Tornádó

12. |FÁJDALOM|

„Ha egy valamit megtanultam életemben, hát azt biztosan, hogy a problémák elől való szökéssel csak hagyjuk nekik, hogy üldözőbe vegyenek."

Azon a novemberi reggelen, mikor Jungkook mellett ébredtem nem gondoltam rá, hogy mennyi minden összetörhet egy nap alatt. Olyan hirtelen történhet bármi, amire még csak a legkevésbé sem számítanál. Reggel mikor felébredsz a szerelmed mellet, és behálózza egész testedet a boldogság, mikor egyetlen érintésétől is mindent elfelejtesz, azt érzed már nem a gravitáció tart a Földön, hanem ő. Bárki, bármi lennél érte.

Próbáltam biztosítani magamban ezeket az érzelmeket, mikor hazaértem, és a konyhában megláttam apát borzalmas idegállapotban. Anya az ebédlő asztalnál ült nekem háttal, haja kissé kócosan omlott vékony vállaira, de még így is láttam, hogy szaporábban veszi a levegőt, mint kellene. Rossz érzés fogott el, ami próbálta elnyomni bennem a boldog emlékeket. Megint... Megint ugyanazt csinálta, mint ilyenkor mindig. Bántani fog.

-Jimin! Fiam!- emelte rám vörösen izzó tekintetét, amitől a gyomrom görcsbe rándult.

-Apa!- szemeim könnyekkel teltek meg, de nem sírhattam el magam mellette, mert akkor gyávának tart.

Anya a nevem hallatán felém fordult, így rálátást nyertem könnyes szemeire, amelyek hibátlan bőrén cseppekben folytak le. Tudja, hogy mi fog következni, és neki végig kell néznie.

-Nem várom, hogy magyarázkodj, de azért annyit elvárok, hogy elmond az igazat! Hol a picsában voltál Jimin?!- ordított, melynek eredményeként anya izmai megfeszültek ezzel összerándulást okozva.

-Sajnálom...- lehelte a levegőbe gyenge és félelemmel teli hangján édesanyám, de jobban tette volna, ha nem reagál a felszólalásra.

-Hallgass!- ordított ismét a férfi, melynek kíséretében egy hatalmas ütést mért édesanyám arcára aki könnyeitől fulladozva a földre zuhant. Apa az ütés után hátrálni kezdett, de ez elég volt ahhoz, hogy tudjam a következő én leszek.

-Látod fiam, ez is miattad van! Mond el hol voltál, vagy a következőt te kapod!- indult meg felém.

El kell mondanom, nincs más választásom, hiszen mit találhatnék ki? Nem tudtam sosem hazudni neki, vagy ha hazudtam is akkor rájött, és bántott. Féltem... Borzalmasan féltem. Mi lesz, ha Jungkookot is bántani fogja? Vagy elintézi, hogy ne legyen munkája, és ne találkozhassunk soha többet. Nem magamat féltem, engem addig verhet míg az utolsó lélegzet is elhagyja ajkaimat, de Jungkookot nem engedem, hogy bántsa.

-Szerelmes vagyok apa!- jöttek ki számon a szavak, amelyeket jól átgondoltam mielőtt kiadtam magamból.

-Szerelmes?- nézett rám értetlenül- Miért nem mondtad el előbb ezt nekem?

-Azért... Azért apa... -tekintetem mélyen a szemeibe fúrtam, és felfedtem azt, amiről tudtam, hogy nem lesz jó vége- Azért, mert egy fiúba vagyok szerelmes.

Szavaim hallatára ledermedt egy percre, és csak bámult rám szemeiben egyre gyülemlő érzelmi hullámmal, amelyről tudtam, hogy nem pozitív dolog.

-Sajnálom apa, de ezen nem tudok változtat...- enyhítettem a helyzetet, melyet egy hatalmas erős férfikéz szakított félbe, amely az arcom bal oldalán ért. Az érintett terület azonnal égni kezdett a fájdalomtól, de ennek ellenére álltam a helyemet, és nem mozdultam.

-Az én fiam fasz hiányos?- jött a következő ütés, amely a bordáimon csattant.

Ez a fájdalom már elviselhetetlen törést okozott, így a földre rogytam, erőtlenül, bénán, legyőzve.