Tornádó

16. |ÉRZELEM NÉLKÜL|

„A világ, amit teremtettünk gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül."

1 héttel később

-Az esküdtszék meghozta döntését. A vádlott Park Yeong-su, erőszakos testi sértés, és családja felé intézett folyamatos testi fenyítés vádjával három év szabadságvesztésre ítéltük, amely öt-száz-ezer Won befizetésével enyhíthető. A vádlottnak előreláthatólag három hónapon belül be kell vonulnia a börtönbe. Mivel nincs rendőrségi előélete ezért a szabadságvesztés csökkenthető helyes magaviselet esetén egy évre. A tárgyalást berekesztem.

Hazaérve Jungkook lakásába egy kicsit megkönnyebbülve, de mégis bűntudattal küzdve huppantam le a kedvenc kanapémra. Egy időre Jungkooknál fogunk lakni anyával, mivel a házból helyszínelési terület lett. Ráadásul a nappaliban borzalmas körülmények uralkodnak. Sem lelki, sem tesi erőnk nem volt anyával visszamenni, és szembesülni a valósággal. Apa börtönbe fog kerülni, és a családunknak ezzel befellegzett. Nem volt bűntudatom amiért apát annyira megvertem, az oka inkább az volt, hogy nem éreztem semmit, amikor a bíró kimondta, hogy be kell vonulnia. Az apám... Megbánást és sajnálatot kéne éreznem, de ehelyett semmit nem érzek a megkönnyebbülésen kívül. Sírnom kéne, és sajnálnom, ami történt, de nem érzek semmit.

Velem ellentétben anya összeroppant. Tudom, hogy annak ellenére, amit tett vele apa, még midig szereti őt. Hiszen voltak a rossz emlékek mellett kellemesek is. Mikor egy időre minden normális lett, és egy ideig boldog család lehettünk. Olyan amilyennek mindig is lennünk kellett volna. De ennek vége. Vége a rossznak és a jónak is. Most valami teljesen új fejezet következik, amit anyával ketten kell felfedeznünk.

Jungkook felajánlotta, hogy lakhatunk nála ameddig csak szeretnénk, de persze borzalmas nehéz volt anyát rávenni arra, hogy éljünk ott egy ideig. Személy szerint, és sosem akarok visszamenni a házunkba. Magam mögött akarom hagyni az egészet. Nem törődni mással, csak azzal, ami boldoggá tesz, amit szeretek. Ez az egyetlen álmom.

-Jól vagy?- ült le mellém Jungkook a vállamon végig simítva.

-Jól. Csak furcsa.-néztem a földet.

Kezével állam alá nyúlt és megemelte azt, elérve, hogy tekintetünk összetalálkozzon.

-Mond el!

-Nem érzek semmit. Csalódottnak kéne lennem, és sírnom, de nem megy. Az apám, mégsem sajnálom, ami történt.

-Ezen csodálkozol? Terrorban tartott titeket annyi éven keresztül.

-De mégis az apám, és az is marad.

Nagyon sóhajtott Jungkook, és közel húzott magához. Ölelésében éreztem a szerelmet, ami nagyon hatással volt rám. Közel bújtam hozzá, hogy elvesszek közelgésében, és belevéssem illatát az emlékezetembe.

-Fiúk, én ledőlök egy kicsit rendben?- lépett be anya kisírt szemekkel.

-Jól van asszonyom?- emelte rá tekintetét Jungkook.

-Csak szeretnék pihenni.-mosolyodott el anya. De az a mosoly nem volt őszinte. Tudom, hogy nehéz időszak ez most anyának, és meg kell vele beszélnem, hogy mi lesz ezután, de még nem most. Annyira friss ez az egész, először nyugodjanak le a kedélyek aztán átbeszéljük a dolgokat, és hogy mi a következő lépés. De féltem attól a beszélgetéstől.

Gyenge lépteivel ment be a dolgozó szobába, ahol Jungkook ideiglenesen felállított egy ágyat. Azt akartam, hogy anyával egymás mellett aludjunk, de ő ragaszkodott hozzá, hogy egyedül töltse az éjszakákat. Gondolom nem akarta, hogy lássam ahogy álomba sírja magát. Ettől függetlenül éjjelente sokszor hallom a szipogását, és hogy motyog magában valamit. Borzasztóan sajnáltam, de itt volt az ideje, hogy véget vessünk a folyamatos erőszaknak és rettegésnek, ami már évtizedek óta jelen van.