Amikor rád szakad a plafon

new part

A kórus szabályosan ájuldozik a hatásos belépőtől. Ha tudnák, hogy végig itt állt mellettem, a kívülálló metálos mellett... Lenne itt fogaknak csikorgatása!

A karvezetővel kezdve szép sorjában mindenki bemutatkozik. Szegények annyira béndzsák a zavartól: van, aki hadar, van, aki motyog és meg kell ismételniük; van, aki paradicsompiros, de azért próbál magabiztosnak látszani; van, aki csábosnak akarna hatni - és ott vagyok én, aki leszarom az egészet, a legvégén.

-Helló! Joo Sae vagyok - udvariasan meghajlok a Bigbang felé.

A higgadt bemutatkozás miatt ('úgy vártam már egy normálisan viselkedő embert!') olyan megkönnyebbülés tükröződik a Seungri nevet viselő srác arcán, hogy ha nem lennénk körültekintő viselkedést követelő helyen, én bizony árkot röhögnék köré. Azt hiszem, kisebb önbizalomvesztést okozok majd neki, ha kiderül, hogy magasról tojok erre az egész Kpop-os hóbelevancra.

A többi idol is enyhe megdöbbenéssel néz rám; GDragon, aki már egyszer szembesült azzal a ténnyel, hogy én Korea jó háromnegyedével szemben nem ismerek fel arcról Kpop-bandatagokat, homlokát ráncolja. Vajon kezd rájönni, hogy én nem fanolom őket?

-Na, induljunk - rikkant fel hirtelen Daesung.

A nép kiszivárog az ajtón és elindul, amerre a Bigbang mutatja. A srácok elosztják magukat az énekkar között, poénkodnak és felváltva mesélnek az épületről. Nagynéha felreppen egy-egy kérdés, de a kórus leginkább csak békés nyáj módjára, nyálcsorgatva bukdácsol a szinte álomképnek tetsző celebek után.

Jómagam a lemaradás határán ballagok mögöttük, fél füllel kiszűrve a fiúk fontosabb mondanivalóit a helyről, az itteni munkáról. Tudatom fennmaradó részét az olyan apróságoknak szentelem, mint az útvonalunk, a kihelyezett projektek, történeti faliújságok, poszterek, a dekoráció emberbarátsága, a kávéautomaták elhelyezkedése és más hasonló dolgok megfigyelése. Valójában az ilyen jelentéktelennek látszó részek árulják el a legtöbbet egy helyről. Nem pedig a betanult útikalauzok.

A körút végeztével ugyanott lyukadunk ki, ahonnan elindultunk, csak mostanra valaki sütit és teát halmozott az íróasztalokra, hogy ki tudja, milyen indíttatásból elvegye ebéd előtt az étvágyunkat.

Elveszek magamnak egy pohár teát és igyekszem továbbra is láthatatlan maradni. A kórusban elvegyülő öt fiú egyike sem jött oda hozzám váltani pár szót a túra során, úgyhogy szeretném továbbra sem felkelteni  a figyelmüket.

Ez az idióta, lerázhatatlan szőke viszont megintcsak felém közelít. Ravaszul kihasználva a tömeg adta előnyöket csak az utolsó pillanatban bukkan fel előttem, mikor már nem tudok elmenekülni.

Nála is egy szál árva pohár van, azt forgatva a kezében nekitámaszkodik mellettem a falnak. A rajcsúrozó embereket nézve oldalvást van nekem, így megpróbálok gyorsan elslisszolni. Ő azonban hirtelen lepillant rám a válla fölött.

-Mit szólsz a YG-hoz ez után a hihetelen kalandtúra után?

Úgy fintorog, mint aki nem is várja, hogy bármilyen pozitív visszajelzést kap tőlem. Viszont, most először, olyan kérdést tett fel, ami tényleg értelmes. Átgondolom a választ, a szőke fiú azonban nyilván úgí véli, most sem áll szándékomban válaszolni, úgyhogy tovább kérdez:

-Másmilyennek képzelted?

-Igazából - felelel lassan. - Nem nagyon képzeltem el. Tudod, eléggé el vagyok havazva mostanában és csak nemrég szóltak, hogy én is hivatalos vagyok erre a mai kirándulásra. Aztán meg gőzöm se volt, honnan indulhatnék ki és belegondolva, hogy mivel járhat, ha a húgaim megtudják, hova jövök, kirázott a hideg, szóval igyekeztem inkább csak arra koncentrálni, hogy időben itt legyek, bent meg lesz, ami lesz.

