Amikor rád szakad a plafon

new part

Benn az irodában GDragon azonnal odaront az igazgató asztalához és türelmetlenül fölé magasodva várja, hogy megszólítsák.

Jó idő múlva, mikor a fiú már majd felrobban, a főnök végre felnéz, összekulcsolja maga előtt az ujjait és hűvösen érdeklődik:

-Miben segíthetek?

GDragon, mint egy vulkán felrobban és rázúdítja szegény feljebbvalójára a történteket. A férfi nyugodtan végighallgatja, majd a fiú mondandójának végeztével bólogatva rendezgetni kezdi asztalán az iratokat.

Az idol kis ideig ismét a másik tarkóját szuggerálja, aztán nem bírja és kifakad:

-Kérem, tudna nekünk akkor segíteni?

A főnök lassan felnéz. Kifejezéstelen tekintetétől libabőrözik a hátam. Kérlek, GDragon, ne keverd magad bajba miattam...

Az igazgató azonban rám mereszti halszemeit. Jaj nekem...

Öklével hirtelen az asztalra csap, mire mi ketten a fiatalság képviseletében nagyot ugrunk ijedtünkben.

-Kiszabadítunk a szüleid ádáz börtönéből! - áll fel az igazgató. Fél kezét a szívére szorítja, mintegy esküvel fogadja szavainak valóra váltását.

-Otthon mondd el nekik a parti tervét, Joo Sae! A titkárnőm majd ad papírokat a pontos beütemezésről - néz kétségbeesetten végig az asztalát borító halmokon. - Ha ellenkeznek, személyesen írok neked kikérőt! Tűzön-vizen át elérem azt is, hogy itt tölthesd az egész éjszakát! Persze a kiskorúságodra való tekintettel a nagy kicsapongáshoz a szokásosnál is óvatosabban fogunk állni - teszi hozzá kacsintva.

Hálámmal összhangban hatalmas mosoly terül szét az arcomon. GDragonnal együtt meghajlok, de még mielőtt köszönetet rebeghetnék, a főnök gyorsan kitol minket az ajtón.

Ahol is a Bigbang többi tagja már tűkön ülve várná a híreket... ha nem preferálnák jobban a folyosón odébb elhelyezkedő csokiautomatát.

Utánuk nézve mosolygok, aztán GDragon-hoz fordulva meghajlok.

-Nagyon köszönöm a segítséget!

-Chh - feleli ő. - Inkább bocsánatot kéne kérned a kételkedésed miatt a YG-ban!

-Igazad van - bólintok. - Szervusz!

Elindulok a folyosón a lépcső felé. A fiú pár lépésem után felocsúdva a kezem után kap és visszaránt.

-Most meg hová mész?

-Találkozóm van valakivel. Úgyhogy mennem kell.

Megcsóválja a fejét.

-Le kéne tojnod azt az egyént és inkább velünk bulizni a győzelmed örömére...

Gúnyos tekintetemet látva elröhögi magát, szerencsémre azonban nem képes egyszerre több dologra koncentrálni és elengedi a kezem. Újra megcélzom a lépcsőt.

GDragon még utánam kiált, ahogy belépek a lépcsőházba:

-És igazán átszokhatnál a tiszteletteljesebb köszönésre!

Majd ha piros hó esik!

Egy órával később az előző munkahelyemen, az étteremben üldögélek. Nagyon kedveltem az ittenieket, így hát eljöttem meglátogatni őket. A jelenlegi munkahelyemről kérdezgetnek. Senkinek nem lenne jó, ha elárulnám a teljes valóságot, így csak annyit mondok, apám tánciskolájában tanítok. Mikor arról érdeklődnek, kiféléket-miféléket oktatok,eldicsekszem arról a röpke néhány év korkülönbségről, amivel a nebulóim alatt állok.

Bár ha az agyszintjüket vesszük... Például GDragon-t a maga 21 évével simán felvennék bármelyik óvodába.

-És mondd, Joo Sae, feltűnt már valami jó pasi a láthatáron? - kíváncsiskodnak ennek hallatán.

Az itteni kollégáimnak sem meséltem soha azokról a megalázásokról, amiket az osztálytársaimtól elszenvedek nap mint nap, de elég jól ismernek ahhoz, hogy tudják, nem nagyon barátkozok senkivel (velük is csak amennyire muszáj), így minden hasonló hír hallatán kiugranának a bugyijukból lelkesedésükben, amíg el nem érnék, hogy próbáljak meg összejönni az illetővel.

Mosolyogva épp rávágnám a kérdésükre, hogy  "Nem ", mikor eszembe jut, a drága diákjaimnak azért szoktak lenni enyhén flörtszagú beszólogatásaik. Hogy a lányok kedvében járjak, ezekről mesélek nekik, mire ők rögtön bíztatni kezdenek, mondván, biztos észlelték, milyen szép, okos, kedves, stb. leányzó vagyok is én és most már tuti biztos, hogy nemsokára összejövök valamelyikükkel. Csak vegyek fel valami szebb ruhát és menjek el velük randizni...

Ennek hallatán eszembe jut a szenvedésem és elkeseredetten felnyögök. Amire a lányok rögtön lecsapnak és kérdezősködni kezdenek, hogy van-e valaki mégis? 'Mit titkolsz, Joo Sae, hm?' >perverzen csillogó szemek<

-Hát tudjátok - kezdek bele saját figyelmetlenségemen háborogva. - Abba a hibába estem, hogy fogadtam a világ leggyerekesebb csapatával, akik képtelenek veszteni és iszonyúan szívatós győztesek. És velem sem képeztek kivételt, természetesen. Így most ott tartunk, hogy el kell mennem egy partira - én! Egy partin! - és a legidiótábbjuk választhatja ki, milyen ruhában kell megjelennem.

Még mindig akkora sokkot okoz az ezzel járó szörnyedelem, hogy meg kell állnom, csak a fejemet tudván ingatni.

A lányok sürgetnek, bökdösnek, meséljem már! Nagyon izgalomba jöttek...

-Na de - folytatom magamon erőt véve. - Én nem bírom és nincs is kedvem a sulin keresztül az egész városon végigcipelni a szekrényemet, így hangosan kezdtem gondolkodni, balszerencsémre... Az a marha meg azt találta ki (és ebben hajthatatlan), hogy átjön hozzánk válogatni!

-Ráadásul a húgaim fanolják és a szüleimet is ismeritek, szóval mit kéne csinálnom, ha felbukkan nálunk?!

Röpködnek az ötletek, de nem bírok rájuk figyelni. Valami szöget üt a fejembe.

Duragonka, miért akarsz te hozzánk annyira átjönni?

Tényleg lerázhatatlanul ragaszkodott hozzá. Pedig mindenemet bevetettem... volna. Valamiért azonban ennek a fiúnak képtelen vagyok nemet mondani.