Egy pillantás elég

25. fejezet

-Ne aggódj nyuszi, jó színész vagy. Nincs okod az aggodalomra.
Az utolsó simításokat végeztük az előkészületekben, mikor Bianca odajött hozzám, hogy megnyugtasson. Nem mondom, hogy sikerült, de segített egy kicsit észhez térni. Csak előadjuk a darabot és ennyi. Nem lesz semmi!
 Szaggatottan kifújtam a levegőt, és a színpad széléhez mentem, hogy az összes jelenetet láthassam, amíg nem én jövök. Mikor elkezdődött az előadás, csak akkor jutott eszembe, hogy nem biztos, hogy Nathan tud énekelni. De most már késő lett volna rögtönözni. Egy csontos kéz megérintette a vállamat. A drámatanár volt, hogy álljak a helyemre, mert nemsokára én jövök. Az erkélyféleségként kiállított résznél tördeltem a kezem, mikor felcsendült a zene, és én következtem.

Qu,est c'qu'on sait de l'amour quand on a que 16 ans...
(Mit tudhatok a szerelemről, hisz csak 16 éves vagyok...)

Amint elkezdtem énekelni, elszállt minden félelmem, és csak a darabra próbáltam koncentrálni, egészen addig míg meg nem hallottam Nathan énekelni.

Je suis aimé par des femmes, moi qui n'ai pas 20 ans...
(Szerettem a nőket, én, aki még 20 éves se vagyok)

Unom már, hogy újra és újra meg tud lepni, hogy mennyire tehetséges vagy éppen milyen sok dologban jó. Közé tartozik az éneklés is. Az egész darab alatt tökéletesen alakított, és soha nem csuklott meg a hangja. Ha nem lennék rá dühös, akkor még azt is bevallanám magamnak, hogy jó volt újra csókolni, mert felismerem a színpadi csókot és a valódit. Márpedig amit ő adott, az nem színpadi csók volt. Az egész előadás alatt elhittem, hogy újra lehet köztünk valami, hogy megoldhatunk együtt mindent. És még a nagyimtól kapott örökség, az álarc is azt mutatta. Senki nem vette észre, hogy kicseréltem. Egyszerűen tudnom kellett, hogy lehet-e köztünk bármi. De csak annyit tudtam meg, hogy jó ember, de vigyázzak vele.
 Az előadás végén, mikor meghajoltunk, Nathan megfogta a kezem, és velem együtt külön újra  meghajolt. Kétségtelenül mi kaptuk a legtöbb tapsot, de a többiek is dicséretet érdemelnek. A nagyiékon és Max-en láttam, hogy nagyon büszkék rám. De Max-en azt is láttam, hogy vészjóslóan fürkészi Nathan minden egyes mozdulatát.
 Mikor visszahúzták a függönyöket, én egyből az öltöző felé mentem, mert le kellett rogynom egy székre, ha nem akartam elájulni. Max-nek küldtem egy sms-t, hogy ne várjanak meg, mert egy ideig még maradni szeretnék.
 Mikor már az utolsó ember köszönt be, hogy indul haza, csak akkor merészkedtem i az öltözőből. Nem tudom, hogy miért akartam annyira egyedül lenni, de jól esett egy kis csönd és magány. Felkaptam a pulcsimat és elindultam a porta felé. A parkoló felé indultam haza, mert arra rövidebb az út. A parkolóban azonban még volt valaki, egy motornak dőlve. Egyből tudtam, hogy ki az.

***

Mikor kiszúrtam Jessyt, ahogy közeledik, ellöktem magam a motoromtól, és elindultam felé. Nem akarom színlelni, hogy minden rendben van. Meg fogom neki mondani, hogy még szeretem, annak ellenére, hogy ő már más barátnője. Egyszerűen ki kell adnom magamból. Mikor elé értem kivette a füléből a fülhallgató, és belenézett a szemembe. Láttam rajta, hogy sejti mit akarok.
-Nem éppen szokványos színpadi csókot adtál.
Önkéntelenül is elnevettem magam, miközben beletúrtam a hajamba. És nem tudom miért, de ösztönösen a nyakához nyúltam és finoman megcsókoltam, épp csak érintettem. Majd egy nagy csörömpölést hallottunk oldalról. Mikor pedig odafordultunk, Jessy barátját, Jacket láttuk, amint lesokkolódva nekidől a villanyoszlopnak. Ez meg mit keres itt?!