„Néha egyetlen ember hiányától üresnek tűnik az egész világ."
Elképesztő napon vagyunk túl. Annyira boldog voltam, még annak ellenére is ami az elmúlt napokban történt. Nem hittem volna, hogy életem első vidámparkozása ennyire tökéletes lesz. Persze tudtam, hogy élvezni fogom, de a történések minden várakozásomat felül múlták. Annyira jó érzés volt együtt nevetni, és átélni azt a rengeteg élményt. Mintha megérintett volna egy varázspálca.
-Hogy érezted magad?- kérdezte este Jungkook mikor már mindketten ágyban voltunk.
-Életemben nem voltam még ilyen boldog. Talán akkor, amikor először megcsókoltál.-bújtam közel mellkasához.
-Még hogy én Téged?-nevette el magát. Nem igazán méltattam a megjegyzését. Tényleg nem Ő csókolt meg. Inkább úgy tudnám leírni, hogy megcsókoltuk egymást. Mindketten tudtuk, hogy meg fogjuk csókolni a másikat, ez egy kölcsönös dolog volt. Éppen emiatt volt annyira különleges. Amikor közeledtünk egymás felé borzasztóan féltem, mert nem csókolóztam még soha, és semmi gyakorlatom nem volt. Nem tudtam mit kell csinálni, hogy Jungkook is élvezze. De, amikor az ajkaink összeértek egyszerűen eltűnt belőlem a félelem. Mintha egy kellemes arcon csapás ért volna. Ezt nem lehet elmagyarázni, mégis úgy tudnám leírni, hogy abban a pillanatban voltam a legjobban Önmagam. Nem volt szükség megjátszásra vagy ámításra. Nem kellett sem ellenállnom, sem megerőltetnem magam. Talán az embernek az ösztöneiben van a csókolózás. De a magyarázat erre szerintem egyszerű. Ha azzal csinálod, akit szeretsz, aki mellett biztonságban érzed magad és nem kell megváltoznod, csak egyszerűen Önmagad vagy, akkor hidd el, hogy menni fog, és nem fogod elrontani. A lényeg, hogy szeretitek egymást, és ennek a legjobb önkifejezése ha megcsókolod a másikat.
-Jungkookie, szeretném ha mesélnél anyukádról.-vetettem fel ismét a kényes témát.
-Jimin mostanában annyiszor felhozod ezt a témát. Mégis miért érdekel ennyire?- vetette rám tekintetét.
-Tudom, hogy nem szeretsz erről beszélni, de még annyi mindent nem tudunk a másikról. Csak szeretném, ha megbíznál bennem és mesélnél a múltadról.
-Nem szeretek erről beszélni, de ha ennyire akarod legyen.
-Anya gyönyörű nő volt, de ezt nem csak azért mondom, mert az anyám. Ha ismerted volna te is így gondolnád. Vállig érő, dús barna haja volt, amit mindig kiengedve hordott. Amikor kicsit fújt a szél és belekapott a hajába, akkor volt talán a legszebb. Mint egy földre szállt angyal. Szerette a vörös színt. Ha mentünk valamilyen rendezvényre mindig vörös ruhában volt, és az ajkain is vörös rúzs díszelgett. Mogyoróbarna szemei voltak, amiben nagyon könnyen elveszett az ember. Amikor a szemébe néztem sosem tudtam szomorú lenni. Annyi erő volt benne, és nem engedett elsüllyedni sosem. Egy kapaszkodó, egy kötél volt nekem. Sokszor amikor még a karrierem elején jártam volt egy pár mélypont az életemben, amiből csak ő tudott felállítani. Legjobban mégis a nevetését szerettem. Talán az hiányzik az ölelésén kívül a legjobban.
-Már értem honnan örökölted a gyönyörű mosolyod!-tettem kezemet mellettem pihenő kezére.
-Tessék?
-Tudod mikor megjelentél a suliban már akkor megtetszettél nekem. Pedig még a neveted sem tudtam. Mégis akkor szerettem beléd teljesen, amikor meghallottalak nevetni. Annyi erő van benne, egyszerűen nem tudom megunni. Annyira őszinte és emberi, nem hittem, hogy egy nevetés lehet ilyen.
-Komolyan mondod?-mosolyodott el.
-Igen. Nem is találom a megfelelő szót rá. Mint egy... olyan mint egy... egy remény.
-Remény?
-Igen, reményt ad.- viszonoztam mosolyát.
