Tornádó

20. |TUDATLAN|

„Mindenki, aki elvesztett már valamit, amiről azt hitte, hogy örökre az övé végül rádöbben, hogy semmit nem birtokolhat igazán."

Mellkasomban folyamatos nyomást érzek. Súlyos teher nyomja a vállam amióta megtudtam az igazat Jungkook anyukájáról. Fogalmam sincs, hogy fogadná a hírt, ha az igazság kiderülne. Nem volt erőm elmondani, azt sem tudtam, hogy kezdjek bele, mégis hogyan közöljem vele, hogy akiről azt hitte évek óta halott életben van.

A buszmegállóban állva tekintetemmel a földet pásztáztam, az agyam folyamatosan kattogott, de semmilyen ötlet nem tudott kipattanni a fejemből. A busz megállt, én pedig bérletemet felmutatva szálltam fel rá, majd az első szabad helyre leültem. Elővettem a fülhallgatómat és belemerültem a zenetáram végtelen tartalmába. Egy kicsit örültem, hogy vége a hétvégének és megint suli lesz, így talán kicsit elterelhettem a gondolataimat. A táncpróbákba is jobban bele kell merülnöm hiszen, csak pár hét és itt a verseny napja. Jungkook ma a négyfős csapatnak tart próbát, de megbeszéltük, hogy holnap velem fog foglalkozni. Még hiányzott egy két elem a koreográfiából, de még a meglévő mozdulatok közül is van, ami nem megy. Gyakorolnom kell, méghozzá teljes erőbedobással.

Lisával beszéltem telefonon még becsöngetés előtt. A hangja egyre jobb és lassan leveszik róla a gipszet is. Merevítőt viszont még egy darabig hordania kell, és a mankónak is ott kell lennie a kezében. Nagyon erős lány, úgy hogy nem aggódok érte annyira, mint az elején. Neki sem mondta el, hogy mit tudtam meg, és senkinek nem is fogom. Az első ember, akinek el fogom mondani az Jungkook lesz.

Az órák most lassabban teltek, mint általában szoktak. Nem zavart, legalább másra koncentrálhattam. Ma hét órám volt így viszonylag korábban értem haza. Anya az ebédlő asztalnál ült a könnyeivel küszködve, de amint észrevette, hogy megérkeztem felállt és a konyhapultnál kezdett el pakolgatni, mintha semmi baj nem lenne.

-Jimin, ilyen korán hazaértél?- törölte le könnyeit.

-Igen, csak hét órám volt.

-Minden rendben volt?- nyomott egy puszit a homlokomra.

-Minden oké... Anya ne takargasd a könnyeidet, tudom, hogy sírtál.

-Ne foglalkozz velem, csak tudod, megvisel engem ez az egész.- bújt mellkasomhoz.

-Tudom anya, de nem értem, hogy miért sajnálod apát. Annyi fájdalmat okozott már neked.- húztam közelebb magamhoz.

-Attól még ő ugyanaz a férfi, akibe beleszerettem. De túl leszek rajta, csak kell egy kis idő, míg összeszedem magam. Igazan van kisfiam, de nekem nem megy ilyen gyorsan.

-Ne haragudj anya, nem akartalak megbántani.

-Tudom kicsim... Semmi baj. De nézd csak, találtam egész jó lakás ajánlatokat. Itt van egy a közelben így nem lennél messze Jungkooktól sem. És az iskola sincs olyan messze innen.

Az asztalon pihenő laptopra mutatott. Leültem az asztalhoz és nézegetni kezdtem a lakás képeit. Bútorozott volt, viszonylag modern volt, és eléggé világos. Három szobás, egy fürdő, egy konyha is volt hozzá. A nappali eszméletlen jól nézett ki.

-Albérlet, vagy eladó?

-Eladó. Ara gondoltam ez talán megfelelne az elvárásainknak, és elkezdhetnénk az új életünket.- mosolygott. Jobban nézett ki, mint pár napja. A szemei újra őszintén tudtak mosolyogni, és a hangja sem volt olyan gyenge már. Ez megnyugtatott.

-Nekem is tetszik. És nagyon tágasak a szobák. Kényelmesen elférnénk benne.

-Akkor eldöntve. Megvesszük. Holnap elmegyek, személyesen megnézem az ingatlant, aztán megállapodok az áráról. Oh, most jut eszembe, hogy beszéltem So- Junggal és a jövő héten érkeznek. Talán addigra be is tudunk költözni. Azt mondták itt maradnak a versenyen is, mert nem akarnak lemaradni a sikeredről.