Amikor rád szakad a plafon

new part

A kiadóhoz érve enyhén eltanácstalanodom. Idáig eljutottam, de az épületen belül hol találom meg azt a főtt marhát? Van neki egyáltalán itt irodája? Ha valahol máshol lopja épp a napot, még a mostaninál is idegesebb leszek, pedig ez nagy szó!

Az épületbe belépve mégsem kérek segítséget a nagyot köszönő portástól, inkább célirányosan feltrappolok a másodikra, ahol az idolok irodái általában előfordulnak. Szerencsémre alig pár másodperc töketlen bámészkodás után feltűnik a liftben GDragon. Neki kevésbé lesz szerencsés ez a találkozás.

-Szia, Joo Sae! A portásbácsi mondta, hogy jöttél, de nem amerre szoktál... Kit keresel ilyen elszántan?

-Éppenséggel téged - felelem színtelen hangon. - Beszédem van veled.

Realizálja, hogy nem örömömben jöttem ide; elkomolyodva nyitja ki az egyik szoba ajtaját.

-Erre tessék.

GDragon-nak nagyon furcsa irodája van. Épp olyan, mint a gazdája. Alapjában véve rendezett, de néhol abszolút szétszórt papírok és idiótábbnál gázosabb ruhadarabok hevernek itt-ott. Vicces. Az egyik fele teljesen feketére van festve és az utolsó négyzetcentijéig képek borítják. Arra következtetnék, valószínűleg a fiúnak fontos személyekről, eseményekről, meg ki tudja.

GRagon hellyel kínál, de egyikünknek sem akaródzik leülni. Farkasszemet nézünk; várjuk a vihar kitörését.

-Mintha azt mondtad volna, valamit meg szeretnél beszélni velem - kezdeményez végül óvatosan a fiú.

Mély levegőt veszek és belefogok.

-Azért jöttem, mert ma találkoztam Seungri-val az iskola előtt...

GDragon-nak csak félig sikerül visszafogni a lemondó fintort. Chh... Nem törődve vele folytatom a mondókámat.

-Azt mondta, körülbelül egy hónapja minden utamon elkísér valamelyikőtök a Bigbang-ből. Értékelem a szándékot, de teljesen felesleges, sőt káros az igyekezetetek, így téged, mint az egész értelmi szerzőjét, szeretnélek megkérni, hogy vond vissza a tervet.

-Szó sem lehet róla! - rázza meg felháborodva a fejét GDragon.

Kezd rettenetesen kifárasztani az agybaja.

-Miért nem? Törvénybe iktattad a lányok engedély nélküli követését?

-Ez nem vicces, Joo Sae! Bele is halhattál volna abba a verésbe!

-De mivel voltatok olyan kedvesek, hogy hívtatok mentőt, nem haltam meg! Mit kellett a következményeken ennyire túlspilázni? Hogy jött ez a egész dolog egyáltalán?

Leszegi a fejét, ahogy erőt gyűjt az érveléshez.

-Arra gondoltam, hogy két helyen történhetett csak a támadás: vagy útközben, vagy az iskolában. Te nem olyan vagy, akit vernének otthon... Az útközbeni támadások elhárítására tökéletesen megfelel ez a kísérgetés, de benn az iskolában nem tehetünk semmit. Szóval minden nap ott vártunk, hotgy ha történik valami, rögtön ott teremhessünk. Mi ezzel a bajod?

-Az, hogy semmi szükség erre! Öt hónapon belül örökre otthagyom azt a sulit, annyi idő alatt meg nem vernek meg még egyszer. Egészen idáig ez volt az első alkalom, hogy nyolc napon túl gyógyuló, észrevehető sérülést okoztak! És különben is, nincs jobb dolgotok, mint például élni, ahelyett, hogy engem pesztrálnátok minden alap nélkül?!

-Igenis van rá okunk! - Még ő sértődik meg!

-Annál, hogy otthon dögöljünk az ágyunkban, ezerszer fontosabb, hogy az esélye se legyen meg annak, hogy bajod eshet!

-Nézd. Tudom, hogy a barátaim vagytok és fontos vagyok nektek, de ez a normális baráti szinthez képest már beteges! Te meg aztán még ennél is durvább vagy! Mondd, GDragon, mi késztet téged arra, hogy elveszítsd az eszed, csak azért, mert egy olyan szánalmas valakit, mint én, egy kicsit elgyepálnak? Miért nem vagy képes továbblépni?

GDragon dülledt szemekkel mered rám. Félig elnyílik a szája, mintha mondani akarna valamit, de aztán inkább visszafolytja a  gondolatait és kétségbeesett arccal csak néz és néz.

Hát pukkadjál meg, ahogy vagy! Ha már egy kérdésemre se hajlandó válaszolni, miért hinném, hogy megmaradhat a barátságunk olyannak, mint azelőtt? A szilveszteri kisiklást sikerült helyre tennem valahogy,  de ha ezentúl úgy kezel majd, mint egy életképtelen kisgyereket, nem bírok megbékülni a helyzettel!

Azonban már csak a gondolattól is, hogy elveszítsem ezt a fiút, maghasad a szívem. Olyan erővel tör rám a fájdalom, amit jól ismerek négy évvel ezelőttről.

Nem hittem volna, hogy valaha megtörténik még velem, mégsem tagadhatom. Beleszerettem ebbe a Kvon Dzsijong-ba.

Túl dühös vagyok azonban ahhoz, hogy utat engedjek bármilyen érzelmemnek a haragon kívül. Keserű tehetetlenségemben fuldokolva GDragon-ra sziszegek, aztán sarkon fordulok és elmenekülök a YG otthonából.

A busz felé már rohanok - a rám leső depresszió, az előtte rám törő sírás, az összes érzelmem elől.

Miért nem képes soha semmi legalább egy kicsit jóra fordulni?

Miért kell elvesztenem a számomra legfontosabb embert másodszor is?

Miért kell, hogy mindig csőstül szakadjon rám a baj?

Miért van az, hogy esélyem se lehet a boldogságra>; hogy bármit teszek, bánatba és pusztulásba taszítom magamat és a körülöttem lévőket?

Miért szeretlek, Duragon?

Kedves Népek!
Sajnálom, hogy iderendetlenkedek, de lenne pár mondanivalóm.
Egyrészt, hogy a következő már az utolsó rész lesz - csak hogy senkit ne érjen váratlanul.
Másfelől, lenne egy kérdésem. Egy Kedves Valakim ösztönzésének segítségével elgondolkoztam azon, hogy vajon az egyes részeknél mit gondolhatott GDragon. Ezekből egyet le is írtam. Kíváncsiak lennétek rá, hogy szerintem neki mik járhattak a fejében, vagy hagyjam a túróba?
Mindenkinek minden jókat!
feriteru