Amikor rád szakad a plafon

new part

Idegesen lépek be a YG épületébe. Nagyon féltem, hogy elkések. Az utolsó, testnevelés óránkon az osztály surmóbb, izompacsirta fiúi megunták az átlagos feladatokat és inkább rajtam edzettek. Ez a testmozgás kissé elhúzódott, mivel ellenkeztem, így majdnem lekéstem a buszomat. Ami viszont pár perccel a menetrendi idő után gurult be a megállóba, velem egy időben. Necces volt a dolog.

Gyorsan átöltözöm és bemegyek a próbaterembe összerakni a hangfalakat a tánchoz, ugyanis mára a számaik koreográfiáinak átnézését találtam ki a tanítványaim számára. Aztán leülök és várom őket.

Érkeztüket már messziről jelzi a visszhangzó folyosó. A Bigbang beözönlik és lehányja cuccait a szokásos helyre az ajtó mellé. Engem észrevéve odagyűlnek köszönni. Ezt követően, példátlan módon, leülnek velem szemben és hulla csendben, rám meredve várják az instrukciókat. Általában ordítva tovább kommunikálnak és/vagy elkezdenek játszani valami dedós kidobóst vagy fogócskát. Mi van ezekkel? A szuper jólnevelt ikertesóik jöttek ma helyettük?

Már épp állnék fel, hogy elmondjam, mit terveztem mára, mikor Top felemeli a kezét és megkérdezi:

-Joo Sae, honnan van monoklid?

Csodálkozva nézek rá.

-Milyen monokli?

Seungri szó nélkül feláll és idehozza a telefonját. Selfie-üzemmódba állítja a fényképezőt és nekem nyújtja a ketyerét.

Felszisszenek, ahogy meglátom a bal szemem körül virító hatalmas, lila karikát.

-Hát ez tényleg durván néz ki - adom vissza a telót a maknae-nak. - De semmi komoly.

Belekezdek a program ismertetésébe. A Bigbang ugyanúgy ül és mered rám. Mondandóm végeztével összecsapom a tenyerem:

-Mehet a menet? Melyik számmal kezdjük?

Ugyanazok a hüllőszemek. Taeyang szót kér. Intek neki, mondja.

-Kitől szerezted azt a monoklit?

Sóhajtva a kezembe temetem az arcomat. Miért ilyen istenverte makacsok ezek?

-Tényleg nem történt semmi kiakasztó. Miért érdekel ez titeket ennyire?

-Mégis hogy ne lenne kiakasztó?!  - fakad ki Seungri felugorva.

-Behúztak a tánctanárunknak! Aki ráadásul lány! Milyen utolsó disznó ver lányokat? - néz rám kétségbeesetten.

-Mondd el, odamegyünk és kiheréljük - néz a szemembe jeges tekintettel Daesung.

-Nézzétek - mondom a padlónak nyugodtságot és határozottságot tettetve. Az aggódásuk meghat, éles ellentétben állva a verés feltörő emlékeivel; legszívesebben sírva fakadnék. - Nagyra értékelem az aggodalmatokat és törődéseteket, de mindenki helyzetén rontanátok a meggondolatlan lépéseitekkel. Magatoknak, nekik és nekem is. Kérlek, higgadjatok le és koncentráljatok a táncolásra! Én rendben leszek.

A fiúk morognak, de feltápászkodnak. GDragon-nak olyan a feje, mintha kőből faragták volna. Nehogy már ő legyen megsértődve, hogy nem hagytam őket szarba keverni magukat egy hétköznapi problémám miatt.

Oké! Felejtsük el és táncoljunk!

Felpattanok. Abban a pillanatban rettenetes fájdalom hasít az oldalamba. Odakapok és összeesem.  A szemembe szökő könnyektől semmit nem látok, de hallom, hogy kiabálnak, segítségért, a kitartásomért és a mentőkért a telefonba egyszerre.

Mi történhetett? Elrepedt volna egy bordám, amit a kezdeti adrenalintól, majd az ülés közbeni mozdulatlanságtól nem éreztem? Hogy eshetett ez meg?