Amikor rád szakad a plafon

GDragon

Ezt a Daesung-ot én lassan nagyon nyakon rúgom. Bármennyi gondot fordítok jómagam is a ruházatomra, nem tudnék hét (7) boltot egymás után az utolsó szöszig felforgatni. Ami nem csak azért lenne baj, mert már a második üzletnél halálra untam magam - a drágámnak ugyanis mind a negyven kiválasztott cuccot fel kellett próbálnia, én meg értékeltem, persze -, de egyre többen meresztenek ránk kerek szemeket. Hiába varázsolná át magát az ember, mint valami alakváltó, a fanok akkor is már a kisujjpercéről felismerik; ezért annyira utálok idolnak lenni. Nincs helyed a világban.

Daesung-nak az agyának sincs helye. A hetedik boltból is üres kézzel vánszorog elő. Kétlem, hogy ma bármit is találna, ami tetszene neki, mégsem adja fel. Tovaszálguld az utcán, serényen kutatva érdekesnek tűnő helyek után.

Szép komótosan indulok utána, nézelődöm közben. Így ősz derekán még a zsúfolt Szöul is gyönyörű tud lenni. Pedig város.

A boltok üvegén benézve az embereket vizsgálgatom. Orrvakargató, unatkozó eladók vicsorognak nevetgélő vagy rohanó vendégeikre. Mintha manapság nem lenne lelke az embereknek. Ebben az apró éttermeben is úgy eszenek, akárha...

Megtorpanok. Teljesen a kirakat felé fordulok és csak bámulok befelé. Ez a lány... él. Épp az asztalokat törölgeti, fáradtnak tűnik, mégis egész lényével belefeledkezik ebbe az egyszerű munkába. Mikor végez egy placcal, oly elégedettséggel méri végig a művét, mint anya a gyerekét, mikor hatalmas lelkesedéssel mutogatja neki a legújabb lego-építményét.

Elindulok  a bejárat felé. Ha Kpopper és felismerve megzombul, akkor is látnom kell, milyen ez a csaj közvetlen közelből.