//Kóbormacska// befejezett

//20 Széteső család//

- Szia LuHan! Mit ácsorogsz itt, az ajtóban? - kédezte apa mit sem sejtve.
Fogalmam sincs, most mi lesz. Kínában alapból nincs egyenrangúság nő és férfi között. Egy nőre, valamilyen szinten mindig lenéz egy férfi, ha szereti tiszta szívből, ha nem. Ha egy nő csinál valami galibát, sokkal rosszabbul kezelik, mintha az ellenkező nem egyike.
Ha egy nő csal meg egy férfit...abból semmi jó nem sülhet ki.
- Apa...elmehetnénk valahova? Mondjuk fagyizni! - erőltetek mosolyt arcomra. Muszáj innen elmennünk. Ne tudom miért akarom menteni a menthetetlent, de valahogy csak meglehet ezt oldani.
- Ne butáskodj fiam, hisz még csak most értem... - meghallotta őket.
Arcán először a döbbenet jelent meg, azonban pillanatokon belül ezt felváltotta a düh. Öklét szorítva kezdett el rohanni a hangok forrása, azaz a hálószoba felé. Kétségbeesetten próbáltam visszatartani, de ő megállíthatatlan.
- Apa! Apa, kérlek! Ne csinálj semmi meggodolatlanságot! Apa! -nyavajogtam neki vállát rángatva, de mind hiába. Két talpamon állva húzott maga után a csempés padlón.
- LuHan! - szólt rám megemelve hangját, közben megtorpant - Te maradj ki ebből! - préselte ki a mondatof fogai közül.
Könnyeim, melyek eddig csak szemeim sarkában ülve várták végső megtörésem, végigfolynak arcomon.
Apa a maradék távolságot is bezárva közte és a hálóajtó között, mindenféle előjel nélkül ráront a parázna párra. Anya halk sikkantás kíséretében realizálja apa jelenlétét.
- Tíz kibaszott perced van, hogy összepakold a gecis cuccaidat. Az már a te dolgod, hogy a köcsög faszfejedhez költözöl, vagy a rohadt utcára. - szűri ki fogai között a szavakat. Hallottam már apát káromkodni. Nem egyszer. De az, hogy ezeket a szavakat anyámhoz intézi, mindennél jobban fáj.
Nem látok semmit, a nappalit és szobaajtót összekötő folyosón állva hallgatom a családunkat darabokra szétmorzsoló mondatokat.
- Sajnálom. - hallom anya sírástól zaklatott, suttogó hangját.
- Mit sajnálsz? Mit bazdmeg? Azt, hogy arra kell hazajönnöm, hogy te félrekefélsz? Hát sajnálhatod is. De ezt már rohadtul nem fogod kijavítani. Az biztos. - ekkor elkezd a férfihez beszélni - Te meg takarodjál kifele a házamból! Te utolsó, senkiházi paraszt! A saját házamban, a saját ágyamba merészeled megdugni a saját feleségemet?!? Jobban mondva: volt feleségemet.
Hagyd abba apa! Ezzel nem lesz jobb! - szorítom össze szemeimet, ezzel mégjobban kifacsarva abból a könnyeket.
Mozgást hallok. Ezután feltűnik egy férfi az ajtóban. Soha életemben nem láttam még. De többet nem is akarom látni. Megpróbálok könyes szemeimmel gyilkolni, de szemmel láthatóan nem működik, mikor a férfi tekintetemet és engem kikerülve felveszi cipőit, majd elhagyja a házat.
Ezután feltűnik a személy, akit én feltétel nélkül szerettem, minden hibájával elfogadtam, megláttam kicsikori szerelmem: anyám. Anyám? Az anyák a családjaikkal élnek. Szeretik a másik felet, nem pedig megcsalják.
És nekem mégis újult erővel indulnak meg arcomon a sós cseppek.
Még csak nem is sejtettem semmit, hogy anyának van valakije. Mondjuk az elmújt pár napban az itthoniakról nem tudtam sokat.
Megállt előttem.
- Vigyázz magadra! Majd lesz valahogy. Még beszélünk. - majd a férfi tetteit ismételve ő is elhagyta a házat.
Ketten maradtunk ebben a hatalmas házban. Csak a falióra szokatlanul hangos kattogását hallani. Semmi mást.
Ránézek apára, aki engem nézett eddig. Egy könnyek által áztatott, bíztatónak szánt mosolyt küldtem felé, mire megindult a nappali felé. A helységbe érve fáradtan levetette magát a kanapéra, ott kifújta a benntartott levegőt.
Öt perc. Ennyi? Ennyi kellett, hogy családunk darabokra törjön? Hogy a szüleim útja szétváljon? Ezzel egyúttal megválja az anyámtól? Ez tényleg megtörtént? Vagy csak egy rémálom? Ha felébredek, apa hazajön és anyával ugyan úgy szeretni fogják egymást?
- Gyere LuHan, ülj le mellém! - paskolta meg maga mellett a kanapét. Én lassan megindultam felé, mintha félnék tőle. Leülök mellé, de nem nézek rá. - Tudod, anyáddal nem volt már az igazi a kapcsolatunk. Már többször is szóba jött a válás. De nem hittem, hogy tényleg elérkezünk idáig. Anyád ezzel megtette az utolsó lépést ahhoz, hogy így végezzük. - én miért nem vettem észre ebből semmit? Miért nem vontak be? Vagy ez sem az én dolgom? Inkább eltitkolták előlem az egészet? Hogy majd ha idekerülünk, csak akkor eszméljek fel?
Vagy el sem titkolták, csak egyszerűen én vagyok vak? Az utolsó pár napot leszámítva, az az előtti napokban sem beszéltünk túl sokat. Nem csoda, ha az egészből nem vettem észre semmit.
- Ne rágódj rajta. Annál rosszabb. - majd belekortyolt egy pohár büdös italba. Ez meg mikor került ide? Ismerős a szaga. Pia. Mikor legutoljára éreztem ezt a szagot, valami piszkos jó dolog történt. Megismertem Sehunt. De akkor miért érzem azt, hogy ebből az ivásból semmi jó nem fog kisülni? Aggódom apáért. Mi lesz, ha túl sokat iszik? Úgy értem, annál is többet.
Nem szól semmit, csak ül az áttetsző barnás folyadékkal félig megtöltött kristálypohárral a kezében és bámul maga elé a semmibe. Az arca megfeszül, nem csoda, ha valamilyen borzalmas dologra gondol. Ha egyet tippelnem kéne, eltalálnám azt a bizonyos dolgot.
Minden olyan gyors volt. Még fel sem fogtam, és már meg is történt.