Egy pillantás elég

29. fejezet

A velem szemben ülő férfi szemében látni lehetett a megtörtséget. Már szinte bántam, hogy egyáltalán megemlítettem ezt a témát. Tényleg mély seb lehet, ha ennyire megviseli. Már épp mondani akartam, hogy nem muszáj elmondania, de kedvesen rám mosolygott, és belekezdett.
- Tudod, Nathan volt a legcsodásabb gyerek akik kívánhattam, de tényleg. Egészségesen született, a feleségemmel imádtuk. Legalábbis én vak, így láttam. Tíz éves lehetett Nathan, mikor egyik nap előbb értem haza a munkahelyemről. Nem akartam nagy zajt csapni, ezért nem is köszöntem. Nyár volt. Azt hittem alszanak, ezért van ekkora csend. De nem voltak a házban. -hallottam ahogy elcsuklik a hangja. - Kimentem a hátsó ajtón, és a fészer felé vettem az irányt, ahol Nathan azt kiabálta, hogy valamilyen Clarisse hagyja békén. Ezt nem értettem, mert ilyen nevű ismerőse egyikünknek sem volt. Résnyire kinyitottam a fészer ajtaját, és akkor megláttam... A feleségem egy kést szorított Nathan nyakához egy ördögi vigyor kíséretében. De a szeme valahogy más volt. Mintha nem is az én feleségem lenne. Berobogtam és elrángattam a feleségemet, mielőtt Nathan-nek valami baja esett volna. Kihívtam a rendőrséget, akik beutalták egy könnycsepp folyt végig az arcán, amit sietősen letörölt, mielőtt folytatta volna.
-Akkor nem tulajdonítottam neki olyan nagy jelentőséget Nathan-re nézve. De hét évvel később, mikor végzős lett egyik éjszaka egy fájdalmas sikolyra lettem figyelmes ugyancsak a fészerből. Féltem oda menni, mert a feleségem hangja volt. Mikor a zseblámpával bevilágítottam a feleségem holtteste hevert a földön vérbe fagyva, mellette Nathan ugyanazzal az őrölt vigyorral az arcán, mint mikor az anyja majdnem megölte. Egy másodperccel később összeesett, nekem pedig lépnem kellett. Nathant bevittem a házba, a kést pedig gondosan elástam és egy másik kést bevéreztem, mintha én tettem volna. Másnap a szomszéd el akart vinni valamit a fészerből és megtalálta a holttestet. Az egészet magamra vállaltam, de egy ismerősömnek elmondtam mindent, ami történt és megkértem hogy vigyázzon Nathan-re helyettem is.
-Vagyis amiért maga van most börtönben....
-Azt mind Nathan egy másik énje követte el.
Próbáltam újra felemészteni a hallottakat. Nehezen tudtam felfogni, hogy az előttem ülő férfi cselekedeteit.
-Szerintem magánál jobb apát nem lehetne kívánni.
-Én valahogy nem így látom. Mit akarsz most tenni?
A kérdés őszintén meglepett. Nem tudom.
-Annyit biztosan tudok, hogy segíteni szeretnék rajta... nem tudom, hogy hogyan vagy mivel, de nem akarom magára hagyni...
-Szerintem a fiam nagyon jó barátnőt talált magának.
Megfogta a kezemet, és várta hogy a szemébe nézzek. A szememet elhomályosította a
szemembe szökő könnycseppek, de azt ki tudtam venni, hogy mosolyog.
-Ha bármiben tudok a továbbiakban segíteni akkor csak gyere el nyugodtan. A portán mondd be a nevemet és azt, hogy az apósod vagyok. Egyből be fognak engedni.
Nem tudom mitől eredtek meg a könnyeim. Hogy az apósának nevezett, vagy hogy ennyire megbízik bennem. De abban biztos voltam, hogy megbízhatok benne. Mert kevés apa csinálná meg azt, amit ő évekkel ezelőtt Nathan-ért.