Ahol az angyalok se járnak (Gyűrűk Ura ff.)

22. Nazgûl

-Siessetek!-mondta nekünk Thranduil, miközben a tündék a lovainakt készítették fel a küldetésre. Legolasszal összenéztünk, majd elmosolyodtunk.
-Sietni fogunk Lothlórienbe.-mondtam egy félmosollyal.

Mikor felnyergelték a lovakat, felpattantam a hátára, majd megvártam, hogy Leggy is felüljön az ő lovára. Búcsút intettünk Thranduilnak, majd kilovagoltunk az erdőből.

Amikor elértük a határt, bátorítóan rámosolyogtam Legolasra, majd a lovamat is megpaskoltam.
-Nyugalom.-mondtam.-Csak Lothlórienbe kell eljutnunk.
Előre akartam menni, de megtorpantam.
-Ööö...Leggy!-kezdtem, mert eszembe jutott egy elég zavaró tényező.-Hol is van Lothlórien?

Legolas felnevetett, majd előre ment, és mutatta az utat. Hirtelen megláttam, amint egy feketébe öltözött lovas, egy fekete ló hátán, felénk száguldott a sivár pusztán.
-Figyelj Legolas..-kezdtem, és a biztonság kedvéért mégegyszer hátranéztem, hátha csak képzelődtem. Nem így volt.
-Igen?-kérdezte a fiú, hátra se pillantva.-Van valami probléma?
-Hát...-kezdtem el húzni a témát.-ha azt a horrorisztikus, szupergyors, arctalan lovast, ami felénk száguldozik, nem számítjuk bele-láttam ahogy háta megmerevedik.-nincs semmi probléma.

-Nazgûl.-suttogta.-Ariadneé, milyen közel van?
-Pár száz méter.-mondtam, és nagyon megijedtem a nazgûl szó hallatára.
-Mit akar Legolas?-kérdeztem.-Vagy kit....-de ezt már suttogtam.
-Téged.-adta az egyszerű, mégis hátborzongató választ Legolas.
-Engem?-ismételtem meg válaszát.-Mégis miért?

Legolas elhallgatott kék szemeivel, majd egy erdő fele vezette a lovát.
Mikor beértünk a fák közé, a fiú lebukott egy bokor mögé, a lovakat pedig messze elzavarta. Engem is maga után húzott, pont jókor, ugyanis a fekete lovas előttünk vágtatott el. Hirtelen visszanézett. Pont a szemembe. Majd elkezdtett iszonyatos sebességgel vágtázni felénk.

Most én húztam magam után Legolast, majd átváltoztam. A nazgûl felénk tartott.
-Legolas menj fel arra a fára!-kiáltottam a fiúra.-Én meg majd elbánok ezzel a rongyabával, majd a nazgûl "arcába" néztem.
-Nem!-mondta Legolas.-Nem hagylak itt!-
-Nincs más választásod.-suttogtam, miközben a fák takarásában közeledő lidércet vizslattam.-Menj!-kiáltottam, egy erős kisugárzás* kíséretében.

Legolas vonakodva bár, de ügyesen felmászott a magas fa lombjába, és onnan figyelte az eseményeket.
A nazgûl eközben már pár méterrel előttem állt. Úgy gondoltam, most támadhatok, és egy jégburkot kerítettem a lény köré, aminek belsejébe csontfagyasztó hideget varázsoltam. A nazgûl sikított, ám nem lett porrá, mint ahogy én azt reméltem, hanem kitörte a burkot, és vágtázni kezdett felém.

-Ahhjjj!-kiáltottam, és dühös voltam a lidércre, hogy miért nem tud meghalni. Hirtelen támadt egy ötletem. Segítségként, egy ősi jégvarázslatot hívtam, amit még anyámtól tanultam. Elkezdtem a kezemmel egyre gyorsabban körözni a nazgûl felé, majd egy hirtelen mozdulattal összezártam az öklömet.

Mögöttem egy hatalmas jégsárkány jelent meg, ami porrá zúzta a lényt.
Megkönnyebülten fordultam a felé a fa felé, amin Leggy rejtőzködött, majd vidám hangon szóltam neki.
-Gyere Legolas, induljunk Lothlórienbe!

*=Ariadneének van egy olyan képessége, amivel bárkit bármire ösztönözhet. Ezt hívja kisugárzásnak.