Amikor rád szakad a plafon

new part

Amikor kiveszem a kabátomat a szekrényemből, érdekes dologra leszek figyelmes. Az iskola bejáratával szemben lévő fa törzsénel egy símaszkos alak támaszkodik, aki roppant különös módon hajszálra ugyanúgy vakarja az orrát, mint Seungri szokta, ha kényelmetlenül érzi magát. Mit csinálhat vajon ő itt?

Sóhajtva felveszem a pulcsit és elindulok a folyosón. Az iskolatársaim félrehúzódnak az utamból, mintha a leprás csengőjét ráznám feléjük; vagy pont ellenkezőleg direkt nekem jönnek. Egy valaki, mikor melléérek, megcélozza a cipőmet, de épp időben siklok odébb, hogy a köpet mégis a folyosó kövén landoljon.

Mióta annyira megvertek, hogy a kórházat is megjártam miattuk, kicsit lenyugodtak. Mostanában nem gonoszkodnak túlzottan, inkább csak éreztetik a gyűlöletük meglétét, azonban nem folyamodnak a hozzám szólásig elmenő cselekedeteknél durvábbhoz.

Egy idő után úgyis minden visszatér a régihez, de addig is megpróbálom kiélvezni ezt a kis nyugalmat.

Amibe most épp beleköp ez a mi kis Seungrink.

Mikor kilépek a suli ajtaján, még pont elkapom a fa mögött elrejtőző fiút. Célirányosan odamegyek hozzá. Ha látná a saját fejét, ahogy hirtelen szembetalálja magát a megfigyelése tárgyával...

Sziszegve a kétségbeeséstől megvakarja a homlokát; meg sem próbálja tagadni a kilétét vagy a tettét.

-Drága egyetlen kicsi Seungri fiam - szólalok meg higgadtan. - Mégis mi a retket csinálsz te errefelé?

Szégyenkezve nézegeti a járda repedéseit. Dacos az arca.

-Téged figyeltelek - böki ki.

-De hát mégis miért? - rángatom meg a copfomat idegességemben.

Mérgesen bámul az arcomba, a dac elmélyül a tekintetében.

-Ha azt hiszed, hagyjuk, hogy még egyszer egy ujjal is hozzád érjenek, hát nagyon tévedsz! Azt nem hagyhatjuk még egyszer megtörténni, úgyhogy fogadd el, egy lépést sem tehetsz valamelyikünk felügyelete nélkül!

-Tehát ez a dolog nem a te egyedüli projekted? Ki az, aki még részt vesz benne?

-Mi, a Bigbang - vágja rá határozottan.

-És komolyan azóta követsz, hogy kiléptem a kórházból? A nyakadba varrták a felügyeletemet a nap 24 órájában, mint gyámoltalan kis maknae-nak?

-Pont az ellenkezője az igaz, sajnos - feleli szomorúan. - Mivel én vagyok a legfiatalabb, alig engednek szerepet vállalni az őrzésedből, mondván, én úgyse tudnálak megvédeni.

-De mégis miről jutottatok arra, hogy követni kell engem?

-Az tűnt az egyetlen lehetséges megoldásnak, miután nem voltál hajlandó elmondani, ki volt a támadód, hogy valahol az iskola, a házad és a kiadó között vertek meg. Nem engedhetjük, hogy bajod essék!

-És ki volt ennek a nagyon értelmes ötletnek a kitalálója ötötök közül?

-A rendszert magát együtt dolgoztuk ki és mindannyiunknak szívügye a biztonságod - mondja Seungri kissé elvörösödve.

-De te nem láttad GDragon-t, mikor beraktak a mentőautóba. Az volt az arcára írva, képes lenne megölni bárkit, aki bántódást mer okozni neked. Ha nekünk nem lennél fontos, akkor is vállaltuk volna a védőőrizetet. Nem volt kérdéses, mikor GD felvetette a dolgot.

Lehunyom a szemem. Minden erőmmel próbálok megnyugodni - nem nagyon megy.

Hogy jönnek ahhoz, hogy még ha puszta jószándékból is, de ennyire belebonyolódjanak az életembe? És hogy ennyire ne gondoljanak a sajátjukra! Amíg megöregszem és meghalok azon fognak aggódni, hogy vajon nem találta-e ki valami távoli maffiahálózat, hogy akkor ők most engem kicsit felpofoznak? A munkájuk mellet pedig, amibe szívüket-lelküket bele kéne adniuk; mégis hogy gondolhattak egyáltalán ilyesmire?

Füstölögve elindulok a buszmegálló irányába. Seungri kapkodva megigazgatja a maszkját, miközben loholni kezd utánam.

-Most meg hová mész, Joo Sae? Várjál már meg - kiabál utánam, hasztalan.

A megállóba épp begördül a buszom, ahogy odaérek. Felszállok, bólintok a vezetőnek - ő pedig pontosan a futva érkező Bigbang-maknae orra előtt csukja be az ajtót.

Most nem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy megszánjam a nyivákoló fiút, faképnél hagyom és mesebeli csodaautómon elmegyek, hogy megfojtsam GDragon-t.