Tornádó

5. |VÁRATLAN FORDULAT|

"Azt mondják, szerelembe esünk, mintha ez valami tenger lenne, amibe bele lehet fulladni, vagy egy gödör. Semmi másba nem esünk, sem barátságba, sem dühbe, sem reménybe. Csak szerelembe."

Ismét az ágyamban találom magam, gondolataim közül pedig nem tudom kiverni a Jungkooknál töltött perceket. Megcsókoltuk egymást, és ez a szívemre olyan hatással volt, mintha egyre nehezebb, de mégis könnyebb lenne. Végre biztos lehettem abban, hogy nem csak az érzelmeim játszadoznak velem és Jungkook tényleg érez irántam valamit. Ez könnyített rajtam, de nehezebb is lettem, mert az a szerelem, amit érzek iránta rá nyomtam a lelkemre a súlyos bélyegét. Ismét egy olyan érzelem, amit nem ismerek, de mégis a függőjévé váltam.

Jungkook végre lenyugodott és normálisan át tudtuk beszélni a dolgokat. Elhatározta, hogy elmegy a látogatásra, én pedig támaszként el fogom kísérni őt. Borzalmasan nehéz helyzetben van, és ez engem is elszomorított. Bárcsak részben át vehetném a terhét, de erre nem képes senki. Így csak azzal segíthetek, ha ott leszek mellette, és támaszt nyújtok. Sajnos el kellett jönnöm, mert a szüleimnél nem akartam kihúzni a gyufát a tegnapi szócsatánk után. Nem akartam otthagyni Jungkookot de nem volt más választásom.

Tanulás után, amit inkább csak olvasgatásnak neveznék lefürödtem megszabadulva a naponta felrakódó lelki súlyoktól. Még mindig érzem Jungkook érintését a bőrömön, azt szeretném, ha soha nem múlna el ez az érzés.

Egy szál törülközőben sétáltam ki, mikor anya felkiáltott a szobámba.

-Jimin, egy bizonyos Jungkook keres.

Jungkook? Mit akarhat ilyenkor? Remélem semmi baj nem történt. Leszaladtam a lépcsőn, mire megcsapott a kinti hideg levegő, amit anya az előbb az ajtó kinyitásával beengedett a meleg otthonunkba. Ekkor tűnt fel, hogy egy szál törülközőben álltam Jungkook előtt, így az egész felsőtestemre rálátása nyílt. Zavaromban nem tudtam csinálni semmit, hiszen a törülközőn kívül semmi sem volt alattam. Jungkook szemei végig jártak rajtam, az arcom pedig paradicsomszínűre váltott. Egy apró mosollyal jutalmazta a látványt, amivel folyamatosan megőrjít. Enyhén megnyalta szája szélét, majd kézen ragadott és szájon csókolt. Testem nem bírt ellenállni ahogy nyelvünk táncot járt, de muszáj volt leállítanom különben még valaki meglát minket és akkor viszlát Jungkook, viszlát Lisa, viszlát táncverseny.

-Jungkook, elég..-nyögtem a csókba- nem akarom, hogy meglásson minket valaki.

Eleresztett én pedig bocsánatkérésképpen megsimogattam tökéletes arcát. Ha nem lenne itthon senki ott csókolgatna, és akkor, amikor akar, de ezt ebben a helyzetben nem lett volna szerencsés kivitelezni.

-Csak nálam hagytad a mobilod.- adta a kezembe a készüléket.

-Köszi.- mosolyogtam rá.

-Nem is mondtad, hogy kocka hasad van.- nézett végig ismét rajtam egy perverz mosoly kíséretében.

-Nincs kocka hasam, ez csak azért van, mert vékony vagyok.

-Nekem nem úgy tűnik.- simította végig a hasamat, mire teljes lényem belebizsergett érintésébe.

-Jungkook, hagyd abba! Azt akarod, hogy anya meglássa mit művelünk?

-Miért az olyan rossz lenne?

-Te ezt nem érted...

-Akkor magyarázd el Jimin!

-Majd holnap megbeszéljük jó? Ígérem!

Puszit nyomtam arcára, ő pedig csalódottan kiment az ajtón. Nem akartam megbántani, de nem megy úgy a mi családunkban semmi, mint máshol. Nem akartam magyarázkodásba kezdeni. Be fogom őt mutatni nekik, de ennek még nem jött el az ideje. Hiszen nem is vagyunk együtt, legalábbis nincs kimondva, és ez az egész Jungkook és köztem még annyira friss. Ápolásra szorul, és ezt meg is adjuk majd a kapcsolatunknak.