Amikor rád szakad a plafon

new part

A húgom teljesen be van sózva. Reggel óta folyamatosan a nyakamon ugrál, két percenként megkérdezgetve, mikor jön már meg GDragon? Jómagam is ideges vagyok, de pont ellenkező okok miatt. A kicsik fangörcsöktől szenvednek; én "csak" anyitól, hogy egy fiú fog felbukkanni nálunk, akit ugyan a barátomként tartok számon, de azért nem ismerjük még egymást túl közelről és és a ruháim között készül turkálni! Ugyan az alsóneműimet meg efféléket, amikre semmiképp nem mondhatja, hogy fontos lenne, ő válassza ki, jól eldugtam, de ez akkor sem az a szituáció, amit ép büszkeséggel vészelhetne át egy lány.

Miután harmadszor is körbejártam a szobámat bármi oda nem illő dolgot keresve, leviharzok a földszintre. Épp akkor sikerül leérnem, mikor megszólal a csengő. Bong Bong abban a pillanatban kilő az ajtó felé, elnyújtan üvöltve:

-Dzsíííííííííídragooooooooon!!!!

Ahogy elhúzna mellettem, a karját elkapva megállítom és a szemébe nézek, hogy biztosan megértse, amit mondok:

-Figyelj, Bong Bong, te mivel találnád magad szívesebben szembe, ha vendégségbe érkezel valahova? Egy illedelmes, jólnevelt kislánnyal, aki kedvesen és halkan köszön és segítőkész, de nem lábatlankodik; vagy egy üvöltő, nyáladzó tornádóval, aki, amint belépnél, elsöpör?

Lesüti a szemét.

-"A" opció - mondja halkan.

-Na, akkor most lassan menj és nyiss ajtót, köszönj a vendégnek és kísérd be, oké?

Bólint. Elengedem, ő pedig megfordul és elindul... A következő másodpercben újra rohan, kivágja az ajtót és ordít:

-Dzsíííííííííídragooooooooon!!!!

Ezzel lefejeli a bejárat előtt türelmesen várakozó idol mellkasát, majd fejét fogva hátratántorodik és csak nézi, nézi, nézi... Végül kinyögi:

-Váóóó... tényleg... nem hittem, hogy ez valaha is... megtörténik - halkul el véglegesen a hangja. Ahogy realizálja, mit is tett, fülig vörösödik, megpördül és felrobog a szobájába. Hangos ajtócsapódás jelzi, hogy tényleg kivan. Szegény.

-Helló, Duragon! - intek a megilletődötten álldogáló fiúnak. - Kerülj beljebb!

Az idol összeszedi a leesett állát és belép végre az előszobába. Lerúgja a cipőjét, én meg betessékelem a nappaliba.

-Bocs az előbbiért! Mondjuk, meséltem neked a húgaimról - pislogok félre szégyenemben.

-Többször nem kell átesned ezen a tortúrán, mert anyáék meg Hee Jong elmentek valami jótékonysági estre, a középső meg ezutánszerintem elő se fog merni kerülni...

-Ugyan, túlélem - legyint nagyvonalúan GDragon. - De azért, hallod, nagyon kemény feje van a húgodnak - dörzsöli meg a sértett mellkasát.

-Hidd el, én is tapasztaltam már - felelem együttérzően.

-Amúgy, ha kérsz, sütöttem sütit - lépek oda a kisasztalon álló tálért, hogy megkínáljam a vendégeskedőt.

-Nem gondoltam volna, hogy sokat sütögetsz az éttermeden kívül - forgatja meg kezében a süteményt, mielőtt beleharapna.

-Pedig szeretek - vonok vállat. Elégedettség tölt el látva, hogy mekkora elragadtatással eszi a kreálmányomat.

Lenyomunk egy udvarias kis beszélgetést a házról meg a benne lakókról. Közben az ő családjáról is szó esik - teljesen meglep, hogy van egy húga.

Miután nem jut eszünkbe több udvariaskodó parafrázis, a fiú lerázza a kezéről a morzsát és vezénylésbe kezd:

-Lássuk azokat a ruhákat!

-Yes, Sir - tisztelgek, mire kegyesen odabólint. A lépcső felé intek.

-Arra parancsolj!

