Tornádó

15. |VÉR, VEREJTÉK, KÖNNYEK|

„Nincs remény, ha vak vagy arra a fényre amelyik nem a dolgokból, hanem a dolgok jelentéséből árad."

Időközben leültem egy közeli padra, ami annyira nem volt jó ötlet, hiszen a novemberi hideg miatt a fenekem majdnem oda fagyott. Ennek ellenére nem álltam fel, hanem vártam. Vártam, hogy felbukkanjon a király kék Audio, és én ismét csodálkozva nézzem végig, hogy Jungkook mennyire jó pasi, és mekkora hülye vagyok, hogy hagyjam apa közénk álljon. De azt érzem ez a helyes. Elbizonytalanított Mr. Jeon, hiszen azt mondta vigyázzak Jungkookra, és tegyem boldoggá, pedig én ennek pont az ellentétét művelem. Talán, ha elmagyarázom Jungkooknak, hogy miért tettem ezt, és miért mondtam neki azt, amit, talán megérti, és kicsit enyhül a fájdalmunk, mert nem kettőnk miatt történt ez az egész, hanem apa miatt. Nem hozzá illő gondolat, de sokszor jobb lenne, ha nem lenne apám. Persze mindig meggondolom magam, mert sokat köszönhetek neki a sok rossz dolog mellett.

Épp a jelzőtáblát figyeltem, amely zöldre váltott. mikor feltűnt a besötétített üveges királykék autó. Hangjától kirázott a hideg, eszembe jutott, mikor a ház előtt romantikáztunk a kocsiban. Nyugodt lélekkel ültem Jungkook ölében azon a napon, hiszen a sötétített üvegen senki nem lát be, így mi átadtuk magunkat az élvezetnek.

Előttem parkolt le, majd egy légies mozdulattal kiszállt az autóból. Még ezt is tökéletesen csinálja, hogy a francban lehetséges ez? Tekintetünk összetalálkozott, amely hatására nem sok kellett, hogy el ne sírjam magam, de erősnek kellett maradnom. Legszívesebben ott helyben a nyakába ugrottam volna, és elvesztem volna ajkai érintésében.

-Jimin!- sietett felém nagy lépteivel, amikor én felálltam a padról, és ölelésbe vontam. Annyira jó volt végre pár nap után újra érezni illatát. Megnyugtatott, mintha minden rendben lenne, és csakis kettőnkkel kellene foglalkoznunk nem törődve más problémákkal.

-Jó újra látni.-leheltem nyakába a szavakat, ő pedig még erősebben szorított.

Nem csókolt meg, csak akkor csókolna meg ha tudná, hogy én is akarom. Össze van zavarodva ahogy jelenleg én is. Érezni akartam ajkait, de az agyam jobban beleszólt az érzelmeimbe mint ahogy általában szokott.

-Itt vagyok. Mit szeretnél mondani?-kérdezte, miután elhúzódtunk egymástól.

-Meg akarom magyarázni...-hajtottam le fejem. Ismét szembesültem a problémákkal.

Kezeit összefonta izmos teste előtt, várva, hogy belekezdjem mondandómba, amire valószínűleg azóta vár mióta azt mondtam, hogy szakítsunk.

-Amikor eljöttem tőled reggel... apa otthon volt. Én nagyon megijedtem... Megint kérdőre vont, és mikor anya meg akart védeni, akkor megütötte. Nagyon féltem, és elmondtam, hogy szerelmes vagyok egy fiúba.- könnyeim utat törtek maguknak, és végig folytak arcőrömön.

-Aztán... apa ordibálni kezdett velem, és... megint megütött. Gyomorszájon is rúgott, anya pedig nem mert tenni semmit. Nahh.... Nagyon félek Jungkook!- a könnyek fojtogatni kezdtek, tüdőm nem jutott elegendő levegőhöz.

Erős férfias tenyerét éreztem arcomon, amint végig simít ajkaimon, és a nevemet suttogja. Tekintetemet rá emeltem, ami hatására szívem össze szorult. Mégis, hogy engedhettem el Őt? Hogy volt bennem akkora félelem, hogy nemet mondjak a szerelmünkre, és megpróbáljam elfelejteni. Nem lennék képes senki mást szeretni, ilyen szerelemmel, mint őt. Nem tudok máshoz hozzáérni, mást megcsókolni, és másnak örömet okozni.

Keze tarkómra tévedt, és simogatni kezdte az érintett területet. Egyik kezem hasára helyeztem ezzel érezve zakója alatt az izmos bőrt, amit pár napja még csókokkal hintettem be. Végig mértem egész valóját szemeimmel, és ajkainál megálltam. Éreztem, ahogy engem hív, és azt akarja, hogy eggyé váljunk. Másik kezemet arcára tettem, és enyhén végig simítottam hüvelyujjammal tökéletes bőrén. Tudtam, hogy meg fogom csókolni, de most minden az agyam beleszólása nélkül történt. Csakis a szívem irányított.