Egy pillantás elég

19. rész

Ha létezik az, hogy minden egyes órában feszültebb lettem, mikor hétfőn az igazgató elék kerültünk Jessyvel, akkor az érettségi ehhez képest Malibu.
-El nem tudom hinni, hogy egész hétvégén bent voltak. De mégis hogy nem vehette észre magukat a takarító?
-Nem tudom igazgató úr, de szerintem a Tanár úrnak is és nekem is jót tenne, ha a mai napot otthon tölthetnénk.
Nem mertem ránézni, mert képtelen lettem volna ránézni anélkül, hogy elárulnám magam. Mégis minden pillanatban lenyűgöz ez a lány.
-Igaza van Ms. Morgan. Ez esetben szerintem távozhat.
Jessy határozottan fölállt a székről és elindult az ajtó felé. Nekem beletelt egy kis időbe, mire követni tudtam a példáját, azonban az igazgató megállított.
-Mr. Hyde. Ön maradjon.
Kelletlenül megfordultam és visszaültem a székbe.
-Nos, mint új kolléga, tehát nem ismerem és nem is szándékozom megsérteni, de egy ilyen helyzetben, mikor egy fiatal férfi tanár egy csinosabb diáklánnyal ragad egy teremben... hadd ne mondjam ki, hogy mi szokott történni.
-Nem történt semmi. Még hogyha vonzódnék is Jessyhez, azért nem vagyok olyan ütődött, hogy a tesiteremben magamévá tegyem.-próbáltam magabiztos lenni, de a hangom egy helyen elcsuklott
-Természetesen. A másik ami miatt szerettem volna magával beszélni, hogy lenne egy francia verseny amin Ms. Morgan részt vehetne, de felsőfokú francia tudás kéne hozzá, ezért különórákat kéne neki adni. Természetesen egyezzenek meg, hogy fizetett különóra legyen vagy nem. A verseny április közepe fele lesz. Lesz elég ideje felkészíteni.
-Értem. Szerintem elég lesz az idő.
-Jajj, meg még valami Mr. Hyde....

***

A folyosó végén levő bőrfotelben ücsörögtem, miközben vártam, hogy Nathan kijöjjön. Már épp azon gondolkoztam, hogy elindulok haza, és inkább hagyok neki egy sms-t, mikor kinyílt az igazgatói ajtaja, és Nathan lépett ki gondterhelt arccal. Nem vett észre ezért mögé lopóztam és hátulról a nyakába ugrottam.
-Te szent isten! Ilyet ne csinálj mégegyszer!
-Ne haragudj.-kuncogtam halkan- De nagyon belemerültél a gondolataidba. Mi bánt?
-Egyszer talán elmesélem-karolta át lágyan a derekamat.-De nem most.
A derekamat átölelve léptünk ki az iskolából a parkolóba. Magához húzva vezetett fekete motorjához, és a kezembe nyomta a sisakját.
-Nem lenne jobb, ha inkább a sofőr hordaná?-néztem rá kétkedőn
-Ne aggódj Édes-nyomott egy puszit a fejemre-, régebben versenyszerűen motoroztam. Tudok sisak nélkül is vezetni.
Félve vettem fel a sisakot, majd Nathan mögé lépve átkaroltam hátulról a mellkasát. Mielőtt azonban felkészülhettem volna, nagy sebességgel elindult a kavicsos úton.
-Nathan lassíts!-visítottam a fülébe
-Ne aggódj Édes, nem lesz gond,csak kapaszkodj!
Bár biztatóan akarta mondani, de hallottan a hangján a halvány félelmet. A fülem mellett süvítő szél volt az egyetlen ami emlékeztetett a gyorsaságra, mert ahogy a hátába temettem sisakos fejemet, úgy éreztem, hogy egy lassított felvételben vagyok, és csak azt fogtam fel, hogy még nem akarok tőle elválni.