Tornádó

9. |ENYHÜLÉS|

"Néha csak akkor tudunk előre jutni, hogyha hátra lépünk."

Annyira hihetetlennek tűnik ez az egész, mintha álmodnék, és nem lenne valóság mindez. Soha nem gondoltam, volna, hogy Jungkookkal ennyire szoros kapcsolatunk lesz, még arra sem gondoltam, hogy egyel talán valaha együtt leszek valakivel. Annyi minden köszönhetek neki, pedig még csak egy hetesek leszünk lassan. Jungkook önbizalmat ad nekem. Eddig ha a tükörbe néztem nem igazán voltam elfoglalva a külsőmmel, tudtam, hogy senkinek nem tetszek, így nem foglalkoztam magammal. De mikor Jungkook megjelent elkezdtem jobban öltözködni, odafigyeltem magamra, és önbizalom költözött belém. Tudtam nevetni, kicsit több életerőm lett, és kezdem élvezni azt, ami körül vesz engem. Hálát adok minden egyes nap, hogy ilyen életem lehet, pedig nem tökéletes.

-Jimin, kérlek gyere le. Reggeli!- hallottam meg vasárnap reggel papa hangját.

Kikászálódtam a biztonságot nyújtó ágyamból, és az ebédlő felé vettem az irányt.

-Jó reggelt!- vakartam meg a tarkómat egy ásítás kíséretében.

-Jó reggelt!- köszönt egyszerre a reggelit készítő, házaspár.

Segítettem megteríteni, és halkan bekapcsoltam a rádiót. Vasárnap általában ez a szokás, együtt reggelizünk, és halkan hallgatjuk az aznapi híradót. Szerettem ezeket a reggeleket, mert a papa nem nagyon piszkált, és normális eszmecserét tudtunk folytatni, ami nekem a hét egyik legjobb pillanatának számított.

-Mesélj Jimin, hogy menned a suliban a dolgok?- jött a kérdés, de meglepően most anya kezdeményezett.

- Minden rendben van, jól teljesítek. Csak biológiából feleltem, de azt már mondtam nektek. Meg írtunk fizikából, és spanyolból, de a jegyeket még nem tudom. De sokat tanultam rá, így gondolom jól sikerül.

-Ennek örülök, nagyon büszkék vagyunk rád Jimin!- hangzott el a meglepő mondat papa szájából. Különös... Sosem szokott nekem ilyen elismerő szavakat mondani. Nem akarok előre örülni. De azért nagyon jól estek a szavai.

-Apa, el kell mondanom neked valamit...- magam is meglepődtem ezen a mondaton. Előbb ejtettem ki, mint, hogy gondolkodtam volna. Annyira jó lenne megosztani vele, hogy szerelmes vagyok, és biztos örülne is neki, ha nem egy férfiról lenne szó. Mert Jungkook egy férfi, hiszen mint tegnap kiderült huszonhét éves, ami engem is váratlanul ért.

Apa kíváncsian rám emelte a tekintetét, és láttam a szemében, hogy rosszra számít. Nem jó ötlet elmondanom még neki... Anya magától rájött, de ő más. Gyorsan próbáltam kitalálni valami dolgot, amit mondhatnék neki.

-Baj van?- kérdezte, miközben mindkét kezét az asztalra helyezte.

-Nincs, csak tudod, most van ez a táncos dolog. Jelentkeztem arra a versenyre, és egyéni produkcióm lesz.

-Egyedül lépsz színpadra? Ez fantasztikus Jimin!- csapta össze anya a tenyereit.

-Nos akkor sokat kell gyakorolnod, de biztosan nagyon jó leszel.- mondta papa, miközben a reggeli pirítóst bámulta.

-Szeretném, ha eljönnétek a versenyre, mindketten.- néztem rájuk.

-Persze, hogy elmegyünk, ez a minimum Jimin!- simogatta meg a kezemet anya, amit én egy mosollyal díjaztam. Papára néztem várva az ő visszajelzésére, amitől féltem is egy kicsit.

-Megpróbálom elrendezni a munkahelyemen, hogy elengedjenek.

Hát ez a nap csupa meglepetés. Mégis mi történik mostanában, megérintett egy varázspálca? Én sem értem, hogy mégis mi okozza ezt a hatalmas változást az életemben. Lehet, hogy Jungkook titokban egy varázsló, aki azért jött, hogy rendbe tegye az életemet. Remélem, hogy nem mert, ha így haladunk, akkor hamar végez a munkájával és itt hagy. Na jó, ennyire nem szabad bele mélyedni ebbe.