26. fejezet

2.9K 125 3
                                    

Nem tudom, hogy az elmúlt percekben min lepődtem meg jobban, hogy Nathan megcsókolt, vagy hogy Jack eljött a suliig. De ez mind nem számít jelenleg, mert Jack teljesen megtörve dőlt neki a villanyoszlopnak. Kétségkívül az életem legkínosabb pillanata ez. Feszengve elhúzódtam Nathantől, aki ugyanannyira zavarban volt mint én. Ellépett tőlem és a motorjához lépett. Fölvette a a sisakját, és mellém gurult.
-Majd valamikor hívj föl.
Bólintottam mire bekapcsolta a motorját, és elindult a sötét utcán hazafele. Ránéztem szerencsétlen Jack-re, aki lesütött szemmel állt, és nem tudta mit mondjon.
-Őt szereted. Igaz?
Sírás fojtogatott és halványan bólintottam. Bármennyire is szeretném tagadni, szeretem. Halkan fölhorkantott és elém lépett.
-Csak annyit ígérj meg, hogy vigyázol magadra. - bólintottam egyet, mire közelebb hajolva megpuszilta a homlokomat - Talán jobb is lesz így. Nem illek hozzád. De ő igen. Ettől függetlenül még szeretlek, és ha bármiben tudok neked segíteni, megvan még a számom.
Lassan elbotorkált a parkolóból, én pedig ott álltam egyedül az éjszaka közepén. Leroskadtam a közeli padra, és lehunytam a szememet.  Valami azt súgta, hogy kell egy kis idő, mielőtt hazaindulok. Az utóbbi idő túl eseménydús volt és túl sok érzelem kavargott a fejemben ahhoz, hogy tisztán tudjak gondolkodni. Eszembe jutott, hogy talán célba kéne vennem a legközelebbi kocsmát, de minden pénzem otthon van. Mindegy, talán sikerül szereznem egyet ingyen.

***

Oké, most biztos mindenki elítél, hogy ennyire alkoholfogyasztó vagyok, de még mindig jobb mintha dohányoznék. A legközelebbi kocsma ami nyitva volt, egy jó barátomé, ezért megbeszéltem vele, hogy majd másnap kifizetem, és hátramehettem, hogy ne kelljen a sört vagy éppen vodkát vedelő pasik között feszengenem.
-Mellesleg mi történt?
-Ezt hogy érted? -néztem fel rá a poharam mögül.
-Jessy, ismerlek kiskorod óta, és nem szoktál inni, csak ha valami gond van. Szóval?
-Legyen elég annyi, hogy túl sok mindent történt ahhoz, hogy ép ésszel fel tudjam dolgozni.
Chase, Ryan bátyja, nem mellesleg Max legjobb barátja, ezért természetesen írt a bátyámnak, hogy hol vagyok, és hogy ne aggódjanak.
Helyet foglalt a mellettem lévő rekeszen, amit szék gyanánt használnak itt hátul.
-Köze van ennek Nathanhöz?
-Ryan vagy Max mondta el? - néztem rá gyanakvóan.
-Azt hiszed, hogy csak te ismered Nathant ebben a városban? - nyúlt az előtte lévő sörösüveghez- Szinte együtt nőttem fel Nathannel.Ryan akkor még nem született meg. Szomszédok voltak a családjaink. Egészen addig a napig, míg az apja meg nem próbálta megszöktetni.
-Az apja? Nem az anyja akarta megmenteni? - kis híján kiejtettem a kezemből a poharat, annyira meglepődtem.
-De!Vagyis hát... Na jó, nézd Jessy. Amit most hallasz tőlem, arról nem kérdezheted Nathant világos?
Gyanakvóan bólintottam egyet, mire mesélni kezdett. Nem akartam hinni a fülemnek. A pohár kiesett a kezemből és nagy csörömpöléssel darabokra tört a padlón.
-És ezt miért nem mondja el neki senki?
-Na vajon miért Jessy?! Beteg. Nem mellesleg az apja börtönben van, az anyja pedig halott. Az igazság megtörné! Nathan jó ember, de az élete túl bonyolult és keserves ahhoz, hogy megtudja mi is történt a családjával valójában! És ha segíteni akarsz rajta, akkor jobban teszed, ha egy szót sem szólsz erről neki. Kicsi volt, mikor ez történt. Nem tehetett semmiről. Csakis az anyja. Ha többet akarsz megtudni, akkor az apját kérdezd, mert ennél többet én sem tudok mondani, és jelenleg nem is akarok! Most pedig menj, mert későre jár!

Egy pillantás elégWhere stories live. Discover now