Eddigi nyugodtságom semmivé lesz, ahogy a szobám elé érünk. GDragon viszont nem habozik, lenyomja a kilincset és benyomul szerény hajlékomba.

Csípőre tett kézzel bírálja a szobát. Közben én is besompolygok és becsukom magam mögött az ajtót, hogy ha Bong Bong-nak kíváncsiskodni támadna kedve, a tettek mezejére már korlátozottabban léphessen.

-Tök lakályos kis zugod van - veti hanyatt magát a fiú az ágyamon.

-Érezd otthon magad - mondom gúnyosan, mintegy csak finoman sugallva, én nem biztos, hogy ilyen laza tudnék lenni egy vadidegen helyen.

-Megtörtént - bólint GDragon és bár mosolyog, a szeme ismét visszáját mutatja a képnek, amit látszatni akar. Mi történt megint?

Hirtelen felül, most mindene lelkesedést és vadászkedvet sugároz.

-Na, hol az a ruhásszekrény? - pattan fel a talpára is.

Megkopogtatom a megfelelő tákolmány ajtaját. GDragon odapiruettezik hozzá és felcsapja.

Aztán szeszegve mered az egyszerű és csekély számú farmerek, szoknyák és pólók visszafogott kupackáira.

-Hát nem hordasz te normáis ruhákat? - mered rám szemrehányóan, majd egész felsőtestét elsüllyeszti a szekrényben, időnként a háta mögé dobálva egy-egy esélyesnek ítélt ruhadarabot. Most hogy örülök, hogy elsunytam a fehérneműket!

GDragon portyája végeztével összegyűjti a szoba különféle pontjain landolt ruháimat, hogy második körben is átszortírozhassa őket.

Egyszerre, ahogy épp egy pólót mér egy gatyához, megmerevedik ültében, a szeme pedig ragyogni kezd. Lám, kipattant a fejéből az isteni szikra, ami vesztemet okozza majd...

-Megvan! - jelenti ki átszellemülten.

-Mekkora gatyákat hordasz? - méri végig szégyentelenül a lábaimat.

-Ugye tudod, hogy perverzebb már nem is lehetnél, Duragon? - teszem fel neki a kérdést, de azért felírom neki a számokat.

Van annyira jófej, hogy segítsen visszahajtogatni a ruhákat a szekrénybe, miközben folyamatosan szóval tart.

Mikor a végül nyertesként kikerült pólót próbálnám elrakni, megrázza a fejét és a háta mögé dugja a rövidujjúmat.

-Ezt magammal viszem. Majd a partin a nadrággal együtt odaadom. Addig is: azt a fekete tornacsukádat vedd fel majd, amit még ősszel hordtál! A zokni mindegy, nem fog látszani - megy át stylist-ba a gyerek.

Komoly erőfeszítésembe kerül, hogy ne csapjam le, mikor elvigyorodik és hozzáteszi:

-Ja, és a legfontosabb... Kibontott hajjal gyere!

-Soha nem bontom ki a hajam! - vágom oda felháborodva. Nehogy már ebbe is beleszóljon!

-Muszáj - feleli, mintha az engem épp megnevelni próbáló tanárnéni lenne.

-Mindig úgy nézel ki ezzel a két fonott copffal, mint egy kislány. De most nőnek kell lenned, aki szexi és ragadnak rá a pasik! Erről szól az egész fogadásunk, nem?

Ha szóhoz bírnék jutni, már nem lenne feje. Leüvöltöttem volna.

-Van valami társasotok? - fordít hirtelen a szón GDragon, észre sem véve az életét fenyegető veszélyt. - Nincs ma semmi programom és szívesen itt maradnék még...

Egyszeriben olyan reménykedő, mint egy falatért ácsingózó kutya.

Lehetelenség ellenállni neki.

Bár mondjuk nem is akarok. Hiszen nekem sincs semmi dolgom és bármilyen idegesítő is tud lenni, nagyon szeretek Duragonnal beszélgetni... Vagy egyáltalán csak ott lenni vele.

Így hát este, mikor végül kikísérem és elbúcsúzom tőle, tiszta szívvel tudom mondani:

-Jól éreztem magam ma délután. Vigyázz magadra, Duragon!

GDragon bólint, hogy jó; sután magához ölel egy pillanatra, aztán eltűnik az éjszakában.