Tornádó

2. |ÉRZELEM|

"A barátság és a szerelem olyanok mint a hegedűhúr, ami ha megereszkedik még meghúzhatod, de ha elszakad hiába kötözöd össze: mindig hamis hangot fog adni."

Ma van a meghallgatás. Az előző két napomból az időt amikor otthon voltam mindig a táncnak szenteltem. Gyakorolta amennyit csak lehetett, és végül sikerült egy teljes koreográfiát kitalálnom, és megtanulnom. Talán már az is egy előny, hogy a koreográfia a sajátom, és nem egy betanult forma. Este gyomorgörccsel feküdtem le, tudván, hogy holnap ilyenkor talán már tudni fogom, hogy sikerült e bejutnom a csapatba vagy sem. Minden órában átismételtem a lépéseket, és folyamatosan a tökéletességre törekedtem. Meg akartam mutatni mindenkinek, és főleg Jungkooknak és magamnak, hogy igenis jó vagyok valamiben. A közönséggel lesz az egyelten probléma.

Mikor Lisáéknál gyakoroltam Lisa mindig kiültette elém a létező összes plüss állatát, így gyakorolva, hogy „közönség" előtt megy e a dolog. Hát nyilván ment, hiszen tudtam, hogy csak egyetlen érző lény figyel, és az Lisa. Volt olyan, hogy a szüleit is behívta, hogy táncoljam el nekik is is, de egy kiadós vállba ütés miatt elvetette az ötletet.

Ma 7 órám volt, úgy, hogy volt időm a nyolcadik órában gyakorolni, és átvenni az agyamba égett koreográfiát. A tornateremben nem volt senki, így elég helyem volt, és sokkal jobban is ment, mint eddig, hiszen egy szobában nincs annyi hely, mint egy tornateremben. Lisa is ott volt velem, így, ha jött volna valaki leállította volna zenét, hogy ne zavarhasson meg senki. De nem volt egy árva lélek sem a teremben, így zavartalanul tudtam táncolni. Nyolcadik óráról, mikor kicsöngettek az iskola gondnokai behoztak egy asztalt. Őket Jungkook követte, aki egy széket hozott magával. Fekete nadrágot, és egy sötétkék ujjatlan felsőt viselt. Izmai megfeszültek a cipelés miatt, én pedig azt kívántam bár sosem érne oda az asztalhoz, hogy gyönyörködni tudjak bicepszében.

Lisa odarohant hozzám és csettintett a szemem előtt ezzel kirángatva a Jungkook bámulásból.

-Ne ilyen feltűnően bámuld már! - szólt rám határozott hangon.

-Én nem is!

-Nem a francokat! Mindjárt kigúvvad a szemed. Állj le Jimin, olyan mintha pillanatokon belül rá akarnál ugrani.

-Hát, nem sok választ el tőle, ebben igazad van.- mosolyodtam el.

Erre a mondatra mindketten nevetni kezdtünk. Lisa a poén miatt, én pedig csak zavaromban követtem a példáját.

-Mennyetek ki, majd sorban kell csak bejönnötök! - nézett ránk Jungkook az asztala mögül.

Észre sem vettük, hogy közben leült, és kezdené a meghallgatást.

Lisa kézen ragadott és kihúzott, a teremből. Kiérve az ajtón a teremhez vezető folyosó, már szinte dugig volt diákokkal. Beálltam a sor végére, de egyre csak többen lettünk. Az első ember bement, mi pedig csak a zenét hallottuk. Senkihez nem szóltam egy szót sem. Idegességemben a kezeimet tördeltem, amelyek jéghidegek voltak.

Egyre többen mentek be, de ki senki nem jött. Gondolom a tesiterem másik ajtaján mentek ki. Jobb is, mert nem akartam semmilyen reakciót látni. A legtöbben úgy is sírva, vagy csalódottan jöttek volna ki. Már csak egy ember volt vissza előttem, így az ideg összeroppanás szélén álltam. Öt perccel később az ajtó kinyílt előttem.

- Következő! - hallottam Jungkook hangját.

Nagy levegőt vettem, és beléptem a terembe. Senki nem volt bent rajtam és Jungkookon kívül, így eléggé kellemetlen volt a helyzet számomra. Láttam Jungkookon, hogy felismert a folyosói incidens miatt, így száján egy apró mosoly jelent meg.