Amikor rád szakad a plafon

new part

Mikor már vagy húsz perce szobrozok a hidegben, lassan kezd kicsit elegem lenni. Hol késnek a többiek?
Teljesen biztos vagyok benne, hogy itt kell gyülekeznünk, ezen a szent helyen, pontosan ebben az időpontban.
Ha nem érnek ide nemsokára, el fogunk késni. Méghozzá egy olyan helyről, ahol állandó rohanás van, az emberek minden perce be van táblázva, szóval óraműpontossággal ott kell lennünk, ha jót akarunk magunknak.
Na végre! Meglátom az első csipától roskadozó alakot. Részegest immitálva odabilleg hozzám, miután nagynehezen észrevette integető-kalimpáló énemet.

-Szia, Joo Sae! Többiek?

-Még senki sincs itt. Nem azt beszéltük meg, hogy tíz perce itt van mindenki?

Kérdésem süket fülekre talál, ugyanis az álmos barom észrevette a következő pácienst és épp azzal van elfoglalva, hogy figyelmét felkeltve odavonzza hozzánk.
Ezt követően vagy öt perc alatt teljesen összegyűlik a csapat. A kórusvezető - jellemzően utolsó előttiként futott be, de azon nyomban a még hátralévő egy fő után kezdett sápítozni, letojva, hogy ő maga is bőven elkésett -, lelkesen tapsikolva mond néhány lelkesítő szót 'a mai kalandunkról'. Komolyan, hát ezek soha nem akarnak odaérni?

Szerencsénkre ezen a szép szombati napon az emberiség nagy része van olyan okos, hogy inkább otthon pihenve üsse el az idejét ahelyett, hogy a városban kóricál fel s alá, szóval még a tömegközlekedés is viszonyleg gyorsan halad. Csodával határos módon amint felsorakozunk célunk helyszíne előtt, hogy meghallgassuk a kórusvezető újabb motivációs próbálkozásait, nyolcat üt az óra, a székház ajtói pedig feltárulnak előttünk. Pont időben sikerült beesni...
Így hát életemben először belépek a YG székházába.

Igazából teljesen véletlen, hogy itt vagyok. Az iskolánknak elég erős kórusa van, már egy csomó versenyt és hasonlót megnyertek. Jelen esetben egy csoportos vetélkedőt, ahol az ottani szereplésük után nem sokkal debütáló bandák is énekeltek már, így lehetőséget kaptak, hogy a YG egyik bandéja körbevezesse őket a cég székházában és közben az énekesi megélhetés és munka szépségeit és nehézségeit ecsetelje nekik.

Hogy én hogy kerülök ide, mikor vasvillával sem lehetne rákényszeríteni, hogy nyilvánosság előtt énekeljek, tehát az énekkarhoz az égvilágon semmi közöm?
Nos, a kórusvezető, aki a dalaikat írni és feldolgozni szokta, 'kis modern újítás' gyanánt (hogy ez alatt mire gondol, rejtély), zongorakíséretet kreált az egyik vetélkedős dalukhoz. Az a fiú, aki alapesetben játszani szokott velük, nagyon ügyesen eltörte az ujját, szóval bukta. És mivel én elég jól zongorázok, engem kértek meg a helyettesítésére. Így, mint tiszteletbeli kísérőjük, én is részt vehetek a túrán.
Szívem minden vágya...

Egy ideges asszisztens végigvezet minket az előcsarnokon, legalább negyvenszer elhadarva, hogy a körbevezetés során csak kistáska lehet nálunk, szóval a nagyobbfajtákat a kabátjainkkal együtt szíveskedjünk leadni a ruhatárban. Nagyon remélem, hogy ő nem fog végig velünk maradni. Eléggé egy idegbeteg ribancnak tűnik.

Röpke tíz perccel később, miután végighallgattunk egy elmés eszmecserét arról, hogy vajon mekkora mérettől számít kistáskának egy hátitatyó és mindenki kipisilte magát, belépünk a csarnokba, ahol a minket körbevezető banda fogadni hivatott minket.

Négy fiú vár ránk idebent. Láttukra a fél énekkar enyhe, de ragályos sikoltozásba kezd. A karvezetőnek úgy a tizedik próbálkozásra sikerül őket lecsillapítani. A bandások közben pirulnak és köhögnek, elég halványan leplezve a röhögést. Mondjuk, erre a fanklubra mást nem is nagyon lehet reagálni.

A gáz, hogy még a karvezető is szerelmes pillantásokat lövell a tagok felé. Az egész énekkar, bár egyesek macsóbbnak hatni akarva próbálják elfedni, a fülükig odavannak, amiért egyáltalán élőben láthatják egy banda énekeseit. Ez a tömegzene egy rettenet.

Abban reménykedem, hogy senkinek nem tűnik fel az anitfanságom, sőt a legjobb lenne, ha végig teljesen észrevétlen maradha...

-Szia!

Lassan az engem megszólító, halványan ismerős hang gazdája felé fordulok. Aztán majdnem kicsúszik a számon egy 'ó, bazdmeg'.
Az illető a munkahelyemről ismerős, szőke gazdaggyerek. Amelyik nem hagyott békén a kérdéseivel.
Közben alábbmarad a zsivaj, szóval az egyik idol nekikezd a dumájának:

-Sziasztok! Mint bizonyára tudjátok, mi vagyunk a Bigbang, majdnem teljes valónkban...

Itt a hangját rövid időre elnyomja az énekkar áhítatos visongása.
Elfordulok a szőkétől, tudomást sem véve arról, hogy hozzám szólt. A beszélni próbáló gyerekre koncentrálva rájövök, hogy az étteremben ő volt a kékhajú fiú, bár azóta lecserélte a frizuráját. Milyen kicsi a világ...

-A mai napon mi fogunk körbevezetni titeket a YG kiadó épületében. Az lenne a kérésünk, hogy mivel a legtöbb helyen kemény munka folyik, a lehető legcsendesebben kövessetek minket! Ha kérdésetek van, azt az iskolából - gondolom - oly ismerős kézfeltartással tudjátok jelezni - vigyorodik el az ex-kékhajú srác.

Tudom, hogy a húgaim vagy tízmilliószor elmondták a nevét az elmúlt héten, miközben a kérdéseikkel nyüstöltek, de nem igazán figyeltem rájuk, szóval gőzöm sincs, hogy hívják.

A szőke sikertelenül próbálja felhívni magára a figyelmemet. Mondjuk, meglehetősen diszkréten csinálja. Egyre előrébb somfordál a perifériámon és engem néz, hogy azonnal megszólíthasson, ha összeakad a tekintetünk. Na, arra várhat.

-Tudjátok, nekünk ti vagytok az első csapat, akiknek bemutatjuk az itteni munkát - veszi át a szót egy rózsaszín hajú létra, akinek meglepően mély és rekedtes hangja van. - Nem ígérem, hogy mind a tizenöt ember nevét elsőre meg fogjuk tudni tanulni, de azért mutatkozzunk be egymásnak! - indítványozza. - Én T.O.P. vagyok.

-Daesung - folytatja az immár nem-kékhajú fiú.

-Az én nevem Seungri - veszi át a stafétát a legkevénsbé extravagáns külsejű idol. Micsoda csoda, nincs befestve a haja!

-Taeyang vagyok - int a kezével egy fölül rasztás, oldalt és hátul kopasz egyed. Ahhoz képest egész barátságos feje van.

-És még nincs itt... - mondja TOP (huááá! Megjegyeztem!).

-GDragon - mosolyodik el mellettem a szőke. Végre feladja, hogy tovább basztathasson és előremegy a társaihoz. - Elnézést a késésért!