„Művelt ember az, aki a lehető legtöbb közösségben tud érdemben részt venni egy társalgásban."
A lehető legegyszerűbb módja annak, hogy titokban meglátogass valakit, ha bízik benned a másik érintett fél. Jungkook nem tudja, hogy hova indultam el és amíg lehet nem is fogom elmondani neki. Tudom, hogy ez helytelen, de amíg én sem látom tisztán a dolgokat addig nem fogom hagyni, hogy Jungkook is bizonytalanságban éljen. Tudom, hogy ez az ő családi ügyük, de neki az évek alatt sikerült eltemetnie magában a fájdalmat és nem akarom újra előrángatni a mélyből az érzéseit. Ennyit megtehetek érte. Az üzenetben az állt, hogy Mr. Jeon elmondja az igazat, ami kicsit aggodalmat keltett bennem. Talán féltem, hogy olyan dolgot tudok meg, ami még engem is mélyen érint meg, hát ha még Jungkook is megtudja.
A börtön épületéhez érve tekintetem az égre emeltem. Be volt borulva és a szél fújásából azt éreztem, hogy lassan esni fog. Amint beléptem a múltkori hölgy ült a recepciónál. A szokásos kérdések fogadtak, de most gyorsabban haladtunk, mint múltkor. Két perc után már bent ültem Mr. Jeon előtt. Érdeklődve figyeltem arcvonásait, amik ugyanolyan erősek voltak, de arcát most is lila és kék foltok díszittették. Fogalmam sincs, hogy bírja ki ezt minden egyes nap. Látszik rajta, hogy minden nap megütik, vagy még rosszabb dolgokat tesznek vele.
-Jimin, örülök, hogy megint eljöttél.-kezdte mondandóját egy mosollyal az arcán.
-Hogy van?-kérdeztem.
-Nem is tudom mikor kérdezték ezt tőlem utoljára. Köszönöm jól vagyok.- látszott a tekintetén, hogy jól estek a szavaim, amik az ő érzései után érdeklődtek. Furcsa volt, hiszen a mindenki életébe beletartozik, hogy megkérdezik hogy van, hogy érzi magáz, de ő még ezt a rövid kérdést is felülmúló boldogsággal fogadta. Ezt egy igen tiszteletre méltó dolognak tartom.
-Uram, tudom, hogy fontos dolgot akar nekem mondani, és készen állok a következményekre.
-Még ne beszéljünk erről. Hogy van Jungkook?- tette kezét az én asztalon pihenő kezemre. Nem ijedtem meg érintésétől. Keze hasonlított a fiáéra. És én bízom benne.
-Jól van. Most anyukámmal ott lakunk nála egy ideig, mert apukám börtönbe került.
-Micsoda? Mikor? Mégis mi történt?- tekintetében láttam, hogy tényleg érdekli mi van velem. Lehet csak azért van ez így mert Jungkook boldogságának tárgyát látta bennem, lehet, hogy mást. Nekem akkor is jól esett, hogy aggódik értünk.
-Egyik nap mikor mentem haza anyát verte. Nekem elborult az agyam és majdnem agyon vertem őt, de szerencsére Jungkook időben odaért és kihívta a rendőrséget. A bíróságon meg kiderült, hogy nem ez volt az első alkalom, hanem már évek óta terrorban tart minket. Három évet kapott, de jó magaviselet esetén egy év után kiengedik.
-Értem. Hidd el apukádnak nem lesz arany élete. A gyerekbántalmazókat szétverik a rabok.
-Nekem már teljesen mindegy. Csak soha többet ne kelljen látnom.
Talán megérintette mondatom, hiszen Jungkook szájából is bizonyára ilyen szavakat hallott utoljára. Tudja, hogy halott már számára, de szerintem nem hajlandó ezt elfogadni, főleg úgy, hogy nem ez az igazság.
-Uram, ha nem maga ölte meg a feleségét, mégis ki tette?- hajoltam az asztal fölé, hogy felhívjam magamra a figyelmét.
-Ez egy nagyon bonyolult történtet Jimin, de azt hiszem tudnod kell. És talán Jungkookra is tudsz hatni és rávezetni Őt az igazságra.
-Kérem mesélje el!
-Tudod én elhárító voltam. Az elhárítókat rengeteg mindenben alkalmazzák legyen szó koncertekről, vagy esküvőkről, tárgyalásokról. De én a maffiaszervezetek lebuktatásában dolgoztam. Rengeteg embert juttattam börtönbe, mind maffiavezérek, mocskos múlttal rendelkező ember voltak. Így a sok siker mellett szereztem egy két ellenséget magamnak.
-És az egyik ellensége ölte meg a feleségét?-vontam fel szemöldököm.
-Nem. Ez ennél sokkal bonyolultabb. Tudod tisztában voltam a munkám veszélyeivel. Mindennél jobban védeni akartam a családomat. Su- jin és Jungkook a világot jelentették nekem és ez most is így van. Tudtam, hogy velem együtt ők is veszélyben voltak a munkám miatt. Sokszor ott akartam hagyni őket, hiszen, ha a munkámat hagyom ott azzal nem oldok meg semmit. Attól még az ellenségeim ugyan úgy gyűlölni fognak.
