Ahol az angyalok se járnak (Gyűrűk Ura ff.)

28. Titokzatos ismeretlen

Homályosan kel a Nap,

Hajnal fénye szinte csillog a fűben.

Ezüstös árny suhan el,

S hirtelen tűnik el a ködben.

Hajnalodott. Az Aranycsarnokba besütött a felkelő Nap halovány fénye, megvilágítva a trónt, és az emberek arcát.
Legolas sietve hajolt meg a király előtt, majd szemét a férfi arcán pihentetve kezdett bele mondandójába.

-Uram, a Bakacsin Erdő, és Lothlórien küldöttei vagyunk.-itt a királynak felszaladt a homlokán a szemöldöke-Móriából jöttünk, ahol egyik társunk megsebesült a Morgothi lény által. Ám valamilyen oknál fogva nem lett semmi baja, és Ariadneé szerint ide került.-ezt egy szuszra mondta el, s a végén pihegve szedte a levegőt.-
-A lány jól gondolta. Társatok ide került, s szépen gyógyul. Súlyos sebeket nem szerzett, ha kívánjátok, indulhattok is.-ezzel intett egyet, mire egy lány jött be a terembe.
Barna haját laza kontyba kötötte a feje tetején, egy lenge tunikát viselt, és bőréből áradt a gyógyító fű illata.
Haldir azonnal odarohant hozzá, majd egy szenvedélyes csókot nyomott kedvese szájára.
-Gonnis!-sóhajtotta megkönnyebülten Ariadneé, majd megölelte a tündelányt.
-Ice!-mondta amaz is, és szorosabban ölelte a hercegnőt-Mi történt velem?-
-Sajnos nem tudom.-mondta lassan a lány, majd elrévedt a távolba-De majd kiderítem. Ígérem.-
-Oké, de akkor indulnunk ké...-kezdett bele Haldir, de egy hirtelen a csarnokba rohanó őr megzavarta.

-Uram!-kiáltotta lihegve, majd feleszmélt, és meghajolt királya előtt-Orkok!-
-Orkok?-
-Meg fogunk halni?-
-Mi lesz velünk?-
-Ki segít majd?- ezeket suttogták a teremben összegyűlt emberek kétségbeesetten.

Ariadneé szemszöge:

Ezt nem hiszem el! Mindig ez van. Hogyha végre minden megoldódna, jön egy újabb probléma. Viszont ezt most gyorsan elintézem, aztán menjünk. Őszintén szólva semmi kedvem nem volt Ëomer csarnokában ücsörögni, és a kérdéseire válaszolni.
Magamhoz hívtam Ashrilt, mire drága, hűséges kardom kicsusszant az egyik szerencsétlen őr kezéből, és a kezemben landolt. Rámarkoltam, majd egy pillanatig megbűvölve néztem a csillogó pengét. Végre feleszméltem tökéltesen megmunkált kardom csodálatából és a kétségbeesett arcok tömegére pillantottam.

Sóhajtottam egyet, majd Legolashoz léptem. Hercegem éppen egy fiatal lányt próbált távol tartani magától, aki -azon kívül, hogy nem fogja föl, hogy most egy rossz döntésen az élete is múlhat- csábosan tekergette a csípőjét. Elmosolyodtam, majd egy határozott lépéssel Leggy mellett teremtem, majd látványosan megcsókoltam. Ő sem volt rest, derekamnál fogva magához húzott, és belemosolygott csókunkba.
Hirtelen elengedtem, és egy gyilkos pillantással néztem a lányra, aki fülét-farkát behúzva hátrált a tömegbe.
-Legolas, elintézem az orkokat, ti maradjatok itt és mentsétek az embereket.-mondtam határozottan.

Írói szemszög:

Legolas megrökönyödve nézett a nála fél fejjel alacsonyabb lányra. Nem hitte el, hogy ebben a hercegnőben ennyi erő és bátorság van. A lány szeméből csak úgy sütött a határozottság, fejét büszkén felemelte, kezében már megjelent a varázslást jelző, apró, fehér hógömb. Nagyon féltette Ariadneét, hiszen mindennél jobban szerette, és nem akarta elveszíteni, ám a lány makacs volt. Kénytelen volt e kérésének fejet hajtani.

Kelletlenül bólintott, majd felemelte egyik ujjával a lány állát, és megcsókolta homlokát.
-Ha egy bajod is lesz, elmegyek Mordorba, és szétrúgom az Ellenség seggét.-suttogta a lány fülébe, mire az felkuncogott.
-Halhatatlan vagyok. Még mindig.-kuncogta a lány, ám jól tudta, hogy egy különleges kard megölheti őt, de erről nem kívánta tájékoztatni társát. Majd eljön az ideje.
Kecsesen megfordult elsétált a kapuig, majd átváltozott, és bevetette magát, az Edorasba bezúduló orkok tömegébe.

Az elsőt sort megfagyasztotta, majd bevetette két hűséges társát, Ashrilt, és a hófehér sárkányt, Mithrilt, akit az áttörhetetlen anyagról nevezett el. Az orkok nem állhattak ellen haragjának, a lány szélsebesen pusztította az ocsmányságokat,ezzel egyre több szörny vérét magára fröcskölve. Mikor az utolsóhoz ért, s már el akarta vágni a torkát,hirtelen egy kék nyíl fúródott át a szörny testén.
A lány megdöbbent. Tudta, hogy kihez tartozik ez a különleges nyílvessző. Egy jég-nyíl volt, amiből csak nagyon keveset készítettek, de azt is a Három Birodalomban.

-Belgos!-kiáltotta megrökönyödve Ariadneé, majd szemét az előtte álló fiatal férfira vezette, aki a királyi ház leghűségesebb szolgája volt.
-Hercegnő.-hajolt meg, majd elmosolyodott-Hazaviszem önt.-
Ariadneé dühös tekintettel nézett a férfire. Feldühítette az, hogy még innen, Középföldéről-ahol a legjobban érzi magát- is képes lenne elvinni, a Birodalom érdekében.
-Még mit nem!-süvítette, majd mikor látta, hogy Belgos kérdőn vonja fel szemöldökét, még nagyobb haragra gerjedt.
-Itt jól érzem magam! Itt van a szerelmem, a két legjobb barátom, itt van a küldetés, amit ránk bíztak! Otthon nem foglalkoztak velem! Csak a Birodalmak érdekeit tudták nézni!-kiáltotta, majd nagy levegőt vett, és egy fokkal nyugodtabban folytatta.

-Hidd el Belgos, innen semmi pénzért nem megyek el. Mondhatsz bármit, tehetsz bármit, te is tudod, hogy én kerekedek felül.-elmosolyodott, és eljátszott a gondolattal, hogy a férfival harcol, és -szokása szerint-nyer.
-A Királynő haldoklik.-mondta a férfi tettetett nyugalommal. Belülről aggasztotta, hogy a hercegnő inkább hasonlít egy hirtelen haragú, fenséges tünde istennőre, mintsem a Három Birodalom örökösére, Ariadneé de Saint Sevrinre.
Ariadneé Belgosra vetette jéghideg pillantását. Szeme hirtelen haragot tükrözött.
-Hazudsz!-sivította-Az anyám, csak úgy mint én, halhatatlan!-
Ekkor azonban meghallott egy már nagyon is jól ismert hangot. Legolasét.
-Meleth-nîn! Ki ez az ember?-