Ahol az angyalok se járnak (Gyűrűk Ura ff.)

29. Változás

Akaratos idők, ismeretlenek,

Jön a sötétség, fussatok hitetlenek!

Íme, megtörik a gyönge hercegnő,

S a sötét árnyból új istennő jön elő.

Ariadneé teste megfeszült a fiú kérdése hallatára, majd lassan, nagyon lassan, megfordult, és egy mosolyt erőltetett arcára.
-Ő?-tette fel a megválaszolandó kérdést újra-Ő itt Belgor fia Belgos, a birodalmam leghűségesebb szolgája, aki azért jött, hogy elvigyen innen.-a mondat végére már szinte vicsorgott a dühtől. Legolas értetlen arckifejezését hirtelen váltotta át a végtelen düh, és az elszántság.

-Belgos?-kérdezte gúnyosan, majd felemelte fejét, és közelebb lépett a fiúhoz-Én Legolas Thranduillion vagyok, a Bakacsinerdő hercege, Ariadneé szerelme.-Belgos finoman felvonta szemöldökét a "szerelme" szóra. Nem gondolta volna, hogy úrnője egy ilyen pökhendi alakot választ...
-Legolas nem pökhendi!-kiáltotta Ariadneé felháborodottan-Ne tégy úgy, mintha nem gondoltad volna! Hallottam minden gondolatodat! És amúgy is, fejezzétek ezt be! Legolas, drágám, nyugodj meg nagyon szeretlek.-mondta mosolyogva, majd megcsókolta az elégedett herceget.
-Belgos-fordult a dühös ifjúhoz-, te pedig fogd vissza magad, nem viszel el innen. Most pedig eljössz velünk, e ország királyához, Ëomer-hez, aki majd dönt sorsod felől.-felemelte fejét, ám szemében észre lehetett venni valamit. Csalódottságot.

Igen, a hercegnő csalódott Belgosban, mert nem gondolta volan, hogy a fiú, aki évszázadokon* keresztül a barátja volt, most hirtelen ennyire megváltozott. Csalódott abban, hogy ennyire előrébb tartja a Birodalom érdekeit, mint az ő boldogságát. De hát, ezen már nem tud változtatni, majd Ëomer dönt a fiú sorsáról, nekik menniük kell.
Sóhajtott egyet, majd körülnézett a dimbes-dombos vidéken, amit most beborítottak a bűzölgő orkok hullái.
-Legolas, ti menjetek előre Belgossal, majd én is megyek, csak ezeket-mutatott a tetemekre-, el kell innen tüntetnem.-

Legolas összeráncolta a szemöldökét, hiszen nem nagyon kívánkozott az Aranycsarnokba egy ilyen idegesítően nyálas alakkal bemenni. Végül csak megadta magát, és egy gyors csókot nyomott kedvese szájára.
-Ha ezt-mutatott Belgosra, aki felháborodottan eltátotta a száját-, elintézzük, megyünk tovább, Mordorba.-
-Remek.-mosolyodott el Ariadneé, és viszonozta a csókot-De most haladjatok.-

Amint a két férfiember eltűnt a palotában, Ariadneé nekiállt eltakarítani az orkok hulláit a városból. Persze nem kézzel! A mi hercegnőnk, a -számára- kényelmesebb megoldást választotta, varázslással tüntetgette el az ocsmányságokat a helyszínről.
Hirtelen egy apró húzást érzett a szoknyáján. Mikor odafordult, látta, hogy egy ötéves körüli kislány áll mellette, és néz rá nagy szemekkel.
-Te egy boszorkány vagy?-kérdezte izgatottan.

Ariadneé felnevetett ezen a kérdésen, majd felkapta a kislányt, és elhajította.
Gúnyosan hajolt a síró gyerek felé, majd körülnézett. A felnőttek éppen a pillantásukkal gyilkolták őt, de ez a lányt nem hatotta meg.
-Ariadneé! -hallotta meg Haldir hangját-Mit művelsz?-
-Most hagyj!-kiáltott a fiúra a lány, majd a tömeg felé fordult-Maguk meg ne bízzanak meg mindenkiben! Figyeljenek!-mondta, majd visszahajolt a lányhoz, aki még mindig sírt. Kezét a lány homlokára tette, mire annak elkezdett lehámlani a sima, gyermeki bőr az arcáról, és ronda, bűzös ork bőr maradt alatta. Mire végzett a varázslattal, egy undorító ork állt előtte vicsorogva, amin a hercegnő csak mosolygott.

-Túlságosan is bűzösek az orkok, ezt a varázslatot meg már amúgy is ismerem!-süvítette, majd megint az emberek felé fordult, akik megrettenve nézték végig a jelenetet.
-Nos?-kérdezte szétnézve-Most már elhiszik, hogy Mordor újra éledt? Most már látják hogy mi közeleg? Gondoljanak arra, hogy akár a saját gyermekük is lehet a besúgó! Gondolkozzanak!-kiáltotta, majd dühösen az ork felé fordult.
-Te pedig meghalsz.-jelentette ki szórakozottan, majd egy jégcsap fúródott át az ork testén.

-Oh. Te Szent Eru!-lehelte Gonnis, aki időközben oda ért Haldir mellé.
Ariadneé eltüntette az utolsó orkot is, majd az Aranycsarnok felé indult. Lépései, a nagy csöndben, lódobogásnak hatottak. A csarnok kapuja előtt állva azonban elgondolkozott. Valóban itt akar maradni, és bevállani egy életveszélyes küldetést?
-Bolondokat beszélek.-gondolta-Hiszen itt van Legolas, itt vannak a barátaim, és amúgy is, csak az a bizonyos kard sebezhet meg, ami a Birodalomban van!
Végül meggyőzte magát, majd egy határozott lépéssel belépett Ëomer csarnokába.

Ám amit látott, nem volt mindennapi. Legolas és Belgos álltak egymás előtt, felajzott nyíllal, miközben veszekedtek. A lány gyorsan elbújt egy faragott oszlop mögé, és onnan nézte a jelenetet.
-Nem tudsz róla te semmit!-kiáltotta dühösen Belgos-Nem tudod hogy milyen volt! Megváltoztattad!-Ariadneé erre egy apró, ám mégis gyilkoló pillantással jutalmazta meg a fiút. Még hogy ő megváltozott?
Persze, akkor meg Legolas minden nap hajvasalóval egyenesíti ki a haját!
-Én?-dühödött föl Legolas is-Ariadneé úgy tökéletes ahogy van!-erre a lány küldött egy légpuszit Legolasnak, aki -mintha megkapta volna, elmosolyodott.

-Nagyon megváltozott!-mondta elkeseredetten Belgos-Most egy hirtelen haragú istennőre hasonlít, mintsem arra az Ariadneéra, aki az úrnőm volt otthon!-Ariadneé-nál ekkor szakadt el egy bizonyos cérna. Tomboló dühvel lépett ki az oszlop takarásából, majd lassan, sziszegve ejtette ki a szavakat.
-Belgos. Menj el. Még mielőtt megöllek.-Belgos elcsodálkozott. Ez tényleg nem az a lány akit ő szeretett!
-Ariadneé. Nyugodj meg, nincs okod haragra.-próbálta dühös szerelmét nyugtatni Legolas.
-Még hogy nincs?-nevetett fel gúnyosan a lány.
-Idejön ez az idióta, és mindent tönkretesz!-kiáltotta elkeseredve-Én ebből nem kérek!-
-Sajnálom.-suttogta megtörten Belgos. Barna szemeiben könny csillogott. Hirtelen megfogta kardja markolatát, majd a szíve elé emelte. 
-Viszlát.-hirtelen fényesség keletkezett, majd a fiú eltűnt.
(Hahaha, azt hittétek öngyilkos lett :D)
Ariadneé megkövülten állt a terem közepén. Nem hitte volna, hogy Belgos ilyen hamar feladja, s hazamegy a Birodalomba. Igen, a fiú nem öngyilkos lett, csupán kihasználta kardja bűvös erejét, ami a teleportálás volt.

-Elment.-suttogta Legolas megdöbbenve.
-Visszajön.-sóhajtott Ariadneé-Egy sereggel.-mikor észrevette társa értetlenkedő pillantását, elkezdte a történetet.
-Belgos a Birodalom leghűségesebb szolgája. Neki az a feladata, hogy a királyi család bármely tagját épségben a Birodalomba juttassa, hogy ott uralkodhasson.-sóhajtotta szomorúan a lány.
Ekkor azonban lépteket hallottak maguk mögül, mire megfordultak. A véráztatta füvön Gonnis és Haldir lépkedett, óvatosan körül-körül pillantgatva orkok után kutatva.
-Indulnunk kell. Már nem maradt olyan sok időnk, holnapra Tóvárosban kell lennünk.-mondta Gonnis-Ice, el tudsz minket teleportálni?-
Ariadneé bólintott. Mindannyian megfogták a lány kezét, de nem történt semmi. Értetlenkedve néztek egymásra, miközben a hercegnő a kezét vizsgálgatta. Hirtelen elsápadt, majd könnyek kezdtek el peregni szép arcán.

-Ariadneé!-kiáltotta Legolas, majd odarohant kedveséhez, és a karjaiba zárta őt.
-Mi a baj?-
-Ellopta.-suttogta a lány, majd egy pillanat alatt, ellépett a fiútól, fellebegett, majd dühtől tajtékzó hangon belekezdett.
-A kardja! Az az átkozott kard! Azzal lopta el a képességemet!-itt már sikított.
Hirtelen azonban egy ijesztő jelenség történt. Az ég elsötétült, és Ariadneé ruhája feketére változott. Haja fehéren lebegett a feje körül, szeme le volt csukva. Pár pillanat múlva azonban kinyitódtak a szemek, csak most pusztán fekete lyukak voltak a fényesen ragyogó szemek helyett. Száját kinyitotta, majd egy fülsiketítőt sikított, mire egy hosszú, fekete kígyó tekeredett elő a lány szájából, ami a feje tetején állt meg, majd kinyitotta vörös szemét. A hercegnő eközben újra becsukta szemeit.

Végül a lány is kinyitotta szemeit. Csak hogy ezek nem Ariadneé szemei voltak. Az egykor kéken világító szemek most feketén és fehéren világítottak. A lány elmosolyodott, majd Legolasék elé lépett, és kinyitotta vérvörös száját.
-Naneth vagyok.-