-A húgaid nem igazán rajonganak a Kpop-ért meg az idolokért? - hangjában mintha érdeklődés csendülne. Nem vagyok valami jó emberismerő, de ez elég feltűnő.

-Á, pont fordítva - grimaszolok. - Az őrületig fanok. És ha megtudnák, hogy idejöttem az álombirodalmuk egyik városába, hogy úgy mondjam, folytonosan ugrálnának a fejemen, hogy hadd jöjjenek, vagy hogy derítsem ki nekik ezt, meg azt, meg amazt, meg még vagy egymillió dolgot és otthon nem lenne nyugtom, amíg negyvenszer meg nem válaszoltam az összes kérdésüket. Márpedig, ha lehet, én nem foglalkozom ezzel a dologgal. Így is kivagyok a folytonos kérdezgetésük miatt.

-Miről kérdezgetnek, ha nem tudják, hogy itt vagy? Nem úgy tűnik, mintha nagy kpopper lennél, szóval nem hinném, hogy az idősebb nővér egyenlő több infó elv okán zaklatnának.

Nahát, ő is képes jobbra-balra beszélni, miint én! Váóóó!

-Emlékszel, mikor a munkahelyemen ebédeltél te meg ez a... Daesung barátod?

Bólintással jelzi, hogy igen és kissé bűnbánó fejet vág. Úgy is helyes az! Minek zargatott?

-Na, valaki lekapta, hogy ott ültök - ennél a résznél a sráv arckifejezése bosszússá válik - és szétterjesztette a neten. A húgaim pedig, miután keselyűként csapnak le minden hírre, ami a Kpop világából jön, azzal fogadtak otthon, hogy tudom-e, kiket vendégeltem meg és mondjak el mindent rólatok. Én meg, hát, meglehetősen fáradt lévén elküldtem őket a francba. Aztán meg folyton rohangásznom kellet, hidegen hagyott az egész téma és csak mind felidegesítettük magunkat, mikor nem tudtam kielégítően válaszolni nekik.

GDragon együttérzően bólogat.

-Szörnyű lehet egy rakárs fan között élni, mikor te... mit is hallgatsz?

-Metált. Leginkább. És annyira nincsenek sokan, csak két tesóm van. Plusz-mínusz a szüleim, akik nem nagyon hallgatnak semmilyen zenét, szimplán istenítik a híres, khm, művészeket.

A fiú elröhögi magát, ezzel magára vonzva néhányak figyelmét. Az énekkarosok pusmogásba kezdenek, de nincs bátorságuk idejönni és megkérdezni Mr. Szent Idoltól, hogy miért beszélgetünk mi itt már jó tíz perce kettecskén.  A Taeyang elnevezésű Bigbang-es viszont odajön hozzánk és isteneset csap beszélgetőpartnerem vállára, aki ezt egy bosszús pillantással honorálja. Nehogy nyámnyilább legyél, ember, nehogy!

-Helló! - csillant rám egy mosolyt az újonan érkezett. - Miről dumáltok ilyen jót?

Hirtelenjében nem is tudom, mit mondjak. GDragon azonban megmenti a helyzetet, így szólva:

-Épp meg akartam kérdezni Joo Sae-től, hogy hogyan került ide az énekkarhoz, mikor nem is énekel?

-Én kísértem őket zongorán a vetélkedőn, amin ezt a napot nyerték - felelem.

Kicsit kezd zavarni, hogy már a második iszonyúan gazdag és híres, rajongók millióit a háta mögött tudható, ráadásul jóképű fiú gyűlik oda hozzám.

-Hm, elég jó barátoknak tűntök - kezd el veszélyes vizek felé evezni a kefefejű. - Mióta ismeritek egymást?

-Nem ismerjük - vágom rá.

-Egy hete találkoztunk először és eddig egyetlenszer - teszi hozzá GDragon.

Taeyangon látszik, hogy legszívesebben tovább faggatózna, de a szőke srác a vállát átkarolva visszakormányozza az énekkarosok közé.

-Gyere, dumáljunk másokkal is, jó?

Magamban halványan mosolyogva nézek utánuk, majd a kóristák rám szegeződő pillantásait elkerülendő a teámmal kezdek foglalatoskodni.
Azt hiszem, nem is olyan rettenetes ember ez a GDragon. Csak a neve az.