-Jimin...!-jött zavarba. Hiába, ez volt az igazság. Reményt adott nekem. Amikor apa rájött, hogy szerelmes vagyok egy fiúba, akkor nagyon nehéz időszakon mentem keresztül. Mégis kibírtam. Este, mikor az ágyamban összetörten zokogtam csak Jungkook nevetésének gondolata tartott fent a vízen, és nem engedte, hogy elnyeljen a mély.
-Na mesélj még anyukádról.
-Kérdezz, így nehéz mesélni, mert túl sok lenne a mondanivalóm.
-Oké. Mi a legszebb emléked vele?
-Hát abból rengeteg van. De talán azt mondanám a legszebbnek amikor az első versenyem volt. Már hét éve táncoltam akkor és az egyik legnagyobb versenyre kerültem be. Rengeteget gyakoroltam, éjjeleket táncoltam át és küzdöttem. Vért izzadva tettem, amit kellett, táncoltam szívvel lélekkel. Amikor eljött a verseny napja a vártnál jobban teljesítettem, de még én sem számítottam rá, hogy ez fog történni.
-Miért mi történt?
-Ott volt a Nemzetközi Táncakadémia igazgatója, és a versenyszám után odajött gratulálni és felajánlott egy helyet az Akadémián. Tudod nekem akkoriban ez volt mindennek a csúcsa, az elérhetetlen álom, ami az egész életem értelmét adta. Annyira boldog voltam, hogy nem bírtam megszólalni a sírástól. Persze elfogadtam a felkérést. Anya életében először akkor mondta nekem, hogy büszke rám.
Arcán egy könnycsepp folyt végig, amely beivódott a fehér pamut lepedőbe. Tudtam, hogy nem azért sír mert szomorú. Ez egy boldog emlék, ami mindig kellemes érzést fog kiváltani belőle.
-Ne haragudj, csak tudod borzasztóan hiányzik nekem.- törölte le könnyeit.
-Nem kell bocsánatot kérned az érzéseid miatt.- simítottam végig felkarján.
Nem tettem fel több kérdést. Mostanság egyre jobban feltépődnek a sebei, és nem akarom, hogy megint összeroppanjon. Azt nagyon tiszteltem benne, hogy nem fél kimutatni az érzéseit, és ha kell sír. Igenis egy férfi is sírhat, ez teljesen normális. Nem kell elfedni az érzéseinket, azért vannak, hogy kifejezzük őket különben mi értelme lenne.
-Te, hogy vagy? Az apukád miatt?- kérdezte miután kicsit megnyugodott.
-Nem érzek semmit. Ez aggaszt egy kicsit. Olyan érzésem van mintha ez lenne normális. Mármint, az, hogy itt vagyok veled, és nem kell anyával attól tartanunk, hogy bármikor üthet, rugdoshat minket. Talán a biztonság miatt, vagy mert már születésem óta ez megy. De nem bántam meg azt, hogy megvertem. Nem sajnálok egyetlen egy fájdalmas ütést sem, amit okoztam neki.
-Ez érthető. Anyukádat sokkal jobban megviseli ez az egész.
-Tudom és rossz látni, hogy ilyen. Persze szereti apát, de akkor sem mehetett tovább ez az egész. Terror volt minden egyes nap. És nem fogom hagyni, hogy többet apa hozzá merjen érni. Tizenhét éven át hagytam, de elég volt.
-Én támogatlak mindenben.
Közelebb húzott Jungkook magához és gyengéd csókot adott. Már éjjel kettő van, de mi még beszélgettünk mindenről, amiről csak lehet. Jó érzés volt kicsit kibeszélni magamból az érzéseimet.
Reggel mikor felébredtem Jungkook még mélyen aludt. A telefonomért nyúltam, hogy megnézzem mennyi az idő, de jobban felkeltette a figyelmemet az értesítés, ami szerint egy magán telefonszámtól üzenetem érkezett. Feloldottam a telefont, hogy elolvashassam.
„Beszélni szeretnék veled, ideje megtudnod az igazságot, ma délre várlak.
Jeon Gery"
KAMU SEDANG MEMBACA
Tornádó
Fiksi Penggemar{Befejezett} Park Jimin, az iskola egyik éltanulójának élete fordulatot vesz, mikor iskolájában táncversenyt hirdetnek, így lehetőséget kap, hogy bizonyítson környezetének de legfőképpen önmagának. Ám ez nem olyan egyszerű, mint gondolja. Egy titokz...
