Amikor rád szakad a plafon

new part

Az evészet végeztével kimegyünk az előcsarnokba. A kalandnak vége, így kabátjaink összeszedése után indulhatunk is haza.
A Bigbang, úgy látszik, jól összehaverkodott az énekkarral. Még most is beszélgetésbe elegyedve keverednek egymással.
A tolongásban odakígyózom a ruhatár pultjához, hogy elcsórjam a kabátom, aztán keresek egy nyugodtabb helyet egy fal tövében, nem messze a csődülettől, hogy felvehessem.

Öltözködés közben derűsen nézelődök. Ahhoz képest, amire számítottam, nagyon jól éreztem ma magamat.
Aztán kiesik a kezemből a sál.
Mit csinál itt édesapám? És ki az az öltönyös csóka, akivel beszélget?
Felkapom a földről a nyakravalót és odamegyek a felmenőmhöz.

-Jó napot kívánok! - köszöntöm meghajlással mindkettőjüket.

-Öhm, szia, Joo Sae - krákog apám. Úgy nézem, reménykedett benne, hogy nem fut össze láthatóan fontos megbeszélése közben a mindent elrontó legidősebb lányával. Ezért is nem szólt, hogy ő is idejön, pedig ahhoz, hogy elengedjenek, nekem minden apró információt meg kellett osztanom a szüleimmel. Persze az én Kpop-gyűlölő személyem, aki megtagadja ezt az egyetlen istent, lerombolná apám gondosan felépített üzletét, úgyhogy inkább mélyen hallgatna a kapcsolatunkról. De most már késő, hapsikám!

Az öltönyös csóka üdvözlésül biccent nekem, majd érdeklődve apámra néz, hogy magyarázza már meg, mit akar tőle egy idegenvezetésen ittjáró kórista, akivel hogyhogy ismerik egymást?

-Hümm, ő a lányom, Joo Sae - lép közelebb hozzám apa. Sokkal élethűbb lenne a jelenet, ha mondjuk a vállamat is átkarolná, de az ő szemében én a metál nevű kínkeserves járvány és világvége démoni hordozója vagyok, így a világ minden kincséért sem érne hozzám.

-Aa, a kórussal jött - int a távozófélben lévő csapat felé (Mi van? Ezek itthagynak?). - Ő kísérte őket a vetélkedőjükön.

Habár apámnak általában gőze sincs rólam, ha valahová elmennék a hétköznapi programjaimon - munkaa, suli, zeneórák, táncpróba, bevásárlás - kívül, szereplésre vagy osztálykirándulásra, arról az utolsó másodpercig minden program tervét egyeztetnem kell a szüleimmel, akik eztán még megfontolják, elengedjenek-e. Én meg őrlődhetek.

 -Valóban? - csillan fel az öltönyös szeme. Kedves embernek tűnik. Nem tudnám megmondani, miért, de ez a benyomásom.

Közben a kórus teljesen eltűnik a színről. Minden bizonnyal azt hiszik, apámmal fogok hazatérni, azért jöttem ide hozzá, így nem törődve a megkérdezésemmel, az első adandó alkalommal rúgva belém egyet, leléptek.

Az árván maradt idolok kíváncsi arccal hozzánk gyülekeznek. Mi sem érdekelhetné őket jobban, mint hogy egy ilyen jelentéktelen senki, mint én, hogy jogosult beszélgetni két vállalatvezető igazgatóval. Na ja, én se hinnék a szememnek az ő helyükben.

-Te is táncolsz? - fordul hozzám a YG-s fejes. Láthatóan valami tervet szül éppen, aminek, mint rémülten realizálom, én is részese vagyok.
Nem túl bőbeszédű alak, de azért megértem, mit kérdez.

-Igen - Micsoda észrevétel, én se szeretek szószátyárkodni.

Ellentétben apámmal.

-Gondoskodtam róla, hogy Joo Sae az összes tánccal megismerkedjen, amit az iskolánkban tanítanak. A legtöbbet nagyszerűen elsajátította és némelyiket a mai napig is űzi, a legjobban közt haladva.

Ha nem magát kéne fényeznie, soha ki nem ejtette volna rólam ezeket vagy csak ezekhez halványan is hasonlító bármilyen dícsérő szavakat.
Még mikor sorra hoztam az eredményeket, a jobbnál jobb különdíjakat, első helyeket, akkor is csak annyi volt a jutalmam, hogy láttam a szemében a maga iránti elismerést: 'lám, egy nyomorék, visszataszító szörnyszülöttből is képes vagyok hírnevet faragni!'

A srácok szart sem értenek az egészből, de a világért el nem mennének. A főnöküket sasolják, hátha elmagyrázza nekik, miről is van szó.
Meglepve konstatálom azonban, hogy GDragon nem az öltönyöstől, hanem tőlem vár választ a csak a szemével közvetített kérdésre. Abnorm, hogy tőlem kérdené; de valamiért jó érzéssel tölt el, hogy engem is egy szinten állónak vesz.
De miután nem akarok udvariatlanul párhuzsmosan a fejesekkel trécselni, csak megrázom a fiú felé a fejem és a beszélgetőkre irányítom a figyelmemet.

-Mit szólnának, ha ő tartaná az edzéseket? - mutat rám a főnök.

Mi van?!

-Megtennéd, hogy táncművészeti fejlesztést és órákat nyújtasz a YG kiadó idoljai számára? - fordul felém az öltönyös.

Ez így elég hirtelen jött. Néhány másodpercig meg sem tudok szólalni, aztán valahogy kinyögöm:

-Mennyi ideig tartana a projekt? Nekem mennyi időt kéne, ha jól értem, táncoktatással töltenem? Ne haragudjon, de ez elég nagy meglepetés volt, ezért még nem fog rendesen az agyam!

A srácok és apa megrökönyödve néz rám, a fejes csak felvonja a szemöldökét.

-Te vagy a tökéletes erre a munkára - jelenti ki.
-Jöjjenek, megbeszéljüka részleteket - int nekem és apámnak.

Elköszönök a Bigbang-től és zsibbadtan követem az öregeket.

Mégis mibe kevertem magam már megint?