Tornádó

1. |KEZDET|

"Hogy állandóan boldog lehess, folyton változnod kell."

__________________JIMIN___________________

- Minden diák fáradjon a nagyszünetben a tornaterembe- zavarta meg a matek óra anyagát az igazgató erőteljes és határozott hangja. A diákok az előbb elhangzottak miatt összesugdolóztak, kíváncsiság jelent meg az eddig a matek által unott arcukon.

- Jimin! Szerinted miét hívnak össze minket?- jött a kérdés a padtársamtól, aki furcsamód már nem aludt mellettem, ahogy általában ezt szokta, ha matek óra van.

- Fogalmam sincs, lehet valami pályázatot nyert a suli, vagy ki tudja. - mondtam vállvonogatva. Igazából nem nagyon érdekelt bármi, aminek köze van a sulihoz. Oké bejárok órára, eléggé jó tanuló vagyok, de csak azért, mert szeretnék valamit elérni majd felnőtt koromban. De igazából semmi verseny, meg közösségi munka nem érdekelt. Nem mellesleg a szüleimnek is meg akarok felelni, de ettől még nem várja el tőlem senki, hogy minden versenyen, meg közösségi rendezvényen részt kell vennem.

- Kérem, figyeljenek rám, az órának nincs még vége!- szólt ránk a tanárnő, aki ahhoz képest, hogy matek tanár eléggé kedves volt és gondoskodó. Szerettem a matekot, annak ellenére, hogy sokszor meggyűlt vele a bajom. Mégis késztetést éreztem arra, hogy gyakoroljak addig, míg nem sikerül jól a feladat. Talán ez volt a legjobb tulajdonsága a tanárnőt, mert mindig tudott ösztönözni minket, ezt pedig valaki kihasználta, valakit nem érdekelt.

A maradék húsz perc úgy telt, ahogy szokott. Az osztály kilencven százaléka aludt, vagy telefonozott, vagy levelezett. És körülbelül tíz ember a matekkal foglalkozott.

-Tehát, a házi befejezni az órán elkezdett feladatot.

Majd a tanárnő megkért valakit, hogy törölje le a táblát és a teremben hagyott minket. Szokásomhoz híven én voltam az teljesítette a kérését, de nem esett nehezemre minden nap elvégezni a feladatot.

-Szerintetek mi történt? Lehet, hogy bezárják a sulit... Életem legszebb napja lenne. - kezdett bele az önfeledt nevetésbe Namjoon. Neki már igazából tök mindegy, hogy jár- e suliba vagy nem.

- Vagy valami pályázatot nyertünk, vagy felújítás lesz. Egy csomó dolog szóba jöhet- jöttek az ötletek. Én inkább kimentem a mosdóba, nem akartam halálra unni magam. Persze a mosdó a mi osztályunktól volt a legmesszebb. Szerencsére senki nem járkált a folyosókon, csak egy két diák, aki ment a büfébe, vagy éppen telefonált. Félutamon megpillantottam az igazgatót, aki mellett egy fiatal, körülbelül 25 éves férfi követte őt. Farmert és fekete bőrdzsekit viselt egy barna bakanccsal. Barna haja a szemébe lógott ezzel, még jobban kihangsúlyozva gyönyörű szemeit, és tökéletes arcát. Arcélén pont megcsillant a világítás, amit ámulva figyeltem. Egyetlen hiba sem volt rajta. Még a járása is tökéletes volt, ahogy a lábaival lépked és minden egyes lépésénél, a szűk nadrágján látszott, hogy izmos lábai megfeszülnek a súlya alatt. Tekintetünk összetalálkozott, mire nekem azonnal el kellett kapnom a szemeimet. Illedelmesen köszöntem, mire csak az igazgató viszonozta megnyilvánulásom. A fiatal férfi azonban nem köszönt vissza, csak egyszerűen elsétált mellettem anélkül, hogy rám nézett volna. Mikor elhaladt mellettem megcsapott férfias illata, amitől pupilláim összeszűkültek, gyomrom összezsugorodott. Pár lépés után nem bírtam ki, hogy ne nézzek hátra, azonban mikor megtettem ő is engem nézett. Tetőtől talpig végig jártak rajtam a szemei, mire én elvörösödtem. Egy kisebb mosolyt villantott, majd folytatta útját az igazgató mellett. Nem bírtam egy lépést sem megtenni. Falhoz döntöttem a hátam és leguggoltam. Mégis ki volt ő? Csak reménykedni tudtam, hogy egy új tanárral van dolgom, bár lehet, ez lenne az első alkalom, hogy megbukok, hiszen ki tudna az anyagra koncentrálni, ha ilyen férfi tanítja?