Ahol az angyalok se járnak (Gyűrűk Ura ff.)

26. Egy új teremtmény

Suliad kedves olvasóim!
Ebben a fejezetben hőseink lemerészkednek Móriába, ahol egy új lénnyel találkoznak. Az élet kegyetlen, lehet, hogy újra beüt a "Szürke Gandalf effektus".
Xoxo
Mesy

A hős csapat elindul,

Nincs ki útjába áll.

De a Móriai Khazad-dûm,

Sötétjében új lény vár.

Nevét, korát nincs ki tudja,

Fogai acélpengék.

Menekül a csapat futva,

Fejükben hang: jobb ha félsz.

Mikor a csapat elhagyta az ispotályt, mindenki saját szobája felé igyekezett, hogy összeszedjék holmijukat, az utazásra.
Legolas és Ariadneé, új szobájuk felé ment, mivel a lány tönkretette az előzőt. A szoba ugyanolyan volt mint az előző, csak most rendetlenség volt benne. Pillanatok alatt összeszedték holmijukat, és már Lórien bejáratánál voltak, mikor Gonnis és Haldir megjelentek.
-Lovakat sajnos nem tudtunk hozni.-mondta sajnálkozóan Gonnis-Szinte mindenhol őrök vannak, lehetetlen volt bejutni az istállóba.-
-Nem probléma Gonnis.-mondta nyugodtan Ariadneé - El tudlak titeket vinni. Remélem. Hiszen ez már nem az első teleportálásom lesz!-
-Te tudsz teleportálni?-kérdezte Gonnis elhűlve.
-Sok olyat tud még, amiről nem tudsz. Idővel minden titokra fény derül.-mondta Legolas.

-Alig várom!-mondta szemforgatva Haldir-Most viszont menjünk. Ice, azt mondtad, hogy el tudsz minket vinni.-
-Persze, persze.-mondta Ariadneé szórakozottan-Fogjátok meg a kezemet.-
A többiek úgy tettek, ahogy a lány mondta. Hirtelen szélroham támadt, majd fényesség lett. Aztán az is elmúlt. A díszes társaság ugyanott állt, mind egy perccel ezelőtt.
-Na, most meg mi történt?-kérdezte aggódva Gonnis.
-Semmi-vonta meg a vállát Ariadneé-, csak az, hogy a mi drága Legolasunk nem mondta el, hogy hova is megyünk.-
Erre a kijelentésre a csapat hangos hahotázásban tört ki, úgy, hogy majdnem felébresztették fél Lórient.
-Aj, Ice!-mondta nevetve Legolas-Menjünk a Caradhason keresztül, vagy menjünk le Móriába? -
-Menjünk Móriába. -adta az egyértelmű választ Gonnis-Úgyis szerettem volna látni a Khazad-dûm-ot.-
-Igen, végül is Gandalf már megölte a balrogot.-helyeselt Haldir is.
-Jól van.-törődött bele Legolas is.-Szerinted Ice?-
-Nekem mindegy, anúgy sem tudom hogy melyik milyen.-tette hozzá-Indulhatunk?-
-Persze! -adták a tökéletesen egyszerre kimondott választ. Mindenki megfogta Ariadneé kezét, és az egész újra indult, csak most sikeresen.