-Az egyik legnagyobb maffiabanda lebuktatásán dolgoztam, amikor telefonon kezdtek el zaklatni. Folyamatosan olyan esemeseket kaptam amikben a családomról beszéltek, és megfenyegettek, hogy megölik őket. Persze le tudtam nyomozni, hogy mégis ki küldi ezeket az üzeneteket, de a megoldás ennél többet kívánt. A világ minden táján élnek emberek, akik ehhez a maffia csoporthoz tartoznak, így elmenekülni nem volt bölcs döntés. Az időnk azonban fogyott. Su- jin folyamatosan panaszkodott, hogy úgy érzi figyelik és követik őt. Jungkook is panaszkodott, pedig ő nem velünk élt már akkor. Nem tudtam mit tegyek. Beleőrültem volna, ha valami bajok esik. Így hát...
Azt hiszem most kapcsolódott fel bennem a villanykörte. Most értettem meg mindazt, amit nem tudtam felfogni. Össze tudtam rakni a kirakóst.
-Eljátszották a felesége halálát!- emeltem rá tekintetem.
-Igen...-sóhajtott, majd folytatta- Erről senki nem tud rajtam és Su- jinen kívül. Talán ostoba ötletnek tartod, de ez volt az egyelten megoldás. Azzal, hogy Su- jin „meghalt", biztonágban tudhattam őt, hiszen ki üldözne egy halott embert. Én börtönbe kerültem, ami a lehető legrosszabb büntetés. Jungkookot pedig nem bántották, hiszen nincs annál nagyobb fájdalom, minthogy elvesztünk valakit, aki szeretünk. Ez volt az egyelten megoldás.
-Uram tisztában van vele mekkora fájdalmat okozott ezzel Jungkooknak?- csaptam az asztalra.
-De életben van nem?
Ez az egész abszurdum. De igaza van. Ha ő akkor nem teszi meg ezt a lépést, akkor talán Jungkook már halott lenne, aminek én a puszta gondolatától rosszul vagyok.
-És mi van a feleségével?
-Annyit tudok, hogy életben van. Nem tudom, hogy hol van, mert, ha tudnám... Egy titok addig titok míg egy ember tudja. Könnyen lenyomozható bárki. Úgy van a legnagyobb biztonságban, ha csak ő maga tudja hol tartózkodik.
-És az nem jutott eszébe, hogy felkeresse a fiát, aki minden nap küzd a hiányával?
-Erről nem tudok mit mondani. Su- jinnel egy hónapban egyszer beszélek egy percet. Bizonyára tudja Jungkookról, hogy jól van. Lehet, hogy követi is őt, jól tudom, hogy mennyire szereti Őt.
-Akkor miért nem mondják el neki az igazat?
-Tudod Jimin, ez nem ilyen egyszerű. Mindketten félünk, hogy mit szólna ehhez az egészhez. Velem szóba sem áll, hiszen azt hiszi én vagyok a tettes. De talán te tehetnél valamit az ügy érdekében. Rád hallgat ebben biztos vagyok.
-Ebben az ügyben nem hiszem, hogy kíváncsi lenne rám.
-Kérlek Jimin, próbáld meg. Nem lenne Jungkook boldog, ha tudná az igazat?
Nem biztos, hogy jó ötlet, de meg kell próbálnom. Ha Jungkook visszakapja a családját, akkor újra teljes lehet az élete. Nem tehetem meg, hogy elveszem tőle ezt. Ideje megtudnia az igazat.
-Számíthat rám uram!- kezet fogtunk én pedig kimentem a kis helyiségből.
Az eső már szakadt odakint, és szokásomhoz híven nem hoztam esernyőt magammal. Nem vagyok az a fajta ember, aki irtózik az esőtől, így hagytam, hogy beterítsen. Hajamról már csöpögött a víz. Bőrdzsekimen esőcseppek ragyogtak. Becsuktam a szeme, és az égre emeltem a fejemet. Nagyokat sóhajtva dolgoztam fel az elmúlt órában elhangzott információ tömeget. Jungkook anyukája él, tényleg életben van. Remélem én leszek az az ember, aki segít nekik újra egymásra találni. Csak azt szeretném, ha boldogok lennének, és ne kelljen félniük senkitől sem.
A gond csak az, hogy Jungkook korántsem fogja olyan könnyen elfogadni ezt, mint én.
ESTÁS LEYENDO
Tornádó
Fanfic{Befejezett} Park Jimin, az iskola egyik éltanulójának élete fordulatot vesz, mikor iskolájában táncversenyt hirdetnek, így lehetőséget kap, hogy bizonyítson környezetének de legfőképpen önmagának. Ám ez nem olyan egyszerű, mint gondolja. Egy titokz...
