valami kóválygó a WC-t keresve háborgó gyomra megnyugtatásához (értsd: hányni).

Egész a mostani állapotokig én is nagyon jól éreztem magam. Mindig volt kivel beszélgetnem, így egy csomó új embert megismertem, akikkel még remélhetőleg hosszú és boldog barátságot ápolhatok. Egy ízben leültünk egy pár idol-lal meg az igazgató titkárnőjéval társasjátékozni. Még a titkárnőről is kiderült, hogy remek humorérzékkel bír, szóval a menetek mindegyike óriási szívatások sorozatával telt. Kiröhögtük a belünket. Aztán felbukkantak a Bigbang-esek és onnantól egy kártyát nem bírtunk lerakni, olyan szinten elmarháskodták az egészet.

A fiúk jókedvéhez hozzájárult, sajnos és természetesen, a többé-kevésbé mértéktelen alkoholfogyasztás is... khm.

Miután minden a  YG családjához tartozó egyén előadta a maga kis produkcióját, valaki benyomta a zenét és azóta kérésre megy a karaoke. Egyszer hirtelen felbukkant mellettem GDragon:

-Gyere, Joo Sae, menjünk énekelni! - kezdett magával rángatni a színpad felé.

-Ne, Duragon, nem akarok énekelni - cövekeltem le azon nyomban. - Pont elég volt nekem ennyi szereplés egy napra!

Legnagyobb meglepetésemre azonnal megállt, bár nem engedett el és végignézett rajtam. Sírósan felsóhajtott.

-Igazad van... Talán jobb is így. Túl jól sikerült a szerelésed.

És ezzel eltűnt a tömegben. Fejemet csóválva néztem utána. Mégis milyen baromságokat hord ez össze már megint?

Nem értem, miért jár még mindig ez a fejemben. Órák teltek el azóta és rengeteg dolog történt velem az este során, amire egész biztos, hogy nem emlékszem. Furcsa dolog ez az álmosság. Különös dolgokon gondolkodik ilyenkor az ember.

Bár végülis talán mégis van oka, hogy nem felejtettem el: valahányszor az éjszaka folymán szóba elegyedtem egy fiúval (ami bizony elég gyakran megesett), mindenki megdícsérte az öltözékemet. Én meg, mivel marha hülyén venné ki magát, ha elmondanám,  GDragon öltöztetett fel, minden egyes alkalomnál csak mosolyogtam (és elpirultam, persze). A vége felé már rettenetesen idegesített, hogy folyton körberajongják a ruhámat. Chhh...

Újra a színházteremben lyukadok ki; hálóhelykereső expedícióm nem zárult sikerrel.

Szerencsére itt csakhamar találok egy még ébren levő karbantartóbácsit, aki kedvesen útbaigazít egy helyre, ahol garantáltan nyugalomban fog telni az éjszakám hátralevő része és ahogy elnézi, milyen fáradt lehetek, a reggel is. Búcsúzóul leszögezi, jól áll ez a ruha. Égnek álló hajjal jó pihenést kívánok neki és ismételten nekilátok az épület körbetúrázásának.

Épp sikerül felmásznom a negyedik emeletre - a liftet áramtalanították a beszámíthatatlan emberek miatt -, mikor én is szembetalálom magam egy beszámíthatatlan emberrel. Az illető a GDragon nevet viseli és a mozgását elnézve, ahogy közelít felém, alaposan kiütötte magát. Miért nincs szegény gyerek annyira felnőtt, hogy mértéket tudjon tartani? Kíváncsi leszek, mekkora macskajajban lesz része holnap...

Most azonban még láthatóan teljesen jól érzi magát, ahogy odadülöngél hozzám; megáll előttem, hogy lenézhessen rám.

-Helló, Duragon! Merre tartasz? - érdeklődöm udvariasan.

-Ki tudja, merre, merre visz a végzet - feleli mosolyogva.

Égnak emelem a tekintetem.

-Nem akarnál aludni menni? Elég kimerültnek tűnsz - sugallom neki, figyeljen jobban a még tovább bulizás következményeire.

Szomorúan legyint.

-Úgysem tudnék aludni... maximum ha te is mellém fekszel, de hát miért is tennél te ilyet? - kezd diskurzusba önmagával. - Nincs és soha nem is lesz esélyem akár csak egy puszit adni neked... Ó, miért vagy ily kegyetlen, nagy ég?

A mozdulat, amivel a plafon felé lendíti a kezét, még akár színpadias is lehetne, ha csekély lendületétől a fiú nem kezdene a padló felé dőlni.

Ösztönösen előrelépek és elkapom. GDragon kiharcolja magának az egyensúlyi állapotot - természetesen továbbra is rám támaszkodva. Ezután lenéz rám.

Teljesen komoly az arca. Furcsa fények villognak a szemében.

-Nem lett volna szabad ezt a ruhát odaadnom neked - szólal meg. - Ahogy így rád nézek, nem bírom elfordítani a szemem. Egész elképzelhetetlenül gyönyörű vagy. Bár - teszi hozzá - nem mintha amúgy is nem lennél a végtelenségig szép... és kedves... és vicces... és jó... és...

Szorosabban körém fonja a karjait. Előrehajolva megcsókol.

Nem tudok hogyan reagálni. Már csak a szavai hatása miatt sem; de az, ahogy csókol, a maradék agykapacitásomat is taccsra vágja.

Mintha valóra válna az egyetlen kívánsága, amit életében valaha is akart.

GDragon lassan elereszt és hátrálni kezd. A harmadik lépésnél beleütközik a folyosón álló szófába, kalimpálva hanyattesik... és a következő pillanatban már a hortyogását hallgatom.

Egy pillanatig zsibbadtan meredek rá. Aztán megfordulok, hogy tovább keressem a potenciális hálókamrámat.