Csapatunk Mória kapujánál ért földet, ami egy sötét tó mellett volt.
-Fuhh!-nyögött fel Gonnis-Ez brutális volt!-
-Gonnis!-szólt rá nevetve Ariadneé - Bár az igaz, hogy még gyakorolnom kell!-
-Na, és akkor most mi lesz?-kérdezte Haldir-Ezt a kaput valahogy ki kell nyitnunk.-
-Sima ügy!-hencegett Legolas, és a kapu elé állt. Kezét a közepére rakta, majd egyetlen szót szólt.:
-Mellon!-hirtelen hatalmas csönd lett, csak a víz halk csobogását lehetett hallani a hátuk mögül. De nem történt semmi.
-Na, hercegecském, mégsem ez a jelszó?-mondta incselkedve Ariadneé, mire a fiú megfordult, elkapta a lány derekát, és megcsókolta.
-Nem tudom Ice, legutóbb is ez volt. De valami nem stimmel.-döntötte oldalra a fejét, hogy jobban szemügyre vehesse a kaput.
-Mi nem stimmel?-kérdezte Gonnis, és ő is elkezdte vizsgálni a kaput.
-Az, hogy amikor a Szövetséggel voltunk itt, a mellon volt a jelszó, és amikor beértünk, ez a kapu beomlott .
Ez nagyon furcsa.-felelte Legolas.
Haldir is előrelépett, és ő is szemügyre vette az előtte magasodó boltívet.

Hirtelen észrevette, hogy a boltív felső része halványan derengeni kezdtett.
-Nézzétek!-suttogta-Legolas, ki tudod olvasni?-
-Megpróbálom.-mondta a szőkeség, és fürkészően tanulmányozni kezdte az írást.
-Ez olyan mint egy vers.-mondta Ariadneé-Látom benne a rímeket.Megpróbálom elmondani.-
-Ariadneé, te mióta tusz tündéül? -kérdezte Gonnis.
-Semmióta. Viszont hallgatok az érzéseimre.-lehunyta szemét és elkezdte szavalni a verset.:

Vándor, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel,

A végtelen mély Khazad-dûm, sötétjében lény kémlel.

Rengetegen vesztek el, ős regéket mesélnek,

Vándor, utoljára mondom, hagyj fel minden reménnyel.

Ariadneé csengő-bongó hangja betöltötte a tópartot, ám még ez a földöntúli hang is halálra rémisztette hőseinket.
-Te. Szentséges. Eru.-lehelte Gonnis-Ennél a versnél még életemben nem hallottam ijesztőbbet!-
-Hát én sem.-mondta Legolas-Viszont most ki kell találnunk, hogy mi a jelszó.-
-Nem tudom Legolas, de az biztos, hogy nem tündéül kell kimondani. Az túl egyszerű lenne.-
-Várjatok egy pillanatot! -kiáltott fel hirtelen Gonnis-Ariadneé, hogy van a te nyelveden a remény?-
Erre már a jéghercegnőnek is felcsillant a szeme.
-Ântrë.-mondta hangosan, mire az ajtó megnyikordult, és nagy nehezen kitárult.
-Imádlak Ice!-kiáltotta boldogan Legolas, és megcsókolta szerelmét.
Ekkor viszont egy olyan dolog történt amire nem számítottak. Haldir hirtelen felindulásból megcsókolta Gonnist! Mindketten elpirultak, de mikor Haldir bocsánatot akart kérni, Gonnis is megcsókolta elpirult arcát. Ariadneé és Legolas sokatmondó pillantással összenéztek, majd elmosolyodtak.

-Mit néztek?-kérdezte játékosan Gonnis-Inkább induljunk!-
Egyszerre léptek be a sötét tárnákba vezető folyosóra. Nyugtalanul lépdeltek, fegyverüket szorongatva, mígnem Ariadneé lába alatt megreccsent valami. A lány óvatosan pillantott tünde saruba bújtatott lába alá, majd egy óriásit sikoltott, és kedvese nyakába ugrott.
-Te szentséges Eru, mi történt meleth-nîn?-kérdezte Legolas teljesen értetlenül. Válaszul Ariadneé csak lepillantott, mire a fiú is követte mozdulatát. Erre mindenki -aki eddig nem tette- lenézett, és a sötét teremben is jól kilehetett venni undorodó arcukat.
-Csontok!-köpte a szavakat Haldir, mire Gonnis dühösen nézett kedvesére-Most meg mi van?-
-Egyszer mindenki meghal Haldir. Legalább adj nekik valami tiszteletet.-

-Istenem, meddig megyünk még?-kérdezte Ariadneé kétségbeesve, mikor már vagy az ötödik tárnát hagyták el.
-Forduljatok balra.-adta az utasítást Legolas-Mindjárt megláthatjuk a Khazad-dûm első részét.-
Kis idő múlva hőseink valóban megpillantották a híd elejének kezdőpontját, amely halványan felderengett előttük. Mind a négyen óvatosan lépkedtek a hideg, ősi köveken, mígnem egyszer csak Ariadneé halk szitokáradatban tört ki.
Dühösen vezette fel kék szemeit a repedező plafonra, majd hirtelen és nagyon-nagyon gyorsan oldalra kapta fejét, és fürkészően kezdte figyelni a szeme elé tárulkozó sötétséget. Ezt a többiek is észrevették, de csak Legolas merte megszólítani a gyanakvó, és aggódó lányt.
-Ariadneé, minden rendben?-kérdezte, majd az a gondolata támadt, hogy lehet, hogy kedvese valamit észrevett-Mit láttál?-
A lány nem fordult meg, úgy válaszolt, hogy továbbra is kitartóan nézett a homályba.
-Látni?-kérdezte-Látni nem láttam semmit. Viszont elég furcsa, hörgő, ork hangokat hallottam.-

-Jaj ne!-kiáltott fel fájdalmasan Gonnis.
-Pedig halkak voltunk!-tette hozzá a kétségbeesett Haldir is.
-Nem.-mondta Legolas, és szerelme mellé állt, így tanulmányozta a hangok forrását-Most ezt nem mi tettük.-
Ariadneé megpördült tengelye körül, és rémülten nézett társaira.
-Jönnek.-lehelte, majd elkiáltotta magát-Az összes birodalomra, futás!-
Mind a négyen egyszerre vetették bele a homályba magukat, és kezdtek el futni a Khazad-dûm felé. Mögöttük már jól kivehető volt az orkcsapat, ami követte őket. Hőseink már ráléptek a híd szürke, fáradt köveire, mikor egy tompa üvöltést hallottak a mélyből. Az orkok fájdalmasan felvisítottak, és fedezékbe vonultak, míg a kiáltás hangereje tovább nőtt. Hirtelen megrázkódott az ősi építmény, és a legfélelmetesebb szörny került hőseinkkel szembe, ami a törp-tárnákban csak megjelenhet.
Teste hosszú, kígyószerű, fémesen csillogó henger, szája köralakú, a szélről befelé vezető, méregtől csepegő fogakkal, szemei apró pontok csupán. Gonnis felsikított, mire mindannyian észhez tértek a kábulatból, és futásnak eredtek. A lény felüvöltött, és elindult a hídon. Ekkor -a menekülés tökéletes pillanatában- Ariadneé gondolt egyet, döntött, és szembe fordult a szörnnyel. Átváltozott hófehér, harcos alakjába, és horrorisztikus, fehér szemeit a szörnyetegre fordította. Hallotta, ahogy Legolas a háta mögött, -a híd túlsó oldalán- fájdalmasan felüvölt, és a nevét kiáltja, de nem foglalkozott vele. Halkan suttogni kezdett a lénynek.
-Tudom, mi vagy. Tudom, ki vagy. Tudom, honnan jöttél. Tudom, neved. Tudom, korod.-gonoszan elvigyorodott, szeme megvillant a félhomályban- És azt is tudom, hogy meg fogsz halni.- felordított, és mögötte egy hófehér sárkány jelent meg, ami lerombolta hidat, vele együtt a szörnyet, de a lányt is. Gonnis felsikított, és a lány után szaladt. Futott, barátnője megmentésére, mikor a híd alatta is beszakadt. Gonnis belezuhant a homályba.
S hirtelen egy fehér alakot pillantottak meg lebegni a szemük